Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Egy év alatt több mint kilencvenezer új adós

A 93 újabb tartozóval a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót.
Egy év alatt 93 ezerrel emelkedett az adótartozást maguk előtt görgető magánszemélyek száma, a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót. A hatóság sok esetben nem talált vagyontárgyat, legális jövedelmet - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

Átlagosan nagyjából minden kilencedik magánszemélynek van kisebb-nagyobb köztartozása. Szeptember végén csaknem 1,1 millió embert tartottak nyilván az adóhátralékosok között, egy ember átlagosan 153 ezer forint befizetésével maradt el.

Linczmayer Szilvia, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: idén, szeptember végéig a hatóság háromnegyedmillió alkalommal bocsátott ki inkasszót. Az esetek háromnegyedében a cégek bankbetéteit célozta meg az adóhivatal, míg a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók ügyeiben 180 hatósági átutalási megbízás kiadásáról döntöttek.

A NAV kilenc hónap alatt százezer munkabérletiltást is elrendelt, ám nemegyszer eredménytelenül. A hivatal tíz adótartozást felhalmozó magánszemély közül átlagosan négynél nem talált olyan legális jövedelmet, amelynek egy részét az államkincstárba átirányíthatta volna. A NAV január és szeptember között 120 ezer alkalommal határozott úgy, hogy elvonja az adótartozó cégek, magánszemélyek ingóságait, de csak 30 ezer ilyen ügyben járt sikerrel, legtöbbször gépjárművek kerültek hozzá.

A NAV húszezer ingatlant is lefoglalt, ám árverésre mindössze 166 eljárás végén került sor, ilyenkor ugyanis a legtöbben rövid időn belül kifizetik adótartozásukat - olvasható a lapban.

Olvasóink írták

  • 7. grafika88 2012. november 29. 12:42
    „A NAV lehetne sokkal hatékonyabb.
    NE a kis adósokat cseszegessék ..hanem a több milliókkal-száz milliókkal tartozókat!pl. győzike és társai.
    Nevén semmi --de ott a család--gyerekek, tata-mama ..ott van az eltitkolt lóvé. Amikor a 3 évesnek többtízmillás háza van , v. pár hónapos--és luxuskocsija van. A NAV ..ennyire NAÍV ?????”
  • 6. x 2012. november 29. 12:25
    „2. Casablanca 2012.11.29. 08:50 "..., hogy az ország lakosságának kb. 40%-a semmilyen adót nem fizet? ..."
    Az általános forgalmi adót, kénytelen-kelletlen, majdnem mindenki fizeti. A jövedelem-adóra gondoltál?
    Februári (2012-02-22) index.hu-adatok:
    "... A NAV statisztikái szerint - az excell táblázatot itt tölthetik le - 2010-ben 4 567 985 magyar állampolgár töltött ki adóbevallást, tehát ennyien kaptak valamilyen adóköteles jövedelmet az évben. Az összes bevalló közül a statisztikák szerint ténylegesen valamennyi adót 3 525 536-an fizettek.

    Az adófizetők száma a hivatalos foglalkoztatási statisztikákban szereplőkkel összevetve nem is mutat rossz arányt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-ben 4,43 millióan dolgoztak az országban, 79,5 százalékuk fizetett adót. A mintegy 3,5 millió adófizető persze a tízmilliós összlakosságra vetítve nem túl bíztató, és amíg a 7,7 millió aktív korú lakos aktivitási rátája csak 55-56 százalék, nem is lesz jobb. ..."
    http://index.hu/belfold/igazamiigaz/2012/02/22/valoban_2_6_millio_magyar_tartja_el_a_tobbit/”
  • 5. kormoska 2012. november 29. 11:14
    „Nem tudják behajtani,nem találnak lefoglalhatót.De álságos dolog ez!
    Így hogyan növeli a NAV a behajtási hatékonyságot?
    Minimálbérből persze nem lehet sokat letiltani,a zsebbe kapottból pedig még nehezebb:-)
    A cégek meg a felszámolásba menekülnek(persze előtte kimentik amit lehet)az adóhatóságnak-hitelezőknek csak a konc marad.
    De sebaj,újabb adóemelésekkel behajtják majd a becsületes adózókon!Mint mindennek előbb-utóbb ennek is mi isszuk a levét.....”
  • 4. rózsakert 2012. november 29. 09:46
    „2.Casablanca 2012.11.29. 08:50

    sajnos igaza van---csak kurucziában most karácson yközeledtével a humánusnak tűnő hangok felerősödtek!

    3.sügér63 2012.11.29. 09:30

    sajnálom---Önnél a vicces vicc nem igazán ül----mit nem akar hallani--melyik három szót???-- az ember egy romától????........bocsi.....

    tudnia kéne már hunnia népének-hogy az adófizetők negativ diszkrimináltak-az élősködők széles rétegével szemben......ez van---nagyon sokan ezt megunva intenek pápát kurucziának---csak egy nagy probléma van...ingatlant nagyon nehéz eladni...fél ország pápát intene!!!”
  • 3. sügér63 2012. november 29. 09:30
    „A melletünk élő roma család is tartozik a NAV-nak 700000ft.tal már több éve lakásvásárlás utáni illeték. Úgy emlékszem nekünk ki kellett fizetni,hogy bejegyezzék. Ök miért kivételek? Segélyekből élnek hivatalosan, és a házra is kőltenek,meg a kocsikra, nagy lábon élnek. Úgy látom ez a fars engedékenység is hozzájárul az ország nyomorához.”
  • 2. Casablanca 2012. november 29. 08:50
    „Azért 10-ből 4 adósnál behajthatatlan a tartozása!?

    Akkor ezek az emberek miből élnek???

    Ez jelzi azt is, hogy az ország lakosságának kb. 40%-a semmilyen adót nem fizet? De a járandóságot, segélyt az igényli, mert neki az jár...

    Jó lenne, ha a jogok mellett a kötelezettségeknek is eleget tennének egyesek!”
  • 1. Linka11 2012. november 29. 08:37
    „-Talán azon is gondolkodhatnának az illetékes urak,hogy az emberek 90%-a nem véletlenül és nem szórakozásból adósodott el !Az amúgy is bajban levőktől elvenni a lakhatást ,vagy a maradék pénzét ami az életben maradásához sem elég az elégé nonszensz.Általában az emberek többsége a pénzintézeti és a kormányzati kapzsiság áldozata.
    -Persze ez nem azt jelenti ,hogy nincsenek felelőtlen vagy gátlástalan adósok.Kissé kétkedve fogadom amikor azt mondják,hogy egyből a semmiből elővarázsolnak nagy összegeket az amúgy kivéreztetett adóssok.-Vagy ha igen-
    az valószínű újabb adósság csapdát jelent számukra.Ahogy mostanában tálalják az adóssokkal kapcsolatos híreket
    abban annak sugallatát érzem,hogy mindenki bűnös aki besétált az adósság csapdába. - Holott - a Magyar társadalom évtizedek óta ,fejétől a farkáig adósságokkal küzd és így próbál talpon maradni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállt a gödör alján a gazdaság

Továbbra sem tudott lendületet venni a magyar gazdaság, ám úgy tűnik, megállt a zsugorodás - írja a… Tovább olvasom