Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Imrehegyen terem az Alföld nektárja

Borházavatón jártam a minap, a Keceltől kőhajításnyira levő Imrehegyen - alföldi bor volt, van és lesz, még akkor is, ha időnként illegálisan felhasznált olasz bort találnak Bács megyében.

Nehéz a dolga az alföldi szőlősgazdának, még úgy is, hogy a soltvadkerti Frittmann már volt az év borásza. A minap borházavatón jártam, az egykori rossz hírű aranyháromszög másik sarkától, Keceltől kőhajításnyira levő Imrehegyen. Ez volt délelőtt, délután pedig érkezett az MTI ünneprontó híre: egymillió liter, illegálisan felhasznált olasz bort találtak az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság borászati felügyelői Bács-Kiskun megyében.

A Béla Borház Imregegyen. (Fotók: Dobó csaba)
A Béla Borászat Imrehegyen. (Fotók: Dobó Csaba)

A borházavató meghívóját Béla Zoltán írta alá, ám az első szegedi borfesztiválra még apja, Béla Lajos nevezett, s a családi borászat azóta is visszatérő vendége a szegedi rendezvénynek, ahonnan nem egyszer tért már haza díjjal. Mindezt Dlusztus Imrétől, az Elitbor.hu és a Szegedi Egyetem főszerkesztőjétől tudta meg az ünneplő közönség, soraiban Frittmann Jánossal, valamint Font Sándorral, a térség országgyűlési képviselőjével, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnökével.

Az új borház belülről, az ünneplő közönséggel.
Az új borház belülről, az ünneplő közönséggel.

Az elnök-honatya nem tévesztendő össze, a borász Font Sándorral, aki ugyancsak letette már névjegyét a szakmában. Ettől függetlenül gyakran összetévesztik őket, így ha időnként találkoznak, átadják az eredetileg másiknak címzett jókívánságokat. Ezúttal az országgyűlési képviselő, mondta Frittmann Jánosról, hogy mindenki őt, az év borászát szeretné utolérni – és ez jó. Valamint azt, hogy a siker ellenére sem önző, vagyis több jó pincészet kellene a térségbe, hogy ne csak kétórás program legyen a környéken a borturizmus. Amely persze már most sem az, hiszen ott van Koch, Font, és persze az imrehegyi Béla Borászat – természetesen egyebek között.

Elismerések (részlett)
Egy, a sok elismerés közül - a XV. Szegedi Borfesztiválról.

Maga Imrehegy 1952-től önálló község, 620 hektáron termesztenek itt szőlőt, s az 1914-ben épült Káptalani pince is bizonyítja a hagyományokat. Amit persze ápolni kell – hangsúlyozta Gyenizse Lajosné polgármester –, nem véletlen hogy az új borház homlokzatán a régi pince vonalai köszönnek vissza. A Béla-család már 1994-ben kibérelte a Káptalani pincét, és a borászat ebben a műemlékvédelmi felügyelet alatt álló pincében folyt. Ez korábban, az 1952-es államosításig a Kalocsai Érsekség tulajdonában volt, majd a helyi Szakszövetkezet vette birtokba. Ezt a pincét bérelte a családi vállalkozás, innen ment minden hétvégén egy fuvar bor a főváros irányába.

Béla Zoltán
Béla Zoltán
A termék ma is nagyon rendben van, hiszen például aranyéremmel díjazták a Béla Borászat 2009-es Imrehegyi Nektár nevű kései szüretelésű desszert borát a Monde Selection 2011-es nemzetközi borversenyen. (Az 1961-ben Belgiumban alapított független minőségértékelő intézet célja, hogy megtalálja és elismerje a világ legkiválóbb termékeit. A nemzetközi borversenyen – amelyet minden év márciusában rendeznek – 2000 óta szerepelnek magyar borok, legutóbb négy hazai nedű kapott aranyat, köztük a már említett imrehegyi.)

Mi az a nektár? Ez a kérdés a környéken egyenesen sértő, ám országosan azért nem olyan ismert fajta, pedig 1970 óta létezik. Magyar nemesítésű, a judit és a cserszegi fűszeres keresztezéséből jött létre. Az Alföldön azt mondják, ezerjóban a Frittmann, nektárban a Béla Borászat az első. A kövidinkához nagy bátorság kell, a rosé borokhoz pedig ezen a vidéken is kitűnő kékfrankos terem. A lényeg – ahogy Dlusztus Imre idézett egy elismert szakembert –, a bor legyen jó ivású, fajtajelleges és tiszta, akkor nagy baja már nem lehet.

Béla Zoltánék az irsai olivér, a cserszegi fűszeres, a kékfrankos, a zweigelt, a pinot noir, a nektár, és a cabernet sauvignon fajtákból készítenek borokat, 70 hektáros saját szőlőjük van, de vásárolnak is. 1998 óta működik saját palackozójuk, most részben uniós támogatásból, közel 108 millió forintból épült fel egy új üzem. Szőlőfeldolgozóval, bortárolókkal, szociális helyiségekkel, borkóstoló teremmel.

Asztaltársaság, Fritt,mmann Jánossal és Fonts Sándorral
Asztaltársaság, Frittmann Jánossal (balról) és Font Sándorral (középen).

Ez utóbbit „be is üzemelte" az ünneplő közönség, kóstolt a kövidinkát, ezerjót, a pinot noirt, rizlinget, kékfrankost és a nektárt, ez utóbbiból természetesen az aranyérmest. A megjelentek mindent elkövettek, hogy erősítsék a magyar, az alföldi bor jó hírét, maradt még bőven hátrány, amit le kell dolgozni. Ezért is volt több mint ünneprontó a távirati iroda kora délutáni híre a borházavató napján. Nevezetesen: egymillió liter, illegálisan felhasznált olasz bort találtak az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság borászati felügyelői Bács-Kiskun megyében.

Mit lehet erre mondani? Tovább kell menni és nem szabad feladni.

Olvasóink írták

  • 7. cselac 2012. február 14. 10:38
    „Kalkutta: lehet, hogy én meg ezzel foglalkozom?”
  • 6. kalkutta 2012. február 13. 16:55
    „4. cselac 2012.02.13. 16:41

    Azért ne hergeld fel magad túlságosan. Ha egy vállalkozást egy "rosszindulatú" vélemény tönkretesz akkor az meg is érdemelné. Nem elég "becsületesen" dolgozni, hasonlóképpen kellene eljárni az adók és járulékok befizetésénél is.”
  • 5. kalkutta 2012. február 13. 16:47
    „3. cselac 2012.02.13. 16:35

    Most mondjam azt, hogy arról a vidékről származom? Tudom amit tudni lehet. Jó, ne szűkítsük le, egész Magyarországra is igaz lehet a kiterjedt adócsalás és korrupció.
    Az egész világra azért nem bővíteném ki. Látnál pl. amikor Miami Beach-nél koktélt szörpölgetek miközben a tengerben lubickolok! Olyankor egyáltalán nem haragszom a világra. Sőt! Olyankor persze igyekszem nem gondolni a hazai stupiditásokra.”
  • 4. cselac 2012. február 13. 16:41
    „Amúgy még annyit, hogy ez a rosszindulat és a sok gazember teszi tönkre a becsületesen dolgozó, kiváló szakemberek munkáját...persze ez nem csak a Kunságra igaz.”
  • 3. cselac 2012. február 13. 16:35
    „kalkutta: Szegeden elég sok helyen. A rosszindulatod pedig sajnos az egész világra vonatkozik, kár okoskodni és leszűkíteni a kört.”
  • 2. kalkutta 2012. február 13. 16:01
    „"...az egykori rossz hírű aranyháromszög..."
    Nem kell ezt múlt időben írni. Ma éppúgy folyik ott a hamisítás, (adó)csalás illegális főzés és kereskedelem mint emberemlékezet óta bármikor. Kíváncsi lennék mire mennének az urak (akár borász akár politikus Sándorok vagy Zoltánok, Jánosok) ha minden volt, jelen és jövendő tevékenységük után befizetnék az összes adót és járulékot?
    Hol lehet venni a dicsért termékekből? A jó bort szeretem.”
  • 1. cselac 2012. február 13. 15:17
    „Korrekt, jó és alapos cikk, gratulálok a szerzőnek. Font-os (:)) és dicséretes, hogy kiemel egy fontos problémát: Bács-Kiskunban tehát IMPORT bort találtak. Hajrá Kunság, hajrá Béla Zoli, hajrá Font, hajrá LANTOS :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiába a bérkompenzáció, így is csökkenhet a jövedelem

Egyes becslések szerint a munkaadók több mint harmada maradhat ki a bérkompenzációból, bizonyos… Tovább olvasom