Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Egyre versenyképesebbek az egynapos utazások

A hagyományos értelemben vett nyaralások mellett egyre nagyobb teret nyernek az egy-, legfeljebb kétnapos üdülések, túrázások és gyárlátogatások – derült ki a Lealkudtuk.hu legfrissebb felméréséből.
A csaknem kétezer válaszadó 85 százaléka volt már életében gyárlátogatáson, illetve „bakancsos" túrán nagyjából 10-ből négy felhasználó részt vett az elmúlt egy évben. Jelen gazdasági helyzetben mindez érthető, hiszen egy ilyen kiruccanás átlagosan 5-10 ezer forint közé tehető, így a kevésbé tehetősek is megengedhetik maguknak.
 
A kuponos, és az akciógyűjtős oldalak térnyerésével egyre több egy-, két-, de legfeljebb néhány napos utazás is elérhető viszonylag olcsón. Mindez persze nem helyettesíti a hosszabb nyaralásokat, ugyanakkor megfelelő kikapcsolódást biztosít – derült ki a Lealkudtuk.hu, napi akciógyűjtő oldal által készített, mintegy kétezer főt megszólaltató, nem reprezentatív felméréséből. Az elsősorban a fővárosban, vagy a nagyvárosokban élők ugyanis egyre inkább szeretnének kiszakadni egy-egy napra, és elutazni egy gyárlátogatás, egy fesztivál, egy kulturális program, vagy pusztán városnézés miatt.
 
„Kezdenek feléledni a régi értékek, hiszen például minden ötödik felhasználó látna szívesen egy disznóvágást, ugyanakkor a válaszadók 70 százaléka arra is kíváncsi, hogyan készül el egy tábla csokoládé" – mondta Orova Balázs, a Lealkudtuk.hu-t is üzemeltető allegroup.hu Kft. B2C üzletágvezetője. „Nem titok, a férfiak nagy része inkább egy autógyárra kíváncsi, szemben a nőkkel, akik az édesség mellett egy illatszergyárba ’szimatolnának be’ inkább. Ráadásul egy ilyen, egynapos ’túra’ átlagosan 5-10 ezer forint, amely a jelen gazdasági környezetben megfelelő alternatívája lehet akár egy pihenős, de otthon töltött hétvégének is."
 
Az elmúlt egy évben „bakancsos" túrán a válaszadók 40 százaléka már részt vett, Magyarországon belül elsősorban a Budai-hegység, valamint a Mátra, míg külhonban elsősorban Ausztria és Szlovákia volt a kedvelt célpont. Vélhetően sok a visszatérő túrázó is, hiszen a válaszadók kétharmada valószínűsítette azt, hogy a nyaralás előtt még egyszer elmegy legalább egy egynapos túrára. Sőt a tavalyi nyár slágere volt például az egynapos horvátországi, tengerparti kiruccanás is, nagyjából 10 ezer forint körüli áron. Így az is beleszimatolhatott a sós tengeri levegőbe, aki egyébként nem engedheti meg magának.
 
A 10 legfontosabb kellék, amit magával vinne túrázáskor*

zsebkés 78,7%
gyógyszeres láda 77,4%
térkép 73,6%
gyufa, öngyújtó 66,4%
mobiltelefon 63,2%
fogkefe, fogkrém 63,2%
fejlámpa 59,0%
kullancsriasztó 54,5%
iránytű 38,1%
szúnyogriasztó 35,6%

* A válaszadók egy 20-as listából 7 dolgot választhattak. A cellákban a kiválasztás százalékos valószínűsége szerepel a 10 legnépszerűbb tárgy  neve alatt.

 
Hasonló a helyzet a „gyárlátogatásokkal" is. Ebben az esetben is a válaszadók kétharmada valószínűsítette azt, ha lesz rá alkalma, elmegy ilyen eseményre, nyílt napra. A csokoládégyár látogatása mellett komoly érdeklődés mutatkozott az autógyártás, a porcelámanufaktúrák, és a kozmetikai szerek gyártósorainak látogatása iránt is. A csokoládégyártás persze mindenkit érdekel, azonban a porcelángyártás már inkább csak az 55 év feletti korosztályt, és az sem titok, hogy a férfiakat a benzingőz, míg a hölgyeket inkább a parfümökből eredő illatok ejtik rabul.
 
„Persze nem feltétlenül a túrázás, vagy a gyárak kötik le az embereket. A válaszadók 70 százaléka egy egyszerű városnézésre is örömmel befizetne, sőt a történelmi játékok és a hagyományőrző programok is minden harmadik felhasználónkat érdekli" – tett hozzá Orova Balázs.

Olvasóink írták

  • 1. Óperenciás 2013. május 08. 13:29
    „Az egy-, legfeljebb kétnapos túrázások nem érvényesek Szegedre.
    Messze élünk a hegyektől.
    A legközelebbi hegyi célpontok is félnapos távolságra vannak tőlünk és kb. 250 kilométerre.
    Négy nap esetén jut két teljes túrázható napunk, ezért három-négy éjszakára érdemes menni.
    Szállást 2-3 ezerért már bőven találunk, az üzemanyagköltséget nem növeli a napok száma.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KSH: megugrott a külföldi turisták száma márciusban

Márciusban 17,3 százalékkal több külföldi turista 20,5 százalékkal több vendégéjszakát töltött el… Tovább olvasom