Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Gyengülni kezdett a forint délelőtt

Gyengült kissé a forint kedden délelőtt: az eurót 284,43 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 284,09 és a hétfő esti 284,21 forinttal.
10 óra

Kedden reggel a legmagasabb euró jegyzés 285,45 forint volt. Az októberi magyar inflációs adat nem volt hatással a forint árfolyamára, az eurót az adat közzététele előtt is és után is 285,20 forint körül jegyezték.

A forint árfolyamának alakulása az euróövezeti befektetői kockázatvállalás mértékét tükröző euró/dollár jegyzést követi.

Az euró újabb kéthavi mélypontra gyengült a dollárhoz képest: kedd délelőtt 1,2679 dolláron állt a jegyzés, míg reggel 1,2685 dolláron, illetve előző este 1,2713 dolláron.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek - az Eurogroup - hétfőn éjjel abban állapodtak meg, hogy megadják Görögországnak a megszorítási és szerkezetátalakítási program végrehajtására kért kétéves hosszabbítást. Ugyanakkor az IMF, az EU és az EKB hitelezői trojkájának jelentése alapján a privatizációs program elhúzódása miatt a következő, 31,2 milliárd eurós részlet kifizetéséről most sem született döntés, azt november 20-ra halasztották.

Nem javította az euróövezeti befektetői bizalmat az sem, hogy Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke és Christine Lagarde az IMF főigazgatója egymásnak ellentmondó véleménynek adott hangot a görög adósság fenntarthatóságáról.

A svájci frank jegyzése kedd délelőtt 236,12 forint volt, míg reggel 235,80 forinton, az előző estivel megegyező árfolyamon állt.
A dollárt 224,22 forinton jegyezték délelőtt, míg kora reggel és hétfőn este 223,95 forinton. A japán jen árfolyama 2,83287 forint a kora reggeli 2,8246 forint után.

Kedd reggel a lengyel zloty 0,22 százalékkal gyengült, a cseh korona pedig 0,21 százalékkal, a román lej 0,02 százalékkal erősödött az euróval szemben. Az eurót reggel 4,1740 zloty, 25,3280 korona és 4,5278 lej árfolyamon jegyezték.

7 óra

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a hétfői szerény mértékű gyengülés után.

Kedd reggel az eurót 284,09 forinton jegyezték, hétfőn este 284,21 forinton. Hétfőn szűk jegyzési sávban ingadozott a forintárfolyam, a befektetők kockázatkerülő magatartása miatt nem volt nagy mozgás a devizapiacokon.
Kedd reggel a svájci frank 235,80 forintot ért, gyakorlatilag ugyanannyit, mint előző este.

Az amerikai dollárral 223,95 forinton, a japán jennel 2,8246 forinton kereskedtek, pár fillér eltéréssel a hétfő esti árfolyamon.

Az euró kéthavi mélypontra gyengült a dollárhoz képest- kedd reggel egy euró 1,2685 dollárt ért, míg előző este 1,2713 dollárt -, mert még mindig tisztázatlan, hogy megkapja-e, és mikor Görögország a nemzetközi hitelezőktől a következő részletet.

Az euróövezet pénzügyminiszterei hétfőn éjjel abban egyeztek meg, hogy Görögország az eredetihez képest két évvel kérőbb csökkentse államadósságát a hitelezők által elvárt szintre. Ugyanakkor a következő, 31,2 milliárd eurós részlet kifizetéséről - amelyre nyár óta vár Athén - most sem született döntés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kajászói földügyek - Gazdatanács: nem volt jogtalan az Őszi szántás akció

Nem volt sem alaptalan, sem jogtalan az Őszi szántás elnevezésű akció - közölte a kajászói… Tovább olvasom