Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Devizahitelesek az árfolyamgáton

Csongrád megye - Március 29-éig még be lehet lépni a rögzített árfolyamú törlesztés, az árfolyamgát rendszerébe, de akár meg is hosszabbíthatják a határidőt. A PSZÁF szerint január végéig a devizahiteleseknek csak közel 30 százaléka választotta a gyűjtőszámlát. Kilátásban egy újabb mentőakció.
Megint mindenki a devizahiteleseken segítene: a kormány, a bankszövetség és a PSZÁF – Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete – is újabb, devizahiteleseket mentő csomagot tervez. A kormányzat kiszivárgott terve szerint ezúttal nem a jómódúak, hanem a legnagyobb bajban lévők lesznek soron. Azok, akik 3 hónapja nem fizetnek, forintra válthatnák a hitelekeit, és egy részt el is engednének belőlük. Ezt a jegybanki devizatartalékból pótolnák. A pénzügyi felügyelet pedig inkább meghosszabbítaná az árfolyamgát futamidejét úgy, hogy abba többször is be lehessen lépni.

Adósokat kérdeztünk a mentőakciókról. Zoltán, a 40 éves informatikus arról számolt be, neki bejött az árfolyamgát: 72 ezer most a törlesztőrészlete, havi 15 ezer forintnyi kamattól szabadította meg az állam, mivel átvállalta. Ismerőse viszont azt mondta: már nem hisz senkinek, főleg nem a „tutinak mondott" konstrukcióknak, egy évvel a választások előtt. Szerinte az árfolyamgát csak „kitolja a bajt", és 5 év elteltével hatalmas teher zúdul az adós nyakába.

Előnyök és hátrányok

Azonnal 25–30 százalékkal csökken a törlesztőrészlet, a kamat árfolyam-különbségétől pedig örökre megszabadul az adós. Az életbiztosítással vagy lakás-takarékpénztárral kombinált hiteleknél az ügyfél csak kamatot törleszt, így nála tiszta megtakarításként jelentkezik a tényleges árfolyam és a rögzített árfolyam közötti rész. Veszélyes lehet viszont, ha a rögzített árfolyam lejárta után a havi részleteket az aktuális árfolyamon kell törleszteni, és mellette piaci kamatozással kell fizetni a gyűjtőszámlán felhalmozott tartozást.

Információink szerint valóban nem tapossák egymást az emberek az árfolyamgátért: január végéig a jogosultak közel 30 százaléka választotta – írta honlapján a PSZÁF. Ezt a következőképpen számolták ki: mintegy 456 ezer devizahiteles van az országban, közülük 115 ezer embernek nyitottak a bankok gyűjtőszámlát 2013. január 31-éig. Ehhez a számhoz még hozzáadták az év első hónapjában jelentkezett mintegy 13 ezer ügyfelet, akikkel akkor csak a szerződést kötötték meg, a számlájuk pedig később „nyílt meg". Így lett 128 ezer árfolyamgátas ügyfél, szemben a 456 ezres adóssal.

Mi az árfolyamgát? Az ügyfél a törlesztőrészletét rögzített árfolyamon fizeti 2017. június 30-áig. Svájcifrank-alapú hitelnél 180 forintos, euróalapúnál 250, míg japán jennél 2,60 forintos árfolyamon. Ez 250 forintos svájci franknál 28 százalékkal kisebb havi részletet jelent. Az árfolyamgát idején a tényleges árfolyam és a rögzített árfolyam közötti különbséget úgynevezett gyűjtőszámlán, kétfelé pakolják a bankok. A kamatszámlán a tényleges és rögzített árfolyam közti különbséget az állam fizeti az adós helyett. Míg a törlesztőrészlet tőkerészének árfolyam-különbözete a számlán halmozódik és kamatozik.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke a Heti Válasznak adott interjúban részletesen is kifejtette: akár 7 évvel is ki lehetne tolni a határidőt, hiszen a devizahitelek hátralévő átlagos futamideje 11–12 év, míg most az árfolyamgát csak 5 évre nyújt védettséget.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. igazságkereső 2013. április 04. 17:19
    „#31.macs! Komoly közgazdászok és jogászok írták meg évekkel ezelőtt napilapokban, hogy bizony nincs deviza a bankok által forintban kifizetett általuk engedélyezett, jóváhagyott, és az ügyfelek által forintban törlesztett hitelek mögött! Nincs okom kétségbe vonni Lentner Csaba, Makkos Albert, Varga István, Róna Péter közgazdászok és Pásztor Pál ügyvéd úr lapokban is megjelentetett szakmai véleményét! Banki trükközés az egész, hogy a bankok az általuk folyósított és forintban kifizetett hiteleik összegeihez képest legalább 60 %-al magasabb és folyamatosan szinten tartott tőkerészt követeljen ügyfeleiktől! Na kérem, ezért hajtották végre a magyarországi bankok az indexálási trükköt!Ezt kell visszamenőleges és véglegesen megszüntetni a T. Kúriának precedens értékű ítélettel, mert a helyi bíróságok a magyarországi bankok nyomása miatt nem merik meglépni általános jelleggel!! Erről szól itt a történet még a kisokosok beírogatásának ellenében is!!!”
  • 32. tothmariaaa 2013. március 11. 18:14
    „31. Egyszer már adtak egy valag pénzt a bankoknak, hogy megmentsék őket a csődtől. Ezt a pénzt az eu adta, a banknál landolt a hitelesek helyett. Ne már megint megpumpálják a bankokat. De akkor én is kérdezek. Oké, csökken a törlesztőm 20-30 %-al. S mi van azzal a 3 évvel, amit eddig szipolyoztak rajtam? Mi van azzal, hogy 40 helyett 75 ezreket fizettem havonta, ami testvérekközt is majd 3 év előre befizetett törlesztőrészletem? S én még jó vagyok a szeren, mert tudtam fizetni. De mi van azzal, aki nem bírta, akinek elvitták a házát, az autóját? Mondd meg nekem, hogy ha 8 éve vettem fel a hitelemet, és fizetem tisztességgel, sőt, 3 éve adupláját, mint a kezdet kezdetén, vajpn hogy van az, hogy a tőketartozásom több ma, mint amikor felvettem a hitelt?”
  • 31. macs 2013. március 11. 12:57
    „Akik még mindig úgy vélik, hogy nincs deviza a hitelek mögött, azok megindokolnák, miért ilyen és hasonló megoldásokban gondolkoznak? A kormány tervei szerint az MNB devizatartalékaiból biztosít nagyon olcsó euróforrást a bankrendszernek, cserébe kötelezi a bankokat, hogy a THM-et vigyék le például négy százalékra. Ebben az esetben maradnak a hitelek devizában, marad a devizakockázat, de érezhetően, 20-30 százalékkal csökkennek a törlesztőrészletek. A másik az, hogy forintosítják a devizahiteleket, és ehhez a devizát az MNB tartalékaiból biztosítják.”
  • 30. zl 2013. március 11. 11:43
    „" A kormányzat kiszivárgott terve szerint ezúttal nem a jómódúak, hanem a legnagyobb bajban lévők lesznek soron. Azok, akik 3 hónapja nem fizetnek, forintra válthatnák a hitelekeit, és egy részt el is engednének belőlük. "
    Tehát megint az jár jól, aki nem fizet...a nem fizetőket támogatjuk! Az kit érdekel, hogy én próbálok "jó" adós lenni, ha a fene fenét eszik is, kifizetem, hogy ne vigyék el a fejem fölül a házat.....igaz, aztán nem marad semmi másra! ez érdekel valakit? Hogy alig bírom kifizetni..de ettől még nem vagyok/leszek/maradok jómódú!!!!!!!!!!! Mert onnantól nem tudok venni új cipőt a gyerekemnek! De ezek szerint ne fizessem 3 hónapig, forintra is váltják és még el is engedik egy részét...! Ezt teszem!”
  • 29. papsajt 2013. március 11. 09:18
    „A deviza hitelezés háttere, erős idegzetűeknek:
    http://lmv.hu/node/7107”
  • 28. rózsakert 2013. március 11. 08:37
    „21.történész 2013.03.10. 18:03

    Olyan kamatra nem kell felvenni, jómagam szűlőföldön 22 évig nyereségesen és hitelmentesen vállalkoztam, nem kis adót fizetve.
    Cégként is no hitel és lehetne fejlődni,csak a "partnerek" hozzáállása ma ott nem olyan, hogy meg lehessen bárkiben is bízni.
    Magánszemélyként meg ezt a 33%-t kigazdálkodni lehetetlen !”
  • 27. roxper 2013. március 11. 08:33
    „Ok, a devizások 2.5 éve szívnak, de már láttam pár kimutatást, ami szerint a 2005 körül felvett forint hitelek törlesztője és az ugyanekkora felvett devizák törlesztője 7-8 éve után megegyezik, tehát 5 évig jó volt az alacsony törlesztő, most meg szívás a magas. Ezért írtam a 16-ban is, hogy ha elszáll az mnb alapkamat, akkor annyi a forinthiteleseknek is!”
  • 26. myckie 2013. március 11. 07:52
    „Amikor a válság beindult, akkor a svájci frank árfolyama elszállt minden más pénznemhez képest, amely már a svájciaknak sem volt jó! Ezért a pénzük árfolymmozgását hozzákötötték az Euróhoz! Innentől kezdve már nálunk volt a labda, hogy csináljunk már végre normális, kiszámítható gazdaságpolitát, amellyel a forint árfolyama is visszarendeződhetet volna egy elfogadható szintre! Sajnos tudjuk, hogy ez nem így valósult meg, hanem ellenkezőleg, pedig most kevesebb lehetne a munkanélküli, a mentésre szoruló devizahiteles, nem épült volna le az építőipar! Nehéz és hosszú folyamat lesz ezeknek a hibáknak a helyrehozása!”
  • 25. tothmariaaa 2013. március 10. 20:53
    „Még valami. Az árfoylamgát egy nagy rakás sz@r. 5 év mulva dögöljünk éhen? Ócsára nem megyek, minek mennék, van saját házam, amit tudnék fizetni, ha azzal a feltétellel hagynák, amivel a hitelt felvettem rá. Szocciális bérlakás, a fenti okok miatt az sem kell. Végtörlesztés? Az csak a rablóbanda politikusoknak volt jó, ugyanis nekik volt rá pénzük. Hát hol van itt a segítség?”
  • 24. tothmariaaa 2013. március 10. 20:36
    „Minket nem kell megmenteni. Nem kérjük az adófizetők pénzést sem. Azt már ugyis szétlopták ott fennt.ű
    Egy dolgot kérünk, hogy az állam végre mondja ki, amit ma még csak suttog, hogy szándékosan vezették félre az embereket, és uzsarakamatot fizettetnek a hitelesekkel.
    2,5 milló forintot 7 éve fizetek 45 e ft-al. Ha ma ki akarnám fizetni a fennmaradó összeget, akkor kereken 4,2 milliót kellene betolnom a bankba. Ne mondd nekem, hogy ez benne volt a pakliba...
    Nem kell engem megmenteni,és ki is fizetem a felvett hitelem egy tisztességes kamattal. De nem uzsorával.”
  • 23. történész 2013. március 10. 20:23
    „22. Kirking

    Ezzel mindeki így járt ez miatt van a felháborodás.de sajnos vannak honfitársaink akik ennek örülnek,és elsem hiszik,hogy rabszolga sorba lökték a deviza hiteleseket. naponta nő a tartozás hiába fizetsz.”
  • 22. Kirking 2013. március 10. 19:24
    „Ez egy nagy átverés volt.

    Amikor 5 és fél éve felvettem magam kis 1 millás hitelét kérdésemre azt mondta az ügyintéző, hogy az árfolyam drasztikusan csak akkor fog emelkedni, ha háború lesz.

    Háború ugyan nem lett, de 1.2 milla visszafizetése után kérdésemre annyit mondtak, hogy még mindig tartozom 1.7 millával.

    Érdekes hietelek ezek, ugyanis minél többet fizetek vissza, annál inkább nő az adósságom a bank felé.

    Nem nagyon hiszem, hogy más országban van ilyen.”
  • 21. történész 2013. március 10. 18:03
    „19. rózsakert

    teljesen egyetértek de akkor is tisztességes banki feltételeket kell a szabadságharccal kiharcolni.Az OTP Romániai oldalán az OTP 13-15%-os THM re hirdeti azt a hitelt amit itthon pediglen30-38%-ra ad.
    Sok ember vett fel hitelt mert anélkül a gazdaság elhal,tehát fejlődni akarnak,de azt,hogy a bank határozza meg mikor mennyi a deviza az ugye tisztességtelen,mint az is,hogy beteszek 1 milliót és jó pár év alatt egyszerűen elfogy anélkül,hogy hozzányúlnánk.Angliába 1000Ł szépen szaporodik míg itthon 360 e ft kamat nincs sőt még nagy összeget fizetünk azért mert a bank használhatja a pénzünket..Ezt a dolgot ha az egyénektől eltekintünk - akik smunkás létére hitelt vettek fel..- gusztustalan és erkölcstelenebb mint amit a múltban tettek mert ott a nép azért élt és gyarapodott.”
  • 20. rózsakert 2013. március 10. 17:15
    „16.roxper 2013.03.10. 16:13

    OTT A TÉNYLEGES PONTOCSKA !!!!”
  • 19. rózsakert 2013. március 10. 17:14
    „15.történész 2013.03.10. 16:10

    Nem csak másokban nem lehet megbízni hanem a hatalomban sem.Hiszen egy olyan országban élünk ahol viszamenőlegesen alkotnak törvényt, ahol az adó mindig a döntést hozók anyagi érdekeihez igazodik, és ahol a döntéshozó mentesül a törvények alól.

    100%-ban egyetértünk !!!!

    Higgyen nekem, nagyon sokan vették fel erőn felül, tudom-láttam--tapasztaltam.....most sajna nyögik a súlyát !”
  • 18. csonakos 2013. március 10. 16:40
    „Nem tudom abba belegondoltatok-e már, hogy most a sok balfék által fölvett pénzt ráosztják azokra is akik normálisan tudtak gondolkozni és nem vettek föl hitelt! Úgy adakozik ez a kormány, mintha a sajátját adná a megsegítés címén pedig a ló ... az adófizetők pénzét adja! Még ezért díszoklevél meg lovasszobor is jár! Bár azt már elvetették mert pónin mégiscsak rosszul nézne ki!”
  • 17. X_Y 2013. március 10. 16:18
    „10. történész 2013.03.10. 13:20
    " ..nekem meg társainknak papírja van róla,hogy nem frank hitelt vettünk fel, hanem deviza értéken tartották,tartják
    nyilván a hitelt."
    13. igazságkereső 2013.03.10. 15:28

    Jogotok volt hülyének lenni. Csak ezért most nem az "elmúúútnyócévet" kell okolni, csak a saját butaságotokat...

    Nem mellesleg milyen érdekes hogy a fideszes nagyvezéreknek (meg a fidesz vezette önkormányztoknak) is éppen CHF hitelei voltak :)”
  • 16. roxper 2013. március 10. 16:13
    „El sem tudom képzelni mi lett volna ha mindenki forint hitelt vett volna fel 2006 tájékán és a gazdasági világválság következtében 2008 év végén, 2009 elején imf hitelfelvétel híján jobban elszálltak volna a jegybanki alapkamatok és mindenki kétszer annyi törlesztőt fizetett volna a magas alapkamat miatt... Akkor ki lett volna a hibás, gondolom Simor, Bajnai, meg Gyurcsány. :D”
  • 15. történész 2013. március 10. 16:10
    „12. rózsakert

    Nem csak másokban nem lehet megbízni hanem a hatalomban sem.Hiszen egy olyan országban élünk ahol viszamenőlegesen alkotnak törvényt, ahol az adó mindig a döntést hozók anyagi érdekeihez igazodik, és ahol a döntéshozó mentesül a törvények alól.
    Vállalkozóként sosem vettem fel hitelt,amit felépítettem azt sosem tettem hitelből, és nem is fogok többé bank közelében járni.csalók. és ennyi.Lehet közgazdaságilag megmagyarázni azt is ha a szomszédomnak mindenét elveszem...de a lényeg,hogy a párt hozott egy lehetőséget káderei számára(azokéra akik megvetik az ugyanolyan beállítottságú Kádár kádereket)hogy ők csendben és gyorsan kifizetették a hiteleiket és a bankok hallgattak tudták rablásuknak ez az ára,a népet meg hagyják földönfutóvá válni.
    Változatlanul állítom,hogy a mai deviza hitelesek csak devizában nyilvántartott kölcsönt kaptak és nem devizát.Ez egy nagy szemfényvesztés volt.”
  • 14. spiler 2013. március 10. 15:34
    „ha rossz akkor a FIDESZESEK MIÉRT VETTÉK FEL? magukra írtak törvényt a vissza fizetésre.....”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkormányzati lakásokkal is segítené a kormány a devizahiteleseket

Önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetőségével is segítené a kormány a bajba jutott… Tovább olvasom