Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Cséfalvay: célunk a magasabb hozzáadott értékű termelés felé való elmozdulás

A washingtoni Nemzetközi Magánvállalkozás Központbantartott előadásában az államtitkár a k+f és az innováció erősítésének kulcsszerepét emelte ki.
Magyarország célja, hogy elmozduljon a magasabb szintű hozzáadott értékű termelés felé, amiben kulcsszerepet játszik a kutatás-fejlesztés (k+f) és az innováció erősítése - jelentette ki hétfőn Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a washingtoni Nemzetközi Magánvállalkozás Központban (CIPE) tartott előadásában.

Az államtitkár rámutatott, hogy Magyarország 2020-ra a jelenlegi 1,2 százalékáról 1,8 százalékra kívánja növelni a GDP-arányos k+f-ráfordításokat, 30 új globális kutatóközpontot tervez telepíteni, a kutatók számát pedig a jelenlegi 37 ezerről 52 ezerre tervezi növelni, illetve 300, a globális piacon is sikeres startup (technológiai induló) vállalkozás megerősödésével számol.

Cséfalvay szerint a magyar k+f elsősorban a gyógyszeripar, az élettan és a biotechnológia, valamint az autóipar területén fog fejlődni. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy megfelelő környezete legyen a k+f-nek és az innovációnak, három alapvető feltétel szükséges: gazdasági nyitottság, pénzügyi stabilitás és dinamikus szabályozás. Mint mondta, Magyarország megavalósította az államháztartási stabilitást, végrehajtotta a versenyképesség erősítéséhez szükséges reformokat, és elérkezett oda, hogy kutatás-fejlesztéssel, innovációval és iparpolitikával a magasabb hozzáadott értékű termelés felé mozduljon el.

A gazdasági nyitottsággal kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy Magyarország a 9. leginkább globalizált, legnyitottabb ország a világon, az exportban realizálódik a GDP 90 százaléka és a kivitel 20 százaléka magas hozzáadott értékű termék. Az külföldi működő tőke nagysága meghaladja a 100 milliárd dollárt. Utalt a Financial Times egy friss felmérésére, amely szerint Magyarország Írország után a második helyen áll az országban már jelenlévő külföldi cégek tevékenységének bővítése terén.

A pénzügyi stabilitásával kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy Magyarországon az államháztartás hiánya tartósan 3 százalék alatti, az adóság csökkenő pályán van, az ország pedig kikerült az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól.

A szabályozás rugalmasságával kapcsolatban elmondta, hogy az adórendszer reformja során bevezetett egykulcsos jövedelemadó "nem bünteti" a teljesítményt, csökkent a jövedelemre és a munkára rakódó adó súlya és a hangsúly az egyensúly érdekében a fogyasztási adóra tevődött át.
Az államtitkár a bevezetett reformok miatt Európa egyik legrugalmasabb munkaerőpiacának nevezte a magyart, amelyen a keresletet és a kínálatot összekötötte a gyakorlati oktatással.

"A befektetői visszajelzések szerint hagyományosan jó telepítő tényező a beszállítók és az infrastruktúra minősége, ehhez zárkózott fel a munkaerőpiaci szabályozás. Ez azért fontos, mert az ország legfontosabb erőforrása a képzett munkaerő" - mondta az államtitkár.

Cséfalvay Zotán, aki Kanadában és a Szilíciumvölgyben folytatott tárgyalások után érkezett az amerikai keleti partvidékre, hétfőn az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: "Az szerettem volna elérni, hogy Magyarország úgy jelenjen meg az kanadai és az amerikai befektetők térképén is mint k+f és innovációs befektetetési terület, hogy tudják: Magyarország most már többet tud kínálni az egyszerű összeszerelő fázisoknál".

Az államtitkár Washingtonban az előadás mellett befektetői reggelin vett részt, és találkozott Cathy Campbellel, a nemzetközi tudományos-technikai együttműködést előmozdító CRDF Global nonprofit szervezet vezetőjével, Lawrence J. Bradyvel, a képviselőház költségvetési felügyeleti és állami reformért felelős bizottságának kabinetigazgatójával, valamint interjút adott a Bloomberg hírügynökségnek.

Másfél hetes észak-amerikai látogatását kedden New Yorkban zárja, ahol a Barclays szervezésében befektetői reggelin, az Ernst & Young rendezésében pedig üzleti fórumon vesz részt. Az utóbbi fórumon magyar részről jelen lesz még Korányi László (Nemzeti Innovációs Hivatal), Reich Lajos (AmCham, GE Healthcare), Hild Imre (iCatapult), Müller Illés (Mediso), valamint Gleisz Gábor és Kertész Péter (Leonar3Do). Az államtitkár találkozik Peter Tichanskyval, a Business Council for International Understanding elnökével, Peter Orszaggal, aki több vezető funkciót is betölt a Citigroupnál, valamint a Morgan Stanley képviselőivel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

E-útdíj: teherautódömping a kertek alatt

Alig néhány nap maradt az e-útdíj bevezetéséig – több fuvarozó szerint megéri a kertek alatt, alsóbbrendű utakon ingyen közlekedni. Tovább olvasom