H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
| Megoldás: létszámcsökkentés A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint sok cégnek nem telik az 5 százalékos emelésre sem. A MGYOSZ egy korábbi elemzése szerint a tagvállalatok számára már a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum 93 ezer, illetve 108 ezer forintra növelése is komoly nehézséget okoz, hiszen ez 12–18 százalékos emelést jelent. Rolek Ferenc alelnök úgy véli: ahol a bevételek várhatóan stagnálni fognak, ott drasztikus költségcsökkentést kell végrehajtani – ez létszámcsökkentéssel járhat. |
29. deszkás 2012.01.05. 10:53
Nem én ugrottam neki más nyakának, én csak reagáltam egy nyakamra irányuló támadásra. :)
Sajnos az én alkalmazottam (mindössze 1 db van, többre nem telik) teljesen tisztában van a bevételeinkkel. Az én nettóm mindössze 30ezerrel több, mint az övé, a különbség, hogy ő napi 8 órát dolgozik, én pedig hétvége és ünnepnap nélkül 24 órás ügyeletben vagyok. Ha nekem nem fizetnek, ő akkor is megkapja a fizetését, olyan áron is, ha ehhez magánszemélyként a hitelkártyáért kell nyúlnom. Sovány vigasz, hogy tudom, hogy legalább van egy olyan alkalmazott az országban, aki szereti is a munkaadóját. Ettől még hiába emelem meg neki a kötelező bért, ha egy fillért sem lát belőle, pedig szívem szerint neki adnám és csak reménykedem, hogy ehhez az államnak küldött béremeléshez az ügyfeleink torkán le tudom nyomni a kicsit magasabb áremelést. Az viszont egészen biztos, hogy ketten ennél többet már nem tudunk dolgozni (sosem rendeltem be túlórázni, legalább neki legyen… Tovább olvasom »
SANDWITCH! És látod milyen okosan "rávezettek" arra :ugorj neki a másik nyakának! Gratulálok. De ha ismernéd is a melósaidat azt is tudnád :ezt ők is látják! Vagy analfabétákkal dolgoztatsz? A bőrömön tapasztaltam: a mai napig nem tudja az a vállalkozó :X végzettséggel dolgoztam nála. Az alpári stilus és bánásmód miatt nem sokáig.
Állami cég saját dolgozó helyett kényszervállalkozókat alkalmaz. 650 Ft-os nettó bérrel 91000 ft-ból 63000 a járulék és adóteher, tehát ha két hétig nem dolgozok akkor az előző havi béremből kell kipótolnom 17500.-al a befizetendő költséget,úgy hogy 2 hetet dolgozok,de nincs érte fizetés ! Gratulálok ! Szerintetek van még valahol ilyen Európában ?
És akkor azt mondják a több százezret kereső vezetők, a mai gazdasági helyzetben nagyon jó pénz vállalkozóként a nettó 650 Ft. Nekem ki kompenzál ????
Kérdés: Mitől indul be jobban a gazdaság?
(A) Növeljük a 240e feletti keresetűek nettó bérét, így több plazma tv-t vehetne, külföldi utakra költhetik pénzüket
(B) Növeljük a 240e alatti keresetűek nettó bérét, így több magyar élelmiszert tudnak venni, kifizetik halmozódó számláikat, kiszámíthatóbb lesz a jövőjük
Én a (B)-re szavaznék, de lehet, hogy nem vagyok normális :S
a mi kedves vezetőnk tudja mit csinál!!
Mindig elakarják hitetni, hogy tulajdonképpen még jól is járunk, sőt akár több is maradhat, de aztán a dolgok mögé nézve kiderül, hogy szemfényvesztés, "földművelő megvakítása" az egész!!!
23. utolsó_mohikán 2012.01.04. 18:02
Nem részesülhet állami támogatásban - a tisztánlátás végett: állami támogatásnak minősül egy csomó adóalap csökkentő tétel. Egy magasabb adózás előtti eredményű cégnél több lehet az elbukott társasági adó, mint amit a béremelésre fordított volna.
Azoknak pedig, akik szerint a vállalkozók tudnának magas bért adni, csak nem akarnak: SZABAD VÁLLALKOZNI, HAJRÁ, TESSÉK MEGMUTATNI!! Miért kell siránkozni minimálbéren, ha annyira könnyű vállalkozóként fürödni a milliókban???
Figyelem! Nem kötelező a munkáltatókra nézve a nettó bérek szinten tartása. A munkáltatóra avval a hátránnyal jár, hogy nem indulhat közbeszerzésen és állami pályázatokon.
Csak a tisztánlátás végett.
20. picipest 2012.01.04. 16:54
De TÖBBET SEM !!:-))))
Mélyen Tisztelt FEKETE KLÁRA !!!!!
ha Isten ismeri Könyörgöm kérdezze már meg legyenszives erröl a Témáról a PICK SZEGED ZRT vezetöségét is ha lehetséges...
2009 ben 64 milliátd vpét a bevétel
2010 ben 58 milliárd
2011 ezt még nem merték elmondani
De 2099-ben 2010 ben gyakorlatilag az étkezési jegyeken kívül SEMMI juttatás nem jutott a dolgozóknak nemhogy béremelés...
Ezt megkapják a munkanélküliek is?????
hirdetés
Szabó László
adótanácsadó
EU-Tax Consulting
