Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Az Egyesült Államok engedélyezte a magyar mangalica importját

Immár 20 tonna magyar mangalicára érkezett rendelés az Egyesült Államokból.

Az Egyesült Államok engedélyezte a magyar tenyésztésű mangalica amerikai importját - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete pénteken, a Budapesti Mangalica Fesztiválon tartott sajtótájékoztatón. A magyar agrártárca üdvözölte a hosszú tárgyalások után megszületett döntést, a mangalicatenyésztők egyesülete pedig az állomány jelentős növekedését várja az új lehetőségektől.

A nagykövet elmondta: az amerikai mezőgazdasági minisztérium két hónappal ezelőtt született döntésének eredményeként immár 20 tonna magyar mangalicára érkezett rendelés az Egyesült Államokból.

Eleni Tsakopoulos emlékeztetett: korábban az amerikai fogyasztók csak osztrák vagy német tenyésztésű mangalicához juthattak hozzá, illetve attól a néhány hobbitenyésztőtől vásárolhattak, akik helyben foglalkoznak ezzel a fajtával. Elmondta: most már Magyarországról is - nemcsak feldolgozott formában, hanem húsként is - lehet majd az Egyesült Államokba exportálni a hungarikumnak számító sertésfajtát.

Mangalica Fesztivál Budapesten. Fotó: MTI (galéria)

Kiemelte, hogy azok, akik a külkereskedelemmel foglalkoznak, általában a siker jelének tekintik, ha az amerikai piacon széles körben tudják értékesíteni termékeiket. Ez egy olyan nagy és fontos piac, ahol nemzetközi közönségnek lehet reklámozni a termékeket - tette hozzá.

Tavaly decemberben jelent meg az Egyesült Államokban az a jogszabály, amely Magyarországot a klasszikus sertéspestis vonatkozásában az alacsony kockázatot jelentő (APHIS-defined EU CSF region) kategóriába sorolta. A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára az MTI megkeresésére pénteken nagy jelentőségűnek nevezte az amerikai besorolást - amelyet egyben a magyar állategészségügyi hatóságok sikerének is minősített -, mivel az új piaci lehetőségeket nyit a magyar állati termékek számára. Bognár Lajos hangsúlyozta: Magyarországról már nemcsak hőkezelt sertéstermékeket lehet bevinni az amerikai piacra, hanem az ország új státusának köszönhetően lehetőség nyílik például hagyományosan érlelt kolbászok, füstölt sonkák, fagyasztott sertéshús, élő sertés és szaporító anyag exportjára is.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek szintén jelentős lépésnek nevezte a mostani bejelentést. Szerinte az új piaci lehetőségekkel néhány éven belül akár meg is duplázható Magyarországon a mangalicák száma. Most Magyarországon mintegy 9 ezer kocát tartanak nyilván, míg a mangalicahízók száma 50 ezer körüli. Ez a magyar sertésállomány mintegy 2 százalékát jelenti - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 5. qrumpli 2013. február 09. 04:20
    „Cserébe "Truman" mozdonyt kapunk?
    Ami ér valamit el köll adni a népnek jó az ocsu is.
    Bár ez a mennyiség ijesztően NAGY.”
  • 4. szabójóska 2013. február 08. 23:09
    „Ez nem nagy mennyiség.De az Államok élelmiszer törvényei igen szigorúak.Nem lenne jó,ha egyszer csak kifogásolnának valamit.Nem tudom igaz-e de azt hallottam vannak abban érdekeltek akik a mangalicát manipulálni kezdik. Jó lenne tudni mi mivel tudjuk bizonyítani az általunk mangalicának deklarált árú eredetiségét .Magyarul milyen törvényünk védi a magyarnak deklarált állatfajták génállományát? Hangsúlyozni kívánom,nem szakmám nem értek hozzá.Örülnék,ha hozzáértő felvilágosítana.”
  • 3. SunCityZs 2013. február 08. 23:01
    „Vivát!”
  • 2. Király75 2013. február 08. 21:20
    „1. nek
    Általában pénzért vásárolnak, és adnak el az emberek.”
  • 1. 48as 2013. február 08. 19:20
    „Remélem nem csak használt rongyot, meg BigMac-et küldenek helyette.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Coface: még nem ért véget a válság az európai vállalatok számára

Továbbra is recesszióban marad az euróövezet a mínusz 0,1 százalékos gazdasági teljesítmény mellett, mivel Dél-Európában változatlanul zsugorodnak a gazdaságok. Tovább olvasom