Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Idén több, és jobb a búza, mint tavaly

A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már elkezdődött - közölte a földművelésügyi miniszter csütörtökön, a Debreceni Egyetem karcagi kutatóintézeténél tett látogatásán.
Fazekas Sándor az intézethez tartozó földterületen tartott határszemle után arról beszélt: a 200 000 hektáron vetett őszi árpa betakarítása már befejezéséhez közeledik és a szokásosnál két héttel korábban indult el az őszi búza aratása is. Utóbbi lényegében éve óta változatlan, mintegy 1,1 millió hektárnyi hazai termőterületén az előrejelzések szerint 5 millió tonna körüli össztermés várható. A hozamok várhatóan 4,5-5,5 tonna körül alakulnak hektáronként, így kenyérgabonából az idén 10-15 százalékkal több kerülhet a magtárakba, mint az előző 5 év átlagában.

A miniszter elmondta, hogy a minőség is jobb a tavalyinál, a szükséges raktárkapacitás pedig rendelkezésre áll a termés tárolására.
A napokban lehullott csapadék nem okoz számottevő fennakadást a betakarításban.

Az ország kenyérgabona szükséglete 1,2-1,3 millió tonna, így a takarmány célú hasznosításon kívül az idei termésből a számítások szerint mintegy 2,5 millió tonna árualap keletkezik, amelynek zömét exportpiacokon értékesítik - mondta a miniszter.

Fazekas Sándor kiemelte: a karcagi kutatóintézet területén újonnan nemesített magyar búzafajtákat aratnak, melyek a csütörtöki határszemle tapasztalatai alapján kiválóan alkalmazkodnak az Alföld, ezen belül is a Nagykunság időjárási és talajviszonyaihoz, így elérik, sőt akár meghaladni is képesek a hektáronkénti 6-7 tonnás termésmennyiséget.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az eseményen közölte: a búza felvásárlási ára jelenleg tonnánként 40-45.000 forint között mozog, mely valamivel alacsonyabb, mint a korábbi években. Az ár alakulása ugyanakkor követi a világpiaci folyamatokat, melyek 2013 decemberétől ez év áprilisáig növekedést mutattak, azóta viszont csökkentek, "előre beárazva ezzel a várható termésmennyiséget".

A politikus szerint ez a tendencia kedvező az állattenyésztők számára, míg a búzatermesztéssel foglalkozó gazdák egy hektárra jutó árbevétele a nagyobb hozamoknak köszönhetően várhatóan nem csökken a 2013-as összeghez képest.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varga: karácsonyra megszűnhetnek a devizahitelek

Ha minden jól megy, karácsonyra az utolsó devizahitel is megszűnik – mondta Varga Mihály egy interjúban. Tovább olvasom