Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Az EU tiltólistára tenné az adóparadicsomokat

Tiltólistára tenné az Európai Unió az adóparadicsomokat. A többi között ez is szerepel abban a javaslatban, amit az adóelkerülés visszaszorítása érdekében mutatott be csütörtökön az Európai Bizottság.
Az intézkedéscsomag egyik eleme, hogy közös szempontok alapján az uniós tagállamok megállapítanák, mely országokat lehet adóparadicsomnak tekinteni, és ezeket nemzeti tiltólistára helyeznék, ami azt jelentené, hogy az adott országot nem tekintenék megbízható nemzetközi partnernek.

Emellett a bizottság azt is javasolja, hogy a feketelistára kerülő országokkal a tagállamok tárgyalják újra, függesszék fel vagy adott esetben mondják fel a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó kétoldalú nemzetközi egyezményeiket. Így az adott ország a bizottság szerint kevésbé lesz vonzó célpont a külföldi befektetők számára, ami súlyos következményekkel járhat a gazdaságára.

A bizottság szerint a tagállamoknak közösen kell eldönteniük, milyen szempontok alapján állapítják meg, hogy egy ország adóparadicsom-e, ám ezzel kapcsolatban hozzáteszi, hogy azok az országok lehetnek ilyenek, amelyek "káros adópolitikát" folytatnak és nem tartják be a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) információcserére és átláthatóságra vonatkozó előírásait. Az uniós szabályok szerint az tekinthető káros adópolitikának, ha például egy ország kedvezőbb elbánást, az általánosnál alacsonyabb adókulcsot biztosít a nem ott élő adófizetőknek, a külföldi befektetőknek vagy adóelőnyöket biztosít az olyan vállalatoknak, amelyek semmilyen tényleges gazdasági tevékenységet nem folytatnak abban az országban.

Emellett az Európai Bizottság az úgynevezett agresszív adótervezés ellen is fel kíván lépni. Ezen a bizottság azt érti, amikor egy személy vagy cég egy adórendszer lehetőségeit vagy több ország adórendszere közötti eltéréseket maximálisan kihasználva, a törvény betűjét betartva ugyan, de annak szellemével ellentétesen úgy állapítja meg az adót, hogy a lehető legkevesebb közterhet kelljen viselnie. A bizottság rámutat: egyes esetekben az is előfordulhat, hogy valaki egy fillér adót sem fizet egyik országban sem, mert a különféle, a kettős adóztatást kizáró egyezmények erre adott esetben lehetőséget, kiskaput teremthetnek. A testület ezért az egyezmények felülvizsgálatát javasolja az ilyen esetek kiküszöbölése érdekében.

A bizottság mindemellett a jelenleg érvényben lévő jogszabályi lehetőségek megerősített kihasználását és alkalmazását sürgeti, továbbá a Liechtensteinnel kötendő, adóügyi együttműködési és csalás elleni egyezmény elfogadását és hasonló egyezmények megkötését Svájccal, Andorrával, Monacóval és San Marinóval.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordszámú cég szűnt meg ebben az évben

A magyar gazdaság mintegy 23 500 éven belül indított felszámolási eljárással zárja 2012-t, ennyi cég… Tovább olvasom