Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Egy év alatt 4,2 százalékkal lett drágább az élet

A fogyasztói árak októberben 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A londoni elemzők 4,0 százalékos, Budapesten 3,9 éves inflációt vártak októberre.

Az élelmiszerárak egy hónap alatti 1,5 százalékos növekedése dobta meg az inflációt, akárcsak 2007-ben, amikor az élelmiszerek egy hónap alatt 2,0 százalékkal drágultak - mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezetője. (Két évvel ezelőtt szeptemberben 2,2 százalékkal, októberben 2,0 százalékkal, novemberben 1,4 százalékkal nőttek a havi élelmiszerárak.)

Az idén az első tíz hónapban átlagosan 5,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció októberben 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,8 százalék volt, ami ugyancsak megugrott a szeptemberben mért havi 0,1, illetve 12 havi 1,5 százalékhoz képest.

A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 4,4 százalék, az egyhavi 0,6 százalék volt.

Az októberi élelmiszerár emelkedés az idén januári 2,2 százalék óta a legmagasabb volt havi összevetésben. A gyümölcsök ára a harmadik negyedévi csökkenést követően 9,1 százalékkal, a liszt ára a szeptemberi 15,3 százalékos megugrás után további 9,1 százalékkal nőtt, míg az étolaj harmadik hónapja drágult októberben 11,3 százalékkal.

A szezonváltás miatt ruházati cikkek októberben is 3,2 százalékkal drágultak a szeptemberi 3,6 százalékot követően, de a tavaly októberihez képest még így is 1százalékkal olcsóbbak maradtak. A tartós fogyasztási cikkek tavaly szeptember óta először drágultak havi 0,2 százalékkal, de 2,1 százalékkal csökkent az áruk egy év alatt. A szolgáltatások árszintje októberben 0,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest az autópálya díjak csökkenése és a távolsági közlekedési költségek csökkenés miatt, de a színházjegyek 5,8 százalékkal drágultak a szezonnyitás idején.

Az élelmiszerárak 12 hónap alatt is az átlagnál nagyobb mértékben (5,3 százalékkal) emelkedtek. Ezen belül is kiugróan, 37,3 százalékkal nőtt az idényáras élelmiszerek (kivált a burgonya 86,9százalékkal!), 14,2 százalékkal a liszt, 12,5 százalékkal az étolaj, 10,5 százalékkal a sajt ára.

Árcsökkenést mért a KSH a cukornál (5,4 százalék), a sertészsiradéknál (4,7 százalék), a tojásnál (4,6 százalék), a sertéshúsnál (4,1 százalék).

Az átlagosnál nagyobb mértékben 6,6 százalékkal nőtt 12 hónap alatt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok18,0 százalékkal drágultak. A háztartási energia 6,2 százalékkal drágult, főképp a vezetékes gáz árának 13,6 százalékos emelkedése miatt, miközben a távfűtés ára 7,8 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások ára 12 hónap alatt 3,1 százalékkal nőtt.

Olvasóink írták

  • 5. Zsoltee0716 2010. november 11. 18:17
    „Fizetés mikor fog ilyen ütemben emelkedni.

    Nagyon úgy látszik, hogy csak kell ide is egy kis útlezárás.”
  • 4. fles2 2010. november 11. 13:12
    „Bíztam a Fideszben,hogy jobban fogunk élni.Mekkora hülye voltam,hogy hittem...”
  • 3. varadipal 2010. november 11. 12:43
    „A tegnapi hírben 8-9 %-os fűtésdíj emelésről számoltak be. És mi lett olcsóbb, hogy kijött a 4,2. A KSH legutóbbi nagybeszerzése rózsaszínű festék volt, nehogy a meglopott nyugdíjemelés miatt morgás legyen. Az illetékes inkább kanállal etessen, ne ezzel a tupiradattal.”
  • 2. szatyi 2010. november 11. 12:27
    „Az 1.1%-os nyugdíjkiegészítést azért csökkentették 0.6%-ra, mert -állítólag- csökkent az infláció!
    Valaki már megint hazudott!! Pedig, kormányváltás is volt!”
  • 1. KolompárRómeó 2010. november 11. 11:19
    „Na ja. Ebben a 4.2%-ban benne van a babérlevél, a jancsiszög és a traktorgumi drágulása is. Csak éppen a mindennapi életben fontos dolgok sokkal jobban drágultak. És mivel az infláció számítására, a kosárra van ezerféle módszer, így egyik sem ad valós eredményt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

13-15 százalékos gázáremelés lenne indokolt, de csak 8-9 százalékos jöhet

Vajon jogos-e a gázáremelés, amikor alacsony a nemzetközi gázár? Mi és hogyan befolyásolja a hazai árakat? Tovább olvasom