Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Hogy lesz 55 forintból 250?

Szeged - Miközben 85–87 forintért lehet egy liter tejet előállítani a tejgazdaságban, csak 63.20-at lehet kapni érte. A haszon a szakma szerint a kereskedelemé.
Az értékesítés során keletkezett jövedelem arányos elosztásáért tüntettek november elején a tejtermelők az országban. Szerintük tűrhetetlen, hogy a termelő a tavalyi 90–95 forint helyett most csak 63.20-at kap azért a tejért, amely a leggyakrabban 250-ért jut el a fogyasztóhoz.

A nyereség egyértelműen a kereskedő zsebében landol – mondja Stadler Ferenc, a Csongrád megyei mezőgazdasági érdekszövetség titkára. Vele együtt számoltuk ki, hogyan lesz a termelőtől alacsony áron átvett tejből drága áru az üzletek polcain.

A hónap elején látványos demonstrációval tiltakoztak országszerte. Fotó: Karnok Csaba
A hónap elején látványos demonstrációval tiltakoztak országszerte.
Fotó: Karnok Csaba

A számolás és a nyomon követés végtelenül egyszerű, hiszen a tejnek mindössze 3 jelentős állomása van: a termelő a tehenek adta tejet átadja a feldolgozóüzemnek, amely termelői áron továbbítja a zacskós vagy dobozos árut a kereskedőnek.

A tejgazdaság, ha nem lenne uniós támogatás, 55 forintot kapna egy liter tejért, de szerencsére van: 8 forint 20 fillér, így 63 forint 20 fillérért sikerül túladnia a terméken. Ennek az összegnek kellene fedeznie az összes költséget – magyarázza Horváth Gyula, a nagymágocsi Farmer Kft. ügyvezetője. De nem fedezi, hiszen nem lehet kihozni az összegből azt, amennyibe a borjú 3 éves nevelése került, a takarmány árát, a munkabért, az energiaköltségeket, az állatjóléti- és környezetvédelmi beruházások összegét.


Egy liter tej előállításának önköltsége jelenleg 85–87 forint, vagyis 22–24 forint a veszteség a termelésen. Utoljára a tavalyi 90–95 forintos felvásárlási árak fedezték a tartás kiadásait, és hoztak némi hasznot is.

Tárgyalnak

Jövőre a termelők állami terheinek csökkentését ígéri az agrártárca, valamint az uniós támogatás emelését. 14–22 forint közötti plusz bevételt lehet majd elérni literenként. A felek a november elején megtartott demonstrációk óta folyamatosan tárgyalnak.

A feldolgozó, miután drága berendezésein az összes műveletet elvégzi a fontos élelmiszerrel, bezacskózza, bedobozolja, kifizeti a bér- és energiaköltségeket, teljesíti adókötelezettségeit – 124–128 forintos áron adja tovább a kereskedelemnek.

Az árut 160 és 250 forintos áron látjuk viszont a polcokon, függetlenül attól, hogy friss vagy UHT-tejről van-e szó. A tejesek szerint ezek az árak érthetetlenek. Nincs magyarázat arra, hogy ugyanaz a minőség, ugyanolyan zsírtartalommal miért kerül hol 150, hol 260 forintba, mi indokolja a csaknem 100 forintos árkülönbséget.

Visszaosztanak

A nagymágocsi Farmer Kft. az Alföldi Tejnek adja el a tejet, s egy kicsivel többet kap az áruért. Ennek az az oka, hogy tulajdonosok a székesfehérvári székhelyű cégben. Nem fix áron előre szerződnek, a felvásárló és feldolgozó cég utólag számol el velük.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. macs 2009. november 17. 18:46
    „A szalmonellás csirkén nem csodálkozom. Voltam egy ilyen "csirekgyárban". Az állatok iszonyú körülmények között voltak. Nem hiszem, hogy olyan koszban és mocsokban kellene lenniük. Sok fel se tudott állni, valamitől szétmaródott a lába.
    Nem is veszek azóta csirkét.”
  • 39. klj_54 2009. november 17. 18:00
    „38. hozzászólás comet 2009.11.17. 17:08

    Nem együtt végeztük a Marx Károly közgázt!
    Tévesek az infóid.
    Légyszi, (valós) információs forrásaid megjelölni.
    Ha nem tudod, akkor kénytelen leszek vélelmezni azt, hogy a fidesz propaganda vétlen áldozata vagy!”
  • 38. comet 2009. november 17. 17:08
    „a nyugati kereskedők ráengedése a magyar felkészületlen gazdaságra volt a legnagyobb hiba, amit a háromperes országmanagerek csináltak. Aki kezében van ugyani s a kereskedelem, az irányítja a termelést. És az áruházak nem tartoznak a high-tech technológiák közé. Csak körül kellet volna nézni kint, és itthon megcsinálni. Évek voltak rá. Csak hát az ejtőernyős párttitkár urak ehhez güggyentek voltak. Könyebb volt mindent eladni. A láncok meg azóta hülyítik a magyar termelőket, meg hozzák be a hazait. Mármint az ő hazaiukat.
    Amikor Horn Gyuláék lenullázták a kasszát (ez MSZP szokás) Bokros Lali (az akkori Bajnai) próbált valamit behozni a lakosságon (bokros csomag), másrészt Gyuláék akkor kótyavetyélzték el az országot olyan sztárokkal mint Kocsis, Zuchmann, Tocsik... és akkor anegedték be a láncok jórészét is.”
  • 37. .suhym. 2009. november 17. 17:03
    „36. hozzászólás Yossarian 2009.11.17. 16:49

    Pontosan erről van szó.
    Miért lehet lengyel, cseh, osztrák...etc tejet kapni adott esetben 105.-Ft-ért, ugyanakkor a hazánkban gyártó cégek áruja, amelynek feltételezésem szerint magyar tej az alapanyaga, miért kerül a duplájába?

    Szerintem pl. a Mizzo doboza nem "dizájnosabb" a többinél, de a többi drága tej csomagolása sem mutatósabb, mint az olcsó tejeké.”
  • 36. Yossarian 2009. november 17. 16:49
    „ez a 250 forintos tej marhaság. 2.8% tej ára átlagosan 160-180 Ft között mozog. persze lehet venni 250-ért is, avval a különbséggel, hogy dizájnosabb dobozban van.
    de szerintem mindegy, hogy mennyire pofás a csomagolás, ha ugyan az van benne.
    tehát akinek annyi esze van, hogy 250-ért veszi a 2.8% tejet, az meg is érdemli.”
  • 35. hamankato 2009. november 17. 13:11
    „.suhym.

    Min Hahotázol,nem értelek????”
  • 34. hamankato 2009. november 17. 13:08
    „Nálam mindig,folyamatosan lehet kapni zacskós,2,8%-os friss hazai tejet 169,-Ft -ért!!!!!

    /persze van tartós dobozos is drágábbért,de ennek nyilván költségesebb az előállítása/”
  • 33. .suhym. 2009. november 17. 13:07
    „28. hozzászólás Naca 2009.11.17. 11:46

    Hallottál már pasztörizálásról, homogenizálásról?
    ...............................................................................

    32. hozzászólás hamankato 2009.11.17. 13:00

    Köszönöm.............ismét jót nevettem, sőt........ még most is hahotázom..!:)))))))))))))))))))))))))

    (Nomen est omen!)”
  • 32. hamankato 2009. november 17. 13:00
    „Tiltakozom a kereskedők nevében,hogy ránk fogják a "drága" árat!!!!!!!!!!

    Bármennyi a tej ára,az árrés nem haladja meg a 15%-ot!Az ár mindig változik,a termelői árral együtt!!!!

    /hol fel,hol le/

    A hibát a termelőnél,támogatásnál,adónál keressétek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 31. .suhym. 2009. november 17. 12:55
    „Itt többen kétségbe vonták, hogy lehet kapni 250Ft/l tejet a boltokban.
    Ajánlom a kétkedők szíves figyelmébe, hogy nézzenek körül...meg fognak lepődni!
    Tesco-ban a Mizzo 2,8% tej 264 Ft/l, de van Spar, Coop tej, amiket szintén 260 Ft/ l körüli áron vesztegetnek.
    Meg lehet nézni, az olcsón árult tej, mind importból származik!”
  • 30. 140 2009. november 17. 12:55
    „Ez így nem teljesen igaz. A termelőtől átvett tejről először még leszedik a tejszínt, tejföl, és az ezután megmaradt "tejet" értékesítik 200 - 250 Ft közötti áron.
    Ez a helyzet pajtikáim!”
  • 29. makákó 2009. november 17. 11:53
    „Újszegeden 180/literért hozza házhoz a tejet a termelő.”
  • 28. Naca 2009. november 17. 11:46
    „És még egyáltalán nem biztos, hogy a több mint 200 forintba kerülő tejben tényleg tej is van! Mert aki kóstolt már valódi tejet, meg a boltit, az tudja a különbséget! Ki a fene látott már olyat, hogy egy tej több hétig is eláll? Nekem nem kell a bolti bóvli, jó nekem a magántermelőtől vett, tehenet is látott tej!”
  • 27. klj_54 2009. november 17. 11:28
    „Babocska!
    "Mást is csináltak melette,hogy pénz legyen ,de ez már a múlté,de ott volt a trágya a földekre,azt is számolni kell,mert azért ha fizetni kellene?Sirnak itt agyba főbe,de a leszek gazdák már ilyenek."

    Olyanról írsz amiről elképzelésed sincs. A paraszti munkát csak az érti meg, aki próbálta. Én abban kezdtem és volt még életemnek része, amikor (apósom betegsége idején) ismét csinálni kellett.
    Ma nem lehet megélni belőle:(”
  • 26. babocska 2009. november 17. 11:01
    „Haho66,a nénit akit aladával láttál az a lejárt tejet veszi meg a boltoktól és turónak hozzávágja a sajátjához.Aki ismeri az nem vesz tőle,én is ott halottam olyantól aki évek óta ismeri.Régen is volt a házaknál legalább egy tehén,hogy legyen mit enni.A felesleget elvitték a szomszédok,ismerősök.Még olyan is járt hozzánk tejért aki a tejüzemben dolgozott.Mondta is anyám neki,hogy ott van elég még fürüdhetne is benne,de amit mondott nem irom ide,mert beperelnek.Igaz volt vele dolog,mert nem volt se karácsony,se húsvét,se üdülés a Bahamákon.Annak a jószágnak enni kellett,de akik ma kényszerből vállalkoznak azoknak nyűg az egész.Mást is csináltak melette,hogy pénz legyen ,de ez már a múlté,de ott volt a trágya a földekre,azt is számolni kell,mert azért ha fizetni kellene?Sirnak itt agyba főbe,de a leszek gazdák már ilyenek.”
  • 25. Timi74 2009. november 17. 10:26
    „Haho66
    Légyszives ird meg,hogy honnan és kitől veszed a házi tejet? Köszi”
  • 24. klj_54 2009. november 17. 10:08
    „Nem ismétlem önmagam, már egyszer leírtam miképen lehet önköltségesen tartani legalább 10 tehenet. (Életem egy részében evvel is foglalkoztam.)
    A gond az, hogy még akkor is CSAK NULLSZALDÓS a buli. Ma sehol nem él meg Európában a gazda a tejből.
    És kis korrekció a tévé és rádiós infókhoz: Hollandban melózom, sokszor szalma vagy egyéb anyag a visszfuvarom (Hja kérem, ott is recesszió van!). Igen sok magángazdánál jártam az utóbbi időben és teljesen más képet láttam, mint amit a híradásokból látnom kellett volna. Nem a Computer dönt, hanem a gazda!
    De ott van összefogás! Azaz, mindenki önállóan termeli termékét, önállóan hűti a tejet, de a közösen fenntartott tartályautó viszi leadni.
    No, ezt itthon sem ártana megfogadni.”
  • 23. nemecsekerno_007 2009. november 17. 10:03
    „Mindenki ír igazságot és valóban ez van. A termelôk, az állami hivatalok és a fogyasztók részérôl is vannak gondok csak nyílván nem egyforma mértékben.

    Gazdaságtalanul termelnek a magyar gazdák, az állami hivatalok hozzáállását mindenki ismeri. Elaprózott a birtok, az EU-s pénzeket nem fejlesztésre fordítják és még sorolhatnám.

    Ti tudtok olyat amit jól csinálnak ebben az országban? Mer´ én nem. Valahogy a problémamegoldási protokoll a kis agyunkban kimerül a "TÚLÉLNI" szintjén. És ez a nagy többségre igaz. Bezzeg az zorbánozás, fletózás meg krumplibogarazás az megy. Az, hogy tanuljunk másoktól és megpróbáljuk jobban csinálni az nem. Az agymosógép bezzeg prímán m?ködik.
    Gyávák vagyunk és könnyeb szidni a multit mint okosan versenyezni vele. Amúgy a multi csak alkalmazkodik mindenhez, ezért él meg a világ bármely tájékán. Ha mi itt ilyen környezetet teremtünk, akkor ehhez alkalmazkodik. Ha megpróbálunk keménykedni, akkor elmegy de ezzel mi nem leszünk kisegítve.
    Atomot ide!”
  • 22. achilleus 2009. november 17. 10:03
    „20. hozzászólás spiler 2009.11.17. 09:51
    "mért nem csinálnak sajtot -túrot a tejből dolgozzák fel lehet,hogy ocsobban jutnánk ezekhez a termélelhez és mág munkahelyet is teremtenének."

    Valószínűleg azért, mert - legálisan - ez a tevékenység olyan szigorú szabályok betartását követeli meg, amit egy vállalkozó, de akár egy szövetkezet sem képes finanszírozni. /Persze pártunk és kormányunk a lehető legszigorúbb szabályokat vette át, és emellett inkább a gumigyárakat és hasonló multinácikat támogat vissza nem fizetendő segélyekkel./”
  • 21. SP 2009. november 17. 10:01
    „6. hozzászólás utazó81 2009.11.17. 07:40
    """""Nézz szét a falusi boltokban és látsz 270ft-os tejet."""""
    Szomorú a falura nézve, ahol van lehetőség tehéntartásra, hogy ott ennyi.

    Többször exponáltam rá, hogy több kis piac kell a lakótelepekre. Hozza ide a termelő a jó tejet és ne adja oda 60Ft-ért senkinek. Adja oda közvetlen a fogyasztónak.
    Ne panaszkodjon! Hozza ide.”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zártak hétfőn a vezető nyugat-európai értéktőzsdék. Tovább olvasom