Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Az elemző szerint lesz holnap kamatvágás

A Takarékbank elemzője szinte biztosra veszi, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa csökkenti hétfőn a jegybanki alapkamatot.
Az elmúlt hónapokban látványosan javult ugyanis a forint helyzete, és folyamatosan estek Magyarország kockázati felárai. Az állampapír-piaci feltételek is javultak, megélénkült a forgalom, sőt az elmúlt hetekben többször is előfordult túljegyzés - mondta Suppan Gergely vasárnap.

A Takarékbank elemzője szerint az is jót tett a gazdaságnak, hogy Magyarország időközben kilépett az eurókötvény-piacra. Suppan Gergely elmondta: a kedvező piaci kondíciók immár lehetővé teszik, hogy folytatódjon a januárban elakadt kamatcsökkenési tendencia. Bizonyára lesz olyan tanács tag, aki 100 bázispontos csökkentést is elképzelhetőnek tart, a többség azonban várhatóan az 50 bázispontos, azaz a fél százalékos kamatvágás mellett teszi le voksát - mondta Suppan Gergely.

Hozzátette: ha folytatódnak a kedvező tendenciák, és tovább erősödik a piac, akár már a következő hónapban további fél százalékkal csökkenhet a jegybanki alapkamat, ami egyébként most 9,5 százalék, és január 20-óta nem változott.

Olvasóink írták

  • 1. klj_54 2009. július 26. 19:12
    „a bankárokat kellene már végre irgalmatlanul pofán vágni!
    A legnagyobb kért az MNB (Párt) "független" vezetése okozta a helytelen kamatpolitikával.
    Ezt nem én állítom, hanem általam nagyra becsült szaktekintélyek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

267 forint az euró

Utoljára július első két napján és az idei év első napjaiban járt ezen a szinten az árfolyam. Tovább olvasom