Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Felszámolás alatt az Emfesz

A bíróság elrendelte az Emfesz Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolását.
Az Emfeszt meglepte a cég ellen indított felszámolási eljárás, a vezérigazgató az MTI-nek azt mondta, hogy a cég "az életéért küzd". Góczi István arról is beszámolt, hogy a Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Kúria korábban, a cég eladását jogtalannak minősítő döntését.

Góczi István, az Emfesz Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft, vezérigazgatója elmondta, hogy hivatalos értesítést a felszámolási döntésről nem kaptak, a cégkivonatból értesültek róla csütörtökön. Bár tudtak róla, hogy vannak hasonló próbálkozások, de erre nem számítottak. Arról nincs információjuk, hogy ki indította az eljárást. Jelenleg a cég vezetése a jogászokkal konzultál a helyzetről.

Azt is elmondta: kézhez kapták ugyanakkor azt a végzést, amely szerint a Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Kúria által korábban jóváhagyott, az Emfesz eladását jogtalannak nyilvánító bírósági határozatot. Az ellen ugyanis az Emfesz panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyet a törvényszék megalapozottnak tartott. Góczi István hangsúlyozta: az Emfesz továbbra is az életéért küzd.

Hozzátette: a napokban várják a döntést a Moszkvai Kereskedelmi Kamara választott bíróságától is az Emfesz korábbi eladása ügyében. A Kúria döntésében megerősítette, hogy ha egy külföldi bíróság másként dönt az Emfesz tulajdonjogáról, akkor az lesz a mérvadó - tette hozzá.

A gazdasag.hu portál csütörtökön közölte, hogy a bíróság elrendelte az Emfesz Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolását. Értesülésük szerint a felszámolásra irányuló kérelmet 2011. augusztus 16-án nyújtották be. Tekintettel az „ügy tárgyi súlyára" és a szükséges szakértelemre a bíróság az elektronikus kijelölési rendszertől eltérően jelölte ki a TM - Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt.-t. Az adóssal szembeni követeléseket 40 napig lehet benyújtani.

Az Emfesz tulajdoni jogállásáról a Kúria februárban hagyta jóvá a tavalyi másodfokú ítéletet, amely szerint Góczi István ügyvezető jogtalanul adta el a cég tulajdonjogát a svájci bejegyzésű RosGas AG-nek, a korábbi tulajdonostól, a Mabofi Holdingstól kapott tejhatalmú megbízása ugyanis elidegenítésre nem vonatkozott. A februári ítélet szerint, ha egy külföldi bíróság másként dönt az Emfesz tulajdonjogáról, akkor az lesz a mérvadó.

Az Emfesz a magyar piacon a második legnagyobb gázkereskedő volt, de 2011. január 5-én a Magyar Energia Hivatal felfüggesztette a cég gázkereskedői engedélyét, mert a rendszerirányító FGSZ Földgázszállító Zrt. felfüggesztette az Emfesszel kötött szerződést. Végül a hivatal bevonta az Emfesz engedélyét.

Korábban

A bíróság elrendelte az Emfesz Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolását, miközben a napokban várható a Moszkvai Kereskedelmi Kamara választott bíróságának ítélete is abban az ügyben, hogy korábban eladhatták-e társaságot RosGas-nak.

A gazdasag.hu értesülése szerint a felszámolásra irányuló kérelmet 2011. augusztus 16-án nyújtották be. Tekintettel az „ügy tárgyi súlyára" és a szükséges szakértelemre a bíróság az elektronikus kijelölési rendszertől eltérően jelölte ki a TM - Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt.-t. Az adóssal szembeni követeléseket 40 napig lehet benyújtani.

A felszámolás megindítása egybeesik azzal, mikor ítélet várható a Moszkvai Kereskedelmi Kamara választott bíróságától az Emfesz korábbi eladása ügyében. Az ítélethozatalt március 20. és 30. közötti időszakra valószínűsítették. Az Emfesz tulajdonjogát firtató keresetben meghozandó ítéletet a magyar jog is elismeri.

Az Emfesz tulajdoni jogállásáról a Kúria februárban hagyta jóvá a tavalyi másodfokú ítéletet, amely szerint Góczi István ügyvezető jogtalanul adta el a cég tulajdonjogát a svájci bejegyzésű RosGas AG-nek, a korábbi tulajdonostól, a Mabofi Holdingstól kapott tejhatalmú megbízása ugyanis elidegenítésre nem vonatkozott. A februári ítélet szerint, ha egy külföldi bíróság másként dönt az Emfesz tulajdonjogáról, akkor az lesz a mérvadó.

Az Emfesz a magyar piacon a második legnagyobb gázkereskedő volt, de 2011. január 5-én a Magyar Energia Hivatal felfüggesztette a cég gázkereskedői engedélyét, mert a rendszerirányító FGSZ Földgázszállító Zrt. felfüggesztette az Emfesszel kötött szerződést. Végül a hivatal bevonta az Emfesz engedélyét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés a céltudatos kis- és középvállalkozó Magyarországon

Sok vállalkozásnál komoly problémát okoz az üzleti terv elkészítése, részleteinek, ok-okozati… Tovább olvasom