Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Egymilliárdos nyereséggel zárt a BKV

Egymilliárd 18 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárta a 2010-es évet a BKV, miközben az utasszám - részben a januári sztrájk miatt - alacsonyabb volt, és a jegyekből, bérletekből is kevesebb fogyott - derül ki a BKV 2010-es konszolidált üzleti jelentéséből.

A budapest.hu-n publikált dokumentum szerint a BKV üzemi bevétele tavaly 135 milliárd forint volt, a ráfordítások pedig 130 milliárdot tettek ki, így az üzemi eredmény 5 milliárd 200 millió forint lett. Mivel a pénzügyi és rendkívüli műveletek veszteségesek voltak a BKV mérleg szerinti, adózás előtti eredménye 1 milliárd 18 millió forintot tett ki. Ez 4,7 milliárd forinttal jobb eredmény, mint a tervezett 3,7 milliárdos veszteség.

Bár a menetdíjbevételek a tervhez képest 4 százalékkal, az árkiegészítés pedig 3,4 százalékkal alacsonyabb volt és az agglomerációs és kerületi bevételek is csökkentek, a BKV 2010-ben a fővárosi önkormányzattól 5 milliárd forint, az államtól pedig 17,5 milliárd forint támogatást kapott.

A cég a jelentésben rámutatott, hogy a BKV-cégcsoport üzemi eredménye 5,3 milliárd forint, mérleg szerinti eredménye pedig 610 millió forint nyereség volt. Ezzel a cégcsoport a 2010-es üzleti elvárásokat teljesítette.
Az adatok szerint a BKV 2010-re átállt a felszállóutasszám-mutató használatára, amely 13 százalékos növekedést jelentene az eddigi módszerrel számolt utasszámhoz viszonyítva.

Ennek ellenére a 2009-es 1,435 milliárd utas helyett a BKV 2010-ben 1,374 millirád utast szállított, az utaskilométer pedig 5,1 milliárdra jött ki. Egy évvel korábban a BKV még 5,320 milliárd utaskilométert teljesített. Az alacsonyabb mutatók a BKV szerint annak köszönhetőek, hogy az utasok nehezebb anyagi helyzetben vannak.

A BKV átlagos járműállománya 2010-ben 2.840 darabból állt, a járművek kihasználtsága pedig átlagosan 23,8 százalék volt, ami alacsonyabb a tervezettnél. A legtöbben továbbra is a buszokkal közlekednek, ezt követi a villamos, a metró, a HÉV, a troli, a legkevesebben pedig a kisföldalattit használják.

A menetkimaradások száma jelentősen több lett, az előző évi 276 ezer kimaradás helyett 551 ezer volt 2010-ben, ez jelentős részben a januári egyhetes sztrájk miatt alakult így. A sztrájk hatását kiszűrve a menetkimaradások száma 340 ezer, amely az előző évihez képest 23 százalékos emelkedés.

Az idei évre a BKV üzleti tervében a menetdíjbevételek kismértékű növekedésével számol, elsősorban a jegyellenőrzési tevékenység fokozása miatt, és a fogyasztói árkiegészítésen, valamint normatív támogatáson felül 29 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást igényel az államtól és a fővárostól. Mint hangsúlyozták, erre azért van szükség, mert a BKV tartósan forráshiányosan működik, a cégnek közel 29 milliárdos többletfinanszírozásra van szüksége.

A belső eladósodottságot a tervben nem kezelik, a külső hitelállomány 2011 év végére várhatóan 68,3 milliárd, a teljes adósságállomány pedig 72,4 milliárd forint lehet. Ezen feltételek mellett a BKV elsődleges feladata 2011-ben a cég problémamentes működésének biztosítása lesz - olvasható a dokumentumban.

Olvasóink írták

  • 8. achilleus 2011. augusztus 26. 15:45
    „6. Lutetia 2011.08.26. 14:02
    Én még két milliárdosat is! :o)

    Vajon a MÁV vagy a MALÉV mekkora "nyereséget" hoz össze ilyen alapon?”
  • 7. geza 2011. augusztus 26. 14:57
    „Az SZKT, Volán (ha még létezik) is kíváncsi lennék :D”
  • 6. Lutetia 2011. augusztus 26. 14:02
    „Hja kérem, 22.5 milliárdos támogatással én is fel tudnék mutatni 1 milliárdos nyereséget!”
  • 5. Egyolvasó 2011. augusztus 26. 12:35
    „Akkor az állami juttatást vissza is lehetne szolgáltatni.”
  • 4. Együgyű 2011. augusztus 26. 12:10
    „Egymilliárdos nyereséggel zárt a BKV

    Könyvelői végzetségem szerint egyszerű dolog. Meg kell bármi az állami támogatás beérkeztét és akkor kel kimutatni a nyereséget. Az új vezetés meg Én, mint fő könyvelő jogosan veszem fel a jól kiszámított nyereségemet. Ezt követően megint veszteséget mutatunk ki és újra állam bácsinál nyavalygunk. Ez permanens-en így megy tovább addig, míg vezetőink ezt 2/3 felhatalmazásával engedik.
    Ne csodálkozzunk új vezetés van. Amit beígértek be is tartották. Amit régen hallottunk azt felejtsük most már el.”
  • 3. baja2005 2011. augusztus 26. 11:38
    „Akkor miért kell milliárdokat belepumpálni?”
  • 2. szatyi 2011. augusztus 26. 11:17
    „Az eddigieket ismerve: Csak én nem értem?”
  • 1. flightmode 2011. augusztus 26. 11:09
    „Játék a számokkal”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekord nyereségek a kínai bankszektorban

Amerikai és európai versenytársaival szemben igen sikeres első félévet tudhat maga mögött a kínai… Tovább olvasom