Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Idén már nem lesz IMF-megállapodás?

Londoni elemzők szerint a magyar vezetésen belül "két tábor" alakulhatott ki annak megítélésében, hogy egyáltalán mennyire fontos a megállapodás.
A kormány az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához illeszkedő tárgyalási javaslatokat fogalmaz meg a Nemzetközi Valutaalapnak címzett válaszában; a parlament elhalasztotta a szavazást a 2013-as költségvetés módosító javaslatairól, annak érdekében, hogy ha az IMF/EU-megállapodás ezt szükségessé teszi, változtatni lehessen a büdzsén. Londoni elemzők szerint a kedvező piaci kondíciók fennmaradása esetén áthúzódhat 2013-ra az IMF/EU-finanszírozási programról szóló egyezség megkötése, a magyar vezetésen belül a jelek szerint ugyanakkor "két tábor" alakulhatott ki annak megítélésében, hogy egyáltalán mennyire fontos a megállapodás.

Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter - miután részt vett a Fidesz-frakció hétfő délelőtti ülésén - újságíróknak elmondta: az IMF és az Európai Bizottság a kormánynál pesszimistábban ítéli meg a magyar gazdaság jövő évi növekedési kilátásait, noha szintén GDP-növekedéssel számol.

Megerősítette: a kormány kedden vagy szerdán elküldi válaszát a valutaalapnak, és ettől fogva készen áll a tárgyalások folytatására. A javaslatokról elmondta: csak olyan intézkedéseket támogatnak, amelyek nem érintik közvetlenül az embereket, és illeszkednek az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához. A kormánynak a nyugdíj- és jövedelemcsökkentés helyett, "amelyek mind a tárgyalásokon szóban, mind az írásos anyagban előfordultak", másfajta javaslatai lesznek - tette hozzá, de konkrétumokat nem árult el.

A főtárgyaló azt kérte a Fidesz-frakciótól, hogy a parlament ne zárja le a 2013-as költségvetés vitáját. Ezt azzal indokolta, hogy ha folytatódnak a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, és a megállapodás miatt módosítani kell a büdzsét, erre meglegyen a lehetőség.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető elmondta: ha a tárgyalások szeptember végén, október elején érdemben folytatódni tudnak, akkor nyitva hagyják a költségvetést, és akár a stabilitási és az államháztartási törvényt is módosítják, hogy a kormány hozzányúlhasson ahhoz. Ha azonban a tárgyalások csak az év vége felé folytatódnak, a Fidesz-frakció inkább a büdzsé megszavazásának a híve. Hozzátette: ha a kabinet később ezt javasolja, ebben az esetben is készek a költségvetés módosítására.

A költségvetési módosító indítványok szavazásának elhalasztását az MSZP támogatta, a Jobbik elutasította.

Rogán Antal arról is szólt: a Fidesz szükségesnek tartja, hogy a parlament gazdasági bizottsága megvizsgálja a 2008-as megállapodás megkötésének körülményeit és annak következményeit.

Az Állami Számvevőszék augusztus végi jelentése szerint négy évvel ezelőtt "nem kellett volna olyan hamar megkötni az IMF-megállapodást, mint ahogy az megköttetett" - mutatott rá.

A parlament gazdasági bizottságának elnökeként Rogán Antal azt kezdeményezi, hogy a testület vizsgálja meg a megállapodás körülményeit, és hallgassa meg e tárgyban Simor András jegybankelnököt és Veres János akkori pénzügyminisztert, akik a megállapodást aláírták. Hozzátette: fenntartják, hogy a 2008-as nem volt jó megállapodás, recesszióhoz vezetett, és a költségvetés stabilitását sem tudta megalapozni.

Londoni elemzők eközben arra a megállapításra jutottak, hogy a budapesti döntéshozók körében "két tábor" alakulhatott ki abban a kérdésben, hogy mennyire fontos a megállapodás, illetve kedvező piaci kondíciók fennmaradása esetén áthúzódhat 2013-ra az új finanszírozási programról szóló egyezség megkötése.

A világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja, a Morgan Stanley londoni befektetési részlegének elemző stábja a múlt héten tett tájékozódó látogatást Budapesten. Közölték: széleskörű konszenzust tapasztaltak Budapesten arról, hogy pusztán finanszírozási szempontból nincs szükség IMF-megállapodásra, mivel a kormány készpénztartalékai bőségesek.

A Barclays elemzőstábja Londonban közölte: a cég központi forgatókönyve az, hogy az IMF/EU-megállapodás 2013 első negyedéve előtt nem valószínű. A ház szerint a menetrendet gyorsíthatja, ha romlanak a külső feltételek, és ez emeli a magyar befektetési eszközöket terhelő kockázati felárakat, gyengítve egyben a forintot.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltatócsoport közgazdászai Budapesten tett látogatásukról Londonban ismertetett beszámolójukban közölték: véleményük szerint komolyabb piaci nyomás hiányában a magyar fél valószínűleg a jövő évig késleltetni fogja az IMF/EU-megállapodást.

A Morgan Stanley londoni elemzőinek véleménye szerint valószínűleg van egy frakció a kormányon belül - Varga Mihály közvetlen környezetében -, amelynek tagjai úgy gondolják, hogy az IMF-megállapodás megkötése jó döntés lenne bármilyen forgatókönyv megvalósulása esetén, a Fideszen belül mások azonban "jóval kevésbé lelkesednek" az IMF/EU-ellenőrzés iránt, hacsak az nem válik igazán szükségessé.

A Takarékbank és a CIB elemzője szerint a kormány nyitottsága irányába mutat, és javítja az IMF-fel és az EU-val való megállapodás esélyeit, hogy későbbre halasztják a parlamenti szavazást a 2013-as költségvetést módosító javaslatokról.

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője szerint ugyanakkor az, hogy a kormány nem akarja módosítani a 2013-as makrogazdasági pályát, aggasztó lehet.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint mindenképpen javítja a megállapodás esélyeit a módosítókról szóló szavazás elhalasztása, a nemzetközi piacokon olyan hangulatváltozás ment végbe, hogy Magyarország - változatlanul kedvező nemzetközi hangulat mellett - a piacról is finanszírozni tudja magát.

Olvasóink írták

  • 2. Krampampuli 2012. szeptember 17. 21:24
    „Miért gondolják sokan hogyha gyorsan megállapodunk és elfogadjuk az IMF feltételrendszerét akkor nem rokkanunk bele. Lásd Görögök. ...csak kérdezem... :)”
  • 1. tótkomlósi 2012. szeptember 17. 20:37
    „Ha a lottón igy lenne ötösöm!!!!!!!!!!!!

    Jövőre meg el lesznek foglalva a választással és azért nem tárgyalnak.
    Kihúzzák megállapodás nélkül, csak azért, hogy fényezhessék magukat.

    A háttérben pedig belerokkan az ország.
    NEMBAJ!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyengült a forint hétfőn

Hétfőn 18 órakor 283,13 forinton jegyezték az eurót. Tovább olvasom