Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Béremelést kérnek a Tesco dolgozóinak

A Tescónál működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) 10 százalékos béremelést követel 2011-re egyebek között, követelései nyomatékosítására pedig sztrájkbizottságot alakított és szeptember 26-án kollektív munkaügyi vita keretében egyeztet a munkáltatóval - mondta Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek.
A szakszervezet azt követeli, hogy a munkáltató az idei 10 százalékos béremelést egyszerre, július elsejétől hajtsa végre, a megajánlott 4 százalék és az eltérő időpontok helyett.

Iglódi-Csató Judit, a Tesco Global-Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek hangsúlyozta: a Tesco az elmúlt években a gazdasági válság kihívásai ellenére, a szektorátlaggal összhangban, vagy azt meghaladó mértékben emelte dolgozóinak bérét, 22 ezer munkavállalójukat pedig törvényesen, a jogszabályokkal összhangban alkalmazzák. Kifejtette, hogy idei béremelési szándékukról proaktív módon, időben tájékoztatták a szakszervezetet, és egyeztetéseket kezdeményeztek, amelyet a szakszervezet üdvözölt. Úgy vélekedett, hogy a Tesco idei, 4 százalékos béremelési javaslata megfelel az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ajánlásának, valamint összhangban van a szektorátlaggal, vagy meghaladja azt.

A szakszervezet sztrájkkövetelései között szerepel az is, hogy a pénztárosok kapják meg az idén a 94.000 forint bérminimumot, illetve a jogerős bírósági döntés alapján fizessék ki a Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében dolgozó pénztárosoknak a 2010. évi 89.500 forint bérminimumot - közölte szakszervezeti elnök. Iglódi-Csató Judit a pénztárosok bérével kapcsolatban elmondta: továbbra is tartják magukat azon álláspontjukhoz, hogy a pénztárosi munkakör nem szakképesítéshez kötött munkakör (a szakképesítést a felvételnél sem várják el), így nem jár érte a garantált bérminimum.


Bubenkó Csaba elmondta, hogy a munkaadó 2011. július elsején végrehajtotta a központban dolgozók idei béremelését, a többi munkavállalónál október elsejétől emelné a kereseteket. A Tesco kommunikációs igazgatója erről azt mondta, hogy ez minden évben így van, a bérciklus mindkét esetben 12 hónap, vagyis a különböző időpontokban történő béremeléssel egyik munkavállalói csoportot sem éri kár. A KDFSZ elnöke hangsúlyozta: megállapodásra törekednek, bíznak abban, hogy a munkaadó elmozdul álláspontjáról. Amennyiben a munkáltató ragaszkodik az eltérő időpontban végrehajtandó béremeléshez, akkor a szakszervezet az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulna, hogy állapítsa meg a 21 ezer munkavállaló hátrányára elkövetett jogsértést.

A Tesco értetlenül áll a szakszervezet sztrájkfenyegetése előtt, mivel még el sem kezdődtek az egyeztetések a követelésekről. Elmondta, hogy a KDFSZ csütörtökön értesítette a Tescót jövő hétfői tárgyalási szándékáról, így hétfőn egyeztetnek az érdekképviselettel, és ezután is a tárgyalásos megoldásra törekednek.

Olvasóink írták

  • 7. .suhym. 2011. szeptember 23. 15:31
    „6. elekesani 2011.09.23. 14:08
    "..Tescó már automata pénztárakhoz próbálja terelni a vásárlókat..."

    Ez a világ nyugatibb felén, már elég régóta létezik, ha az "automata pénztáron" az "önkiszolgáló" pénztárat érted.
    Ezzel mi baj van? Amikor a "hagyományos" pénztáraknál sokan állnak, akkor itt hamarabb végzel.”
  • 6. elekesani 2011. szeptember 23. 14:08
    „Sajnos egyetlen multi kereskedelmi cég sem a tisztesség mintaképe amely Magyar országon működik. Szakember egyáltalán nem kell nekik, mert az esetleg érti mit is csinál nekik viszont pont az ellenkezőre van szükségük. A KIS KERESKEDŐK TÖBBSÉGÉNEK TÖNKRETÉTELE után most még szegényeknek adót is kellene fizetni, ezért pl :a Tescó már automata pénztárakhoz próbálja terelni a vásárlókat, akik persze már jóval drágábban pakolták meg a kosarakat mint egy évvel korábban. Többszörösen jártunk úgy hogy a kiírt ár helyett a pénztárnál sokkal többért hozta a gép az árat, ha reklamál az ember akkor is megpróbálja az ügyfélszolgálatos pult bebizonyítani a bizonyíthatatlant, magyarul hülyét csinálni a vásárlóból, és miután mégis kénytelen elismerni a hibájukat nem törvényben előírt módon járnak el, ugyanis kötelességük lenne a feltüntet áron odaadni az árút, hanem mérgesen szinte az emberhez vágják a pénzt. Én személy szerint már nem, vagy nagyon nagyon ritkán teszem be e kereskedelmi egységbe a lábam. Sajnos az én tapasztalataim a negatív oldalra billentek. De legalább a munkahelyeket hagynák meg, ha már tisztességes fizetést sem adnak, és gyakorlatilag a dolgozok nagy része is egyetemista vagy főiskolás, mert igy semmiféle kötelezettséget nem kell vállalniuk, a hasznot meg viszik ki az országból számolatlanul, adózatlanul. Ja hogy ők ezt másképp kommunikálják ????? Ezértnem szeretik a szakembereket!”
  • 5. exdeus 2011. szeptember 23. 07:23
    „Így mostmár értem, hogy kg.szki-i érettségivel miért nem vettek fel pénztárosnak évekkel ezelőtt, túlképzett voltam. :) Mellesleg az OK, hogy a pénztárosi munkakör szerintük nem igényel szakképesítést (sőt elég, ha van 8 általánosa a pályázónak), ugyanakkor egy friss Tesco állásajánlat szerint:
    "Előnyt jelent: középfokú végzettség,
    szakirányú kereskedelmi végzettség,"
    Nem nagyon értem itt az összefüggéseket...”
  • 4. gedeon 2011. szeptember 22. 22:28
    „"A legkisebb is számít. Tesco."”
  • 3. macs 2011. szeptember 22. 18:54
    „Miből gondolom, hogy a Tesco valakinek nagyon a bögyében van. Túl jó helyen vannak az áruházak?”
  • 2. postboy 2011. szeptember 22. 17:58
    „Béremelést a postásoknak is!

    Mint minden szakszervezet ez sem ér semmit sem.”
  • 1. Együgyű 2011. szeptember 22. 17:38
    „Béremelést kérnek a Tesco dolgozóinak

    Kérni azt lehet. Kapni azonban nem. Sőt tüntetni sem.
    Vagy talán látszattevékenység a Tescónál működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ).
    Eddig mért nem kértek? Vagy talán az ottani szakszervezeti urak és hölgyek féltik jól fizető helyeiket?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

4,7 százakékos inflációt vár az MNB

Ezzel együtt a Magyar Nemzeti Bank a jövő évi GDP előrejelzést a kedden közölt 1,5 százalékról 1… Tovább olvasom