Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Az MSZP a kormányt okolja a csökkenő kiskereskedelmi forgalomért és ipari termelésért

Az MSZP szerint a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés csökkenése is azt mutatja, hogy hibás a kormány gazdaságpolitikája.
Burány Sándor országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: továbbra sincs és nem is várható növekedési fordulat. Véleménye szerint az ötletszerű kormányzati gazdaságpolitika csak egy dologban kiszámítható: "az ország javainak tervszerű lerablásában".

Az MSZP-s politikus intő jelnek nevezte, hogy júniusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Azt mondta: az embereknek egyre kevesebb pénzük van, ezt jelzi, hogy 2 százalékkal csökkent az élelmiszereladások volumene. Hűtőgépből is kevesebb fogyott, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hiába remélte ettől a gazdaság felpörgetését - jegyezte meg, hozzátéve, a csökkenő fogyasztás "jegeli a gazdaságot is".

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. Burány Sándor - a KSH elemzésére hivatkozva - hangsúlyozta: minden nagyobb ágazatban visszaesés van, és ezt csak részben tudja kompenzálni a "hanyatló Nyugatnak szállító" járműipar.

Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy az elektronikus útdíj miatt vagy tovább drágulnak az élelmiszerek, vagy mezőgazdasági vállalkozások mennek tönkre.

Olvasóink írták

  • 2. zero 2013. augusztus 07. 19:53
    „A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán a honlapján. A közlemény szerint a jegybank az IMF-től 2009-ben felvett hitel még fennálló részét, 632,25 millió SDR-t, mintegy 721 millió eurót (216 milliárd forint) fizetett vissza.
    A hitelt 2009. június 25-én vette fel az MNB a devizatartalék növelése céljából 1264,5 millió SDR (mintegy 1443 millió euró) értékben. A hitel visszafizetése 2012 szeptemberében kezdődött el, és mindeddig a tartozás felét törlesztette le a jegybank. Az utolsó törlesztés 2014. júniusában lett volna esedékes.”
  • 1. kipkop 2013. augusztus 07. 12:45
    „A huhogók gyülekezete.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MNB: csökkentek a devizatartalékok júliusban

A devizatartalékok az áprilisinál alig magasabb 35,897 milliárdos értékkel februárban tetőztek,… Tovább olvasom