Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Felháborodtak a takarékos települések

Csongrád megye - Kár volt óvatosan bánni a pénzzel – gondolhatják most a megye 14 önkormányzatánál. Mivel nem volt adósságuk, az államnak nincs helyettük fizetnivalója. Cserébe valamilyen gesztust várnának. A hírek szerint talán nem hiába, de írásba foglalt konkrétumról senki nem tud.
Majdnem 2000 önkormányzat adósságát vállalja magára az állam: az ötezer fő alatti települések teljes, az ennél nagyobb lélekszámúak részleges konszolidációra számíthatnak. Az átvállalás mértékéről a hónap végéig állapodnak meg a polgármesterek a nemzetgazdasági miniszterrel és a belügyminiszterrel. Azok a helységek viszont, amelyeknek nem volt kintlévőségük, nem részesülnek az akár milliárdos nagyságrendű segítségben. Képviselőik most hátrányban érzik magukat. Ezzel kormányzati szinten is tisztában lehetnek, hiszen még novemberben bejelentette Tállai András önkormányzati államtitkár, hogy a településeket két csoportba sorolják, aszerint, hogy részt vettek az adósságkonszolidációban vagy sem. Utóbbiak megnyugtatására úgy nyilatkozott, hogy a helyzet kompenzálására a jövőben két terv részleteit dolgozzák ki. Egyrészt fejlesztésre vonatkozó pályázatokat írnának ki számukra, másrészt önrész nélkül vagy csökkentett önrésszel indulhatnak bizonyos pályázatokon.

Csongrád megyében 14 település – Balástya, Csanytelek, Csengele, Ferencszállás, Királyhegyes, Kiszombor, Kövegy, Nagyér, Nagylak, Nagymágocs, Óföldeák, Pusztaszer, Ruzsa és Üllés – zárta adósság nélkül a tavalyi évet. Meleg, gratuláló szavakat és ígéreteket szép számmal kaptak, de a kompenzációról szóló határozott tervről egyelőre nem tudnak a polgármesterek. Az ügy előmozdítása érdekében Csanytelek első embere, Forgó Henrik például indítványozta: vegyék be a megyei közgyűlés éves munkatervébe, hogy a „tizennégyekkel" más módon foglalkozzanak. Eddig azonban nem merült fel, hogy meg kellene különböztetni a konszolidációra szoruló és nem szoruló településeket – tájékoztatott Vadász Csaba, a Csongrád Megyei Önkormányzat főjegyzője. – Én csak a sajtóból értesültem a kormányzati szándékról, hogy a konszolidációban való érintettség alapján megkülönböztetnék a településeket – fogalmazott.

Egyelőre a Belügyminisztériumnál sem tudtak konkrétumokról felvilágosítást adni, ebben a kérdésben még nem született kormányzati döntés – válaszolta levelünkre az ottani sajtófőosztály. Mindössze azt erősítették meg, amit ősz végén mondott Tállai András: a tervek között szerepel a külön fejlesztési támogatás, a pályázati feltételek differenciálása vagy az elvárt saját erő vállalására vonatkozó szabályok enyhítése. Ezt ráadásul csak akkor fordíthatják a javukra, ha egyáltalán akarnak pályázni – mondta Üllés vezetője, Nagy Attila Gyula. – Nem is biztos, hogy volna a községünkre szabott pályázat, leginkább pénzzel tudná a kormány „jutalmazni" az eddigi takarékos gazdálkodásunkat – fogalmazott. Hozzátette: hasonlóan sok más kérdéshez, ebben is érdeklődve várja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének hétvégére tervezett kongresszusát.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. spiler 2013. február 12. 07:42
    „29-30 BP-en néztem a XI ker-ben a 3. legdrágább ker. sokkal többe kerül mág a panel is...
    Szegeden 6. em. felujított lakást 5,1-ért adtam el berendezve
    az ország többi részén /PÉCSETT,BÉKÉSCSABÁN/ igen is lehet kapni jó panel,illetve jó állapotú családi házakat falvakban...
    MUNKA SEHOLSINCS,TEHÁT MINDEGY HOVA KÖLTÖZIK ugy is nekik az egyéneknek kell feltalálni magukat
    /www.ingatlanbazár.hu/”
  • 30. X_Y 2013. február 11. 20:59
    „29. Mozimasiniszta 2013.02.11. 19:21
    22#-es ! Kedves Spiller ! egységesen 5 milláért csak olyan panel lakást kapsz (főleg)Pesten

    Nagyon nem vagy tisztában az árakkal.. Ne a 2007-e árakat nézd. 5-6 millióért lehet panelt venni, még Bp-en is.
    Persze nem a Rózsadombon és nem 6 szobás padlófűtésest.

    Most ezek helyett lett 80 ócsai lakás, egyenként 28 milláért...a pusztában, távol mindentől”
  • 29. Mozimasiniszta 2013. február 11. 19:21
    „22#-es ! Kedves Spiller ! egységesen 5 milláért csak olyan panel lakást kapsz (főleg)Pesten, amit a <moderálva> "bérlők"
    a sárgaföldig lelaktak, azonkívül az egész lépcsőházat a <moderálva> lakják" - és oda fehér ember be nem költözik ingyen se !....namármost: a panel élettartama véges, miért vegye az állam még a felújítás nyűgét is a nyakába, ha megvenné ?
    27#-es ! az ország ketté osztásával kapcsolatban: a keleti országrészbe megy már autópálya, viszont azért nem megy az Audi , a Merci, vagy más nagyobb cég, mert 2-3 műszakra való kvalifikált munkaerőt 70 km-es körön belül (1órai utazás) nem tud össze szedni. és 3-5000 minőségi munkásból van hiány, nem a 300 000 vízgereblyézőből...”
  • 28. baltazar 2013. február 11. 17:08
    „Azért ebben a videóban sok igazság van a jelenlegi rendszerről.
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mBMujGOWef8#!”
  • 27. baltazar 2013. február 11. 16:03
    „25!
    Én azzal az irányvonallal nem értek egyet, hogy osszuk ketté az országot. A keleti országrészből vándoroljon át a nyugati országrészbe a munkavállalók zöme (családjukkal együtt), mert csak ott van esély a megélhetésre. Ez a politikai irányvonal egy csapda. A magyar ember úgy szocializálódott, hogy szinte 1 munkahelye volt egész életében, ahol kapott elfogadható fizetést, vett belőle új autót (1970-1985), vett belőle házat (vagy épített magának), vett fel rá nagyon kedvező kamatozású állami hitelt. Ez a korosztály mostanában ment nyugdíjba, elég jó nyugdíjjal. A nyugdíjak magasan felette vannak a nettó minimálbérnek.
    Ezzel szemben, akiknek jelenleg ki kellene termelnie a közpénzeket, nyugdíjakat, azok zöme tele van hitellel, elvesztette a munkahelyét, nem tud elhelyezkedni, és a gyermekeinek is inkább a külföldi életpályát javasolja.
    Ez lenne a normális jövőkét Magyarországon? Ezt köszönhetjük a rendszerváltásnak?
    Érdemes belegondolni 8aknek van ezen a téren tapasztalata), hogy mennyivel boldogabb emberek éltek Magyarországon a ´80-as években.
    Számomra döbbenetes az, hogy pl. Romániában sokan azt mondogatják, hogy Ceauchesku idején jobb volt. De nálunk is sokan úgy vélik, hogy a Kádár korszak jobb volt.
    Én ehhez csak a saját véleményemet tudom hozzátenni, hogy bár politikailag rossz volt az egypártrendszer, a sajátos vezetővel együtt, de valóban élhetőbb és kiszámíthatóbb volt az a korszak mind a fiataloknak, mind a felnőtteknek. A diploma értéke meg volt becsülve akkoriban.
    És az, hogy a rendszerváltás nem hozta a jólétet, az mind mind a rendszerváltó pártok hibája, főleg a rivalizálás és megosztó politikájuk.
    Lehetne ebben az országban újrateremteni az ipart, lehetne visszahozni a mezőgazdaság domináns jellegét. Ehhez viszont nem politikai, hanem független szakmai vezetők együttműködésére lenne szükség egy jövőbeni kormányban. Olyan kormányfővel, mint Conrad Adenuer volt.”
  • 26. roxper 2013. február 11. 15:51
    „25.
    Ezeket az arányokat megint nem tudnád alátámasztani számokkal, a tények: a forint kilengése arányaiban mindig duplája volt az ojróhoz képest! :P”
  • 25. scott1 2013. február 11. 15:14
    „21!
    Főleg, hogy a svájci frank az euróval együtt és szinte valamennyi európai fizetőeszközzel szemben hasonló mértékben erősödött!
    Az elvándorlás nem csak a fiatalokat, de valamennyi mobilnak tekinthető magyar munkavállalót érinti, el kell felejteni, hogy a magyar munkaerő nem mobilis! Az elrettentő példa Románia, a magyarral szemben jóval szankcionáltabb munkavállalási feltételek mellett, a magyarhoz képest későbbi csatlakozás ellenére a 2 évtizede 23,5 milliós ország mostanra 19 milliós. Megy már onnan tömegesen fiatal és középkorú... volt olyan megye ha jól emlékszem, amely a tavalyi népszámlálás adatok alapján egy évtized alatt elvesztette a lakosságának hatodát!!! De az "ortodox válságkezelő módszereket" választó ír, spanyol, portugál, olasz, görög lakosság "mobilitása" is elkeserítő!”
  • 24. macs 2013. február 11. 15:14
    „Engem csak az érdekelne, hogy akik felvették a hiteleket, illetve kibocsájtottak kötvényeket, a pénzt mire használták. Amennyiben pályázatok önrészét finanszírozták belőle, az rendben van, de ahol felélték, önkormányzati cégekbe tolták, vagy ne adj Isten, forgatási céllal használták fel, nos innen már érdekes a dolog. Most nincs kedvem előkotorni, de több ÁSZ jelentésben olvastam, hogy az önkormányzat komoly nyereségre tett szert az árfolyamnyereségből illetve a befektetésekből. Innentől megértem a morgást. :-)”
  • 23. NP1 2013. február 11. 14:52
    „22. spiler 2013.02.11. 14:03

    Ráadásul ezzel egy kicsi mobilitást teremtenének a lakáspiacon - de persze nem ez a cél.”
  • 22. spiler 2013. február 11. 14:03
    „16-os
    Ócsa helyett megvennék a városokban levő üres lakásokat egységesen 5 milláért,80 már is 160 lakás lenne...segítenének azokon akik 1-2 éve próbálják a tiszta rendes lakásukat házukat eladni/vidéki városok és nagyon sok faluba van/mert ott sincs munka 80-160 főnek,,,,,,,ja és ne egyházi szervezzet döntsön hanem szoc.alapon.
    HITELEKRŐL CSAK ANNYIT ...én sem vettem igy fel,HOL AZ EGYÉNI FELELŐSÉG/kérdés ha nem válltozik az árf. akkor kitudnák fizetni ha nincs munkahely?/”
  • 21. baltazar 2013. február 11. 13:53
    „18!
    A devizahitelesek 2010-ig azért elevickéltek valahogy, amikor is 190Ft körül volt 1 CHF. A problémák azután kezdtek el sűrűsödni, amikor 1 hét alatt 220-ra ugrott a svájci valuta. Pánik lett. Nem csak az árfolyam emelkedés, hanem a kamat emelése is egyre ijesztőbb lett. 2010 óta húzódik ez a probléma, és van aki kijött a szorítás alól, van aki még várja hogy mi lesz, van aki már beletörődött a szomorú jövőjébe. Nem Magyarországi probléma ez, hanem a nyugati világon végigsöprő probléma. A válságból a fejlettebb országok talpra álltak már, mi viszont sajnos nem. Lehet, hogy jobb lett volna mégiscsak bevezetni az EUR-t korábban.(2004 volt a terv?)
    Leépült minden, mindenki elszegényedett, és így nehezen várható el a GDP emelkedése, és a fogyasztás növekedése. A banki bérlakás hálózat kialakulása várható, ami kezd a nyugati stílusba átcsapni (ott bérlik a lakásokat, nem akarnak vásárolni) Ami nekünk szokatlan ugyan, de az "oda költözöm, ahol munka van" gondolattal előbb-utóbb meg kell barátkoznia a többségnek.
    Még mielőtt piros vagy narancs színbe öltöztetne bárki: nem voltam eddig elégedett egyik kormányunk munkájával sem ´89 óta, de 2007-ig azért nem volt olyan rossz a helyzet, mint 2007 után, és ebből a gödörből ki kellene végre jönni. Ha nem lesznek komoly eredmények a munkanélküliség csökkenésére, akkor bizony vándorolni fog a lakosság egy része külföldre.(főleg a fiatalok)”
  • 20. kormoska 2013. február 11. 13:50
    „Az egész kompenzáció az eladósodott(zömmel Fideszes)településekre lett kitalálva,lásd Vásárhely!”
  • 19. Qllancs 2013. február 11. 13:10
    „17. baltazár !
    Ócsa 1--2 fideszes emberkének jóó ! pl. Korom J. ov személyes haverja, tanácsadó is, meg még v. 5.-8- vállalkozás tulaja.
    Az ócsai rezervátum ..senki nek nem jóó ! 50 km, körzetben SEMMI NINCS ! se óvoda, se bolt, se orvosi rendelő, se út, se iskola, SE MUNKAHELY !!!!!
    Az ócsai földeket ..fideszes tulajoktól megvették..előzőleg szántó..gyep volt, most átminősítették :beépíthető terület ..ami ugye 200 % os haszonnal adtak tövább.
    Ez a Korom l. volt Pilisborosjenő polg.mestere, ócsai vízmű tulaj, +magyar kémény KFT tulaj, 16 kirendeltség, producer :Ister Film.tulaj..ov. adott neki 60 millió visszanem térítendő ft, ZIPP. ..tömítést gyártó cég, + informatikai cég, + 1 építőipari kivitelező cége, Üzleti Tanácsadó cége, :IynpoSYS kft ---Luandai bejegyzett offshore cége !!! hvg.hu
    na ő építi ÓCSÁT !!!”
  • 18. scott1 2013. február 11. 13:01
    „baltazar!
    Több olyan ország is van, amely megsegítette a devizában eladósodott lakosságát, egyedül Magyarországon merült fel a "Hagyjuk őket bedőlni" nézet. Az ócsai lakóparkot pedig meg sem említettem... a teljes devizahitelezés egy kis szelete az egész! Tekintheted akár a problémamegoldás látványelemének is, akkor sem ez az, ami elsődlegesen meghatározza az állam, az eladósodott önkormányzatok és az eladósodott lakosság helyzetét!
    És legvégül nem kicsik vagyunk, hanem gyengék! Ausztria, sőt Svájc is kisebb mint mi, mégis másként diktálnak ott, mint itt...”
  • 17. baltazar 2013. február 11. 11:48
    „Kedves scott1!
    Azt, hogy mi lesz a későbbiekben a devizahitelesekkel, azt senki nem tudja megmondani. Az ócsai park nekem nem szimpatikus a tévén keresztül. Ócsától 5km-re a pusztában. Én nem értem az egész ócsai park elgondolást sem, megmondom őszintén. Miért éri ez meg jobban az államnak, mintha "átvette" volna a hitelt egy bizonyos keretig és ugyanabban az ingatlanban fizetné tovább az illető a lakbért, amit az ócsaiban fizet majd.De ha megtennéd, hogy elmagyaráznád a dolog lényegét, akkor talán megérteném. Elfogadom, ha ez hosszútávú megoldás a családoknak. Persze ha a bank 1 éven belül el tudja adni a régi ingatlant, ugye. Az árfolyamgát pedig jelenleg tarthatónak tűnik, de mi lesz, ha jön egy újabb komolyabb CHF erősödés a Forinttal szemben?
    Nem kekeckedésképpen nem értem, hanem logikailag nem. Mégpedig pártoktól függetlenül nem értem, hogy ez miért jó. A bankok ellenben valóban elkanászodtak, és ideje volt rendet vágni végre. A hasra ütésszerű kamat emelés és az árfolyam trükköknek véget kell vetni végre. Viszont az sem lesz jó, ha a banki hitelezés megszűnik, vagy az emberek nem akarnak soha életükben vásárolni hitelre semmit. Ez utóbbi a gazdaságra azért elég negatívan hatna. Igaz?
    A legnagyobb baj, hogy kicsi ország vagyunk. Nekünk diktálnak, ki vagyunk szolgáltatva. Az ország államadóssága pedig egyre csak növekszik, akármelyik kormány is van hatalmon.”
  • 16. Mozimasiniszta 2013. február 11. 11:36
    „15#-ös ! Azt hinné az ember könnyen belátható: ha az önkormányzatok becsődölnek, működésük pénztelenség miatt lebénul - az egész államgépezet és végső soron az ország bénul le...az egyének csődbemenetelének sok oka lehet (alapeset: hitelre vett lakás, súlyosabb eset: hitelre vett lakás+autó+másfélméteres plazmatévé)
    nna...mármost az egyéni csődökért nem tehető felelőssé az állam ! kivéve ezt a CHF-es gyalázatot !
    DE ! ezt nem a jelenlegi kormány okozta ! DE ! jó gazda módjára próbál enyhíteni a károkon - a lehetőségeket figyelembe véve...”
  • 15. spiler 2013. február 11. 11:04
    „ilyen alapon a deviza hiteleket is lekellene írni
    HA A CSALÁD NEM GAZDÁLKODIK JÓL AKKOR TÖNKREMEGYÜNK......
    AZ ÖSSZES ÖNK. VEZETŐT AKIK ENNYI HITELT VETTEK FEL HÜTLEN KEZELÉS MIATT FELJELENTENI!!!!! mert gondolom a családjuk vagyonára jobban vigyáznak....HOL ITT A JÓGAZDA EFEKTUS”
  • 14. scott1 2013. február 11. 10:08
    „Na persze baltazar, és ezért azokat kell felelőssé tenni, akik nem voltak hajlandóak a "Hagyni kell az adósokat bebukni" szöveget megcsinálni?! És aggódjak pénzintézetek felelőtlenül kezelt nyugdíjalapjainak elvesztése miatt bizonyos politikai erőkkel, amikor a tőkekihelyezéseik miatti konszolidáció "potom" 4000 milliárd eurójába került az uniónak...
    Közben eljutott több állam is odáig, hogy az esedékes nyugdíjak kifizetése kérdőjeleződött meg, vagy a nyugdíjak csökkentésére kényszerült.
    És valóban, nézd meg a 2010 utáni időszakban is mi lett azon országokba, amelyek IMF-s segítségbe részesültek!
    Maradt minden a régiben, a bankok biztonságba kivonták a befektetéseiket és ráhagyták a csökkenő források mellett az adósságot az államokra (az emberekre) jól bevált, frappáns ortodox megoldásként!”
  • 13. roxper 2013. február 11. 09:58
    „10-11.
    Jajjj milyen ördögtől valót írtam, hisz a gyurcsány volt az aki mindent államosított és több száz mrd forintot elvett az önkormányzatoktól, csomó feladatot meg otthagyott náluk, az önkormányzatok által beszedett gépjárműadóról és iparűzési adó felett sem ők rendelkeznek, stb...

    Ja hogy ez épp orbika volt, hmmm-hmmm, ébresztő narancsosok! :P”
  • 12. baltazar 2013. február 11. 09:34
    „6!
    Igazad van abban, hogy az előző kormány hagyta eladósodni az embereket.Na de akkor még 150-180 Ft volt 1 CHF. Senki nem láthatta, hogy milyen válság jön. A hitelek felvételéről mindenki maga döntött, amikor igényelte, aláírta a hitelszerződést. Én is beleestem ebbe a csapdába, és mivel nem vagyok egyedüli eset, ezért a túlélés a stratégia. Mindenki meggondolja ezután, hogy vesz-e fel hitelt. (Még vállalkozás fejlesztésre se.)Ellenben jól jönne mindenkinek, akinek CHF hitele van, hogy az állam "átvállalja" az összes adósságát mondjuk 5 millió Ft alatt.
    És az is igaz, hogy a korábbi IMF hitelek nagy része a bankokhoz folyt be érthetetlen módon. De azért meg kell jegyezni, hogy a magánnyugdíjak államosítása sokat lendített a pozitív mérlegen, amit megint a magánemberek szívtak meg. Mint hallottuk, 2012-ben extra nyereségesek lettek a magánnyugdíj pénztárak. Tehát aki maradt, az most jól járt.Akkor, amikor már vissza nem fordítható a dolog, és a kifizetett (nekem is) reálhozam 0 Ft volt 6 milliós tőke után. Az a 6 millió Forint is kamatozott volna a nyugdíjas korszakig. De hogy lesz-e majd nyugdíj 20 év múlva, azt se ez a kormány, se az előző, se egy esetleges következő kormány nem tudja garantálni jelen helyzetben. Sajnos,..ami elég rémisztő jövőkép.”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Krisán: az uniós források túlnyomó részét gazdaságfejlesztésre kellene fordítani

Fontos lenne, hogy a források túlnyomó része célzottan, közvetlenül a gazdaságfejlesztést, a… Tovább olvasom