Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Az építőipar K+F-je: kényszer és felismerés

Szeged - É-KITT elnevezéssel újabb építőipari klaszter alakult a megyében, ezzel már a negyedik a sorban. A válság egymás mellé sodorja még a konkurens cégeket is.
Első pillantásra meghökkentőnek tűnik, hogy egyszerre versengenek és közös hálózatba szerveződnek az építőipari cégek, de nincs más hátra: a válság az építőipart nagyon komolyan érintette. A kényszer és a felismerés, egy sajátságos K+F – a kifejezést egy szegedi tanulmányban olvastam – a megye legjelentősebb vállalkozásait a klaszteralakítás felé terelte.

Tavaly elsőként a KÉSZ csoport jutott arra az elhatározásra, hogy saját maga keres megoldást a lánctartozások kezelésére, és alakított lobbicsoportot az alvállalkozóiból maga körül. A nemrégiben alakult hálózat, a 20 tagú É-KITT – Építőipari Kutatási Innovációs és Technológiai Transzfer Klaszter – pedig már az iparág szervezeti megújítását szeretné megvalósítani.

Az összefogás alapja az a kölcsönös bizalom, amely a családi, többgenerációs vállalkozások között létrejött. A klasztertagok között fővállalkozók, építőmesterek, szakipari munkában jártas kivitelezők, építőanyag-gyártók és szolgáltatók egyaránt megtalálhatók, ők a piacon gyakran egymás konkurensei. Ugyanakkor az eltelt 20 évben sokat dolgoztak együtt különböző projekteken.

MIÉNK a tér

Összefogás nélkül nem lehet megszűntetni a magyar építőipar problémáit – ezért alakult meg tavaly ősszel a MIÉNK, az első Csongrád megyeinek számító, de országos szerveződésű Magyar Innovatív Építőipari Nyílt Klaszter. A magyar építőiparban tevékenykedő, fejlődőképes, minőségben szolgáltató vállalkozásokat fogja össze a KÉSZ irányításával. Vásárhelyen is alakultak klaszterek: a Könnyűszerkezetes Építőipari, valamint az Ecostep Innovációs Klaszter, mindkettő összefogó ereje az innováció.

A megye egyik legnagyobb építőipari vállalata, a Ferroép Zrt. mellett tagja a klaszternek a középvállalkozásnak számító Szögi, a Batki és Társa, valamint a Guriga Kft. is. Ez utóbbi például 1990-ben alakult családi alapon működő bt.-ként, ma iparcsarnokokat és társasházakat egyaránt épít, honlapján a referenciamunkák között például az egyetem Dugonics téri rektori hivatalának épületét is láthatjuk. Kerekes János ügyvezető a következőket mondta a szerveződés előnyeiről: – Klaszterként, közösen indulunk majd pályázatokon, és egymással szeretnénk dolgozni. Véget szeretnénk vetni annak a gyakorlatnak, ami a multiknál van, hogy megrendelik a munkát, és elfelejtik kifizetni.

A tagok között található a Délmagyarország Presztízs-díjas vállalkozása, a H Fest Kft. is. A szobafestő-, mázoló-, tapétázó-, fényezőmester 1992-ben alapította meg a vállalkozását, egyéni vállalkozóként kezdte. Hajdú József ügyvezetőt arról faggattam, miért érdemes mikrovállalkozásként a fővállalkozók mellé belépni. – Igaz a régi mondás: egységben az erő – válaszolta –, abban bízunk, hogy együtt talán könnyebben lehet átvészelni a válságot. Az építőiparban beszűkültek a munkalehetőségek, a nagyobb projektekre a kicsik külön nem is tudnak pályázni.

Az É-KITT elsősorban abban segít a tagoknak, hogyan tudják az iparági konszolidációs folyamatban megtalálni a helyüket. Támogatói státuszt adott a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és a Baustudium Kft. számára is: a képzőintézményekkel való együttműködéstől azt reméli, hogy mire beindul a fellendülés, magasan képzett szakemberek lesznek a piacon. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átmenetileg járunk jobban a fix árfolyammal

Újabb és újabb csúcsra drágult a svájci frank árfolyama az elmúlt napokban a forinttal szemben. Tovább olvasom