Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Egymilliárd forintos alap kínai-magyar kereskedelmi együttműködésre

A pénzből támogatást kaphatnak a magyar kis- és közepes vállalkozások kínai termékek beszerzéséhez és forgalmazásához.
Egymilliárd forintos induló tőkéjű kereskedelmi fejlesztési alapból kaphatnak támogatást magyar kis- és közepes vállalkozások kínai termékek beszerzéséhez és forgalmazásához - jelentette be a projektet koordináló CECZ Közép-Európai Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten.

Takács Zsolt elmondta, hogy a kockázati tőkebefektetési alapot a kínai Shandong tartomány, illetve Linyi város támogatja, és a Kínai Kereskedelmi Minisztérium jóváhagyta a befektetést.

Az érdeklődő vállalkozások a június 13-15. között a Budapest China Martban megrendezendő China SMart Expo 2013 elnevezésű kiállításon tájékozódhatnak a fejlesztési alapról, az ahhoz kapcsolódó üzleti modellekről és tenderekről, valamint lehetőségük nyílik személyes találkozókra is kínai vállalatok képviselőivel.

Wang Hongliang, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kínai-magyar kapcsolatok jelenleg a legjobb időszakot élik. Fejlődőben vannak a turisztikai, oktatási kapcsolatok, valamint a területi kapcsolatok kínai tartományok és magyar megyék között. Mindezeket kihasználva fejlesztik a felek a kereskedelmi együttműködést.

A kereskedelmi tanácsos kifejtette, hogy a China Mart által rendezett kiállítások színvonala eseményről eseményre emelkedik. A júniusi gépipari, elektronikai és könnyűipari rendezvényen több mint 200 kínai cég vesz majd rész.

A CECZ Közép-Európai Kft. a kínai Central European Trade and Logistics Cooperation Zone Co. Ltd. (CECZ) magyarországi leányvállalata. A CECZ által életre hívott kereskedelmi és logisztikai övezet a kínai kormány gazdasági támogatását is élvezi. A kereskedelmi fejlesztési alap finanszírozásában a gazdasági övezetben létrehozott vegyesvállalatok részesülhetnek.

Takács Zsolt, a vállalkozások kiválasztásával megbízott Brand Mission Kft. ügyvezetője elmondta: ehhez 15-20 százalékos önerővel, továbbá életképes üzleti tervvel kell rendelkezni.

A projekt azt a középtávú célt is szolgálja, hogy ezen keresztül Magyarország a kínai kereskedelem európai terjesztési központjává váljon. A fejlesztési alap egymilliárd forintos indulótőkéje a továbbiakban bővíthető.

Olvasóink írták

  • 1. rt0831 2013. május 30. 15:17
    „Eddig csak feketén jöttek be a kínai hamisított áruk!
    Ezután állami segítséggel hivatalosan is jöhetnek?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

71 filllért követelnek Marikán

71 fillér késedelmi kamattal lóg a Telenornak a szegedi Nagymihályné Marika, miután megszüntette családi flottáját. Tovább olvasom