Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 18°C Még több cikk.

Forinthitelek - Vizsgálatot kér Rogán Antal

Rogán Antal szerint az összehangoltság, a kartellezés gyanúját veti fel, hogy az elmúlt napokban, vagyis a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezése után több bank megemelte forinthiteleinek kamatait.
A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke - mint azt keddi sajtótájékoztatóján elmondta - arra kéri a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, vizsgálja ki, hogy törvénysértően összejátszottak-e a bankok a hitelkamatok megemelésekor. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét pedig arra, állapítsa meg, hogy a bankok a pénzintézeti és fogyasztóvédelmi törvényeknek megfelelően jártak-e el.

Rogán Antal kifejtette: az elmúlt napokban a bankrendszer több szereplője szinte azonos időben döntött forinthitelei - eltérő mértékű - drágításáról úgy, hogy a jegybanki alapkamat időközben nem emelkedett, és forrásszűke sincs. A jelek arra mutatnak, hogy egyes bankok szándékosan túlárazzák a forinthiteleket, és arra törekednek, hogy "a végtörlesztés lehetősége ne legyen lehetőség, vagy csak nagyon keveseknek" - tette hozzá. Megjegyezte, számítottak ellenállásra a végtörlesztés miatt, de ellenlépéseket a bankok csak a jogszabályok betartásával tehetnek, a forinthitelek egyidejű drágítása viszont "túllépi ezt a keretet".

Olvasóink írták

  • 1. tótkomlósi 2011. október 04. 14:53
    „Mág nem jöttek rá, hogy nem a farok csóválja a kutyát?

    A bankok nem állami cégek és nem úgy táncolnak ahogy a fidesz kívánná!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forinthitel - A takarékok 10-11 százalékos hiteldíjjal kínálják

A szövetkezeti hitelintézetek arra számítanak, hogy a végtörlesztési lehetőségnek köszönhetően… Tovább olvasom