Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Ismét 280 forint alatt az euró jegyzése

Javuló euróövezeti befektetői bizalom közepette erősödtek csütörtökön a térségbeli devizák, az eurót délután négy órakor 278,66 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 282,70 forint után, csütörtök hajnalban az euró a nemzetközi kereskedelemben 282 forintba került, míg délelőtt 283,50 forintba.
A forint árfolyama visszatért a devizapiaci zavarokat okozó politikusi nyilatkozatok előtti, egy héttel ezelőtti szintre.

A kereskedés alaphangját csütörtökön is az euróval szemben javuló befektetői bizalom adta meg. Az euró árfolyama szerény mértékben, de már sorban a harmadik napja javul.

Az eurót azok az aggodalmak terhelték az utóbbi időben, amelyek szerint az euróövezet pénzügyi válságának rendezéséhez szükséges megszorító intézkedések gazdasági növekedést fékező hatást fejthetnek ki mind az EU-ban, mind pedig globális szinten.

Ezekre az aggodalmakra cáfolt rá Kína csütörtökön azzal, hogy hivatalosan is megerősítette exportjának májusi 45,8 százalékos növekedését. Kína legnagyobb külföldi felvevőpiaca az Európai Unió.

Az euró árfolyamának nyújtott támogatást a spanyol kötvénykibocsátáson tapasztalt magas befektetői érdeklődés, ami kézzel fogható módon bizonyította az ország képességét adósságának tőkepiaci finanszírozására.

A javuló befektetői hangulatot tükrözve a csökkenő indexekkel nyitó európai tőzsdék a kora délutáni órákban már egy-másfél százalékos nyereségben jártak, az amerikai tőzsdék pedig egy százalékot meghaladó nyereséggel nyitottak.

A térségbeli devizák, összhangban az euró "hangulatkövető" árfolyam mozgásával, a forinthoz hasonlóan szintén erősödtek: a zloty a délelőtti 4,14 közeli euró jegyzésről 4,10 alá, a cseh korona 25,98-as euró jegyzésről 25,79-re erősödött.

A dollárt csütörtök délután négy órakor 230,11 forinton jegyezték 1,2117 dolláros euró árfolyam mellett. Szerdán a dollárt 235,33 forinton, az eurót 1,2034 dolláron jegyezték.

A svájci frank jegyzése 201,42 forint 205,43 forint után, 100 japán jent pedig 252,08 forinton jegyeztek 257,44 forint után.

Olvasóink írták

  • 2. szilléri 2010. június 13. 13:45
    „Annak a rossz arcú Lengyel László ,,gazdasági szekértőnek " ugyan má" dobjatok össze egy kardigán helyet valami levetett zakót !
    Soros Gyuri bácsi szabati kávézás alatt eldönti a magyar banki árfolyam egyheti kurzusát !”
  • 1. szilléri 2010. június 13. 13:41
    „MSZP ez most jó vagy rossz ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A térség devizáival együtt mozog a forint

Sem nem gyengült, sem nem erősödött, hanem a térségbeli devizákkal összhangban alakult a forint… Tovább olvasom