Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Csúcskereset 2010-ben: 92,5 millió

Csongrád megye - A topjövedelmek 2010-es listáját kaptuk meg a NAV Dél-Alföldi Regionális Főigazgatóságától. A legmagasabb, munkaviszonyból származó bérjövedelem csökkent 2009-hez képest, ami azt jelenti, hogy a válság a leggazdagabbakat is érinti.
Egy 41 éves férfi vihette haza 2010-ben a legmagasabb éves munkaviszonyból származó bérjövedelmet Csongrád megyében: ő 92,5 millió, azaz havi 7 millió 700 ezer forintot keresett bruttóban – derült ki a NAV Dél-Alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának tegnap megtartott sajtótájékoztatóján. Papp István főigazgató ismertette az elmúlt év adóbevételeinek alakulását. Ez az összeg 10 millió forinttal kevesebb, mint a 2009-es legmagasabb főállású kereset, amely 102 millió forint volt.
Bács-Kiskun megyében a 2010-es topjövedelmek magasabbak voltak mint Csongrád megyében, a mi megyénk viszont hajazza a Békés megyei dobogós helyezetteket – hallottuk a főigazgatótól.

Tegnap ugyanis nemcsak a munkaviszonyból származó jövedelmekről szerezhettünk tudomást, hanem arról is, hogy – az adótitok miatt nevek említése nélkül – kinek volt a legmagasabb összevontan adózó jövedelme, s mekkora szám állt az árfolyamnyereségből, illetve osztalékból származó jövedelem címszó rubrikájában. A férfidominanciáról árulkodik, hogy szinte valamennyi toplista dobogós helyezettjei – egy nőt leszámítva – az erősebbik nemet képviselik: a megyében tehát a férfiak viszik haza a vastagabb borítékokat.

1+1 százalékok

2010-ben az adófizetők a civil szervezeteknek juttatott 1 százalékos felajánlásaikkal újra az egészség- és állatvédő alapítványokat támogatták. Csongrád megyében a legtöbb pénzt a koraszülötteket mentő alapítvány kapta. A mintegy 160 egyház közül mindössze 8-nak jutott az 1 százalékos felajánlásokból.

A magánszemélyek 2010-es összevont jövedelme közel 2 százalékkal nőtt az előző évhez képest: csaknem 847 milliárd forintot tett ki (a szuperbruttósítás miatt 205 milliárd forintos növekménnyel 1052 milliárd forint).

A válságot tükrözi, hogy a 2010-es egy főre jutó bérjövedelmek több mint 14 százalékkal csökkentek a megyében. Az átlagos jövedelem a bérből és fizetésből élőknél csaknem 140 ezer forint, de nem érte el a minimálbér kétszeresét, ami 147 ezer forint. És kevesebb, mint az országos, közel 159 ezer forintos átlag.

Beszédes az adóhatóság 2010-es, a társasági adóbevallások alapján összeállított adatsora: jól tükrözi Csongrád megye gazdaságának helyzetét. Noha tavaly ebben a kategóriában 2,2 százalékkal nőtt a vállalkozások száma, és az éves bevételük is csaknem 3 százalékkal magasabb, mint 2009-ben, a cégek kevesebb adót fizettek be. Egyébként évek óta folyamatosan csökken a megyében a társaságok által befizetett adó összege. Jellemző Csongrád megyére, hogy az összes cég 87 százaléka mikrovállalkozás. A nagyvállalatok aránya 3,2, a közepeseké 1,4, a kisvállalkozásoké 8,3 százalék.

A sajtótájékoztatón Papp István arról is beszélt: sok vállalkozó úgy próbál „menekülni" az adóhatóság elől, hogy átteszi telephelyét a fővárosba, remélve, hogy ott jobban elbújhat, esetleg kisebb az ellenőrzés esélye. Az ilyen cégek a főigazgató szerint fokozott ellenőrzésre számíthatnak, és ugyanaz a megye ellenőrzi majd őket, elnöki engedéllyel, mint ahonnan elköltöztek.

10 percet se kell várakozni

A regionális adó-főigazgatóság a megyeszékhelyek ügyfélszolgálatain újítást vezetetett be az elmúlt hetekben: kifüggesztik azt az interneten is elérhető táblázatot, amelyben az áll, mennyi az ügyfelek átlagos várakozási ideje óráról órára. Kiderül, melyek a csúcsidőszakok: ekkor, ha több ügyfél érkezik, több ügyintéző kapcsolódik be a munkába. Az is előfordul, hogy korábban kinyitják az ablakokat. Mára mindenütt kevesebb mint 10 percet kell várakozni.

Olvasóink írták

  • 7. Cinea 2011. október 01. 20:28
    „Na, hát örüljünk neki, ez egészen sokat javít az átlagkereseten ! :)))

    Nem az a baj, h ő sokat keres, hanem az, h nagyon sokan kemény munkával egész életükben se keresnek ill. találnak ennyit.”
  • 6. cselac 2011. szeptember 30. 15:33
    „Nem igazán értem, mi a tök bajod volt azzal, hogy úgy gondolom, végre újra egy olyan cikk, ami örömet ad az embereknek, hogy újra lehet a másik zsebében turkálni...eddig csak sérelmeztem, hogy szelektív a moderálásod, de ezek után már tényleg másféle lépéseket is megteszek...”
  • 5. Mike3 2011. szeptember 30. 12:56
    „4: ilyen pozíciókba nem munka révén szokás jutni”
  • 4. pajzanko 2011. szeptember 30. 10:50
    „Ügyes,talán valamit lehetne tanulni tőle.Nem irigylem,csak kivánom,hogy Szegeden mindenki jól keressen,mert akkor beindulna a gazdasága ennek a lepusztult városnak.Gratulálok.”
  • 3. Mike3 2011. szeptember 30. 10:47
    „1: Bankszektor vezérigazgató helyettes, egyéb multik vezérigazgató.”
  • 2. bambinaXX 2011. szeptember 30. 10:41
    „ha nem túl gyomorforgató, ennyiért én is csinálnám!!”
  • 1. papika56 2011. szeptember 30. 10:37
    „Ha nevet nem is írhatnak ki , de legalább milyen területen lehet 7,7 millió Ft -t keresni havonta ? érdekelne !
    Vajon mennyit adózik, mennyit adakozik jótékony célra ??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentorok a munkaerőpiacon

Április eleje óta 5 mentor dolgozott a Csongrád megyei munkaügyi kirendeltségeken, szerződésük… Tovább olvasom