Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Jelentős keresetnövekedés a megyei versenyszférában

A megyében a bruttó átlagkeresetek az országosnál jelentősebben, 6%-kal emelkedtek 2012 I–III. negyedévében, egy üres álláshelyre azonban az egy évvel korábbi 11-gyel szemben 17 álláskereső jutott.
2012 I–III. negyedévében a Csongrád megyei székhelyű legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél átlagosan mintegy 92 ezren álltak alkalmazásban, ugyanannyian, mint az előző év azonos időszakában – írja minap megjelent elemzésében a KSH Szegedi igazgatósága. Az alkalmazottak több mint hattizedét foglalkoztató versenyszférát nem egészen 2%-os csökkenés, a költségvetési szerveket 3% körüli növekedés jellemezte. A gazdasági ágak közül a legjelentősebb létszámnövekedést az információ, kommunikáció területén könyvelhették el, míg leginkább, 20%-kal a vendéglátásban dolgozók száma csökkent. Az alkalmazottak legnagyobb hányadát foglalkoztató iparban 4%-os mérséklődést regisztráltak.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 2012. január–szeptemberben 183 ezer forint volt Csongrád megyében, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 178, a költségvetési szervezeteknél alkalmazottak 191 ezer forintot kerestek. Megyei szinten a bruttó átlagkeresetek az országosnál jelentősebben, nem egészen 6%-kal emelkedtek 2011 azonos időszakához képest. A versenyszférát csaknem 9%-os növekedés jellemezte, míg a költségvetés területén – a közfoglalkoztatás súlyának emelkedése miatt – a keresetek nagyjából az előző évi szinten maradtak.


A családi kedvezmény nélkül számított megyei nettó átlagkereset 2012. január–szeptemberben – nem egészen 2%-kal meghaladva az egy évvel korábbit – a 119 ezer forintot közelítette.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2012. szeptember végén 20 ezer 496 álláskeresőt tartottak nyilván Csongrád megyében, nem egészen 6%-kal többet mint egy évvel korábban. A nyilvántartott álláskeresők mintegy 15%-a, 2993 fő volt pályakezdő, számuk közel egyharmadával emelkedett. A betöltetlen álláshelyek száma több mint egyharmadával csökkent 2011 szeptemberéhez képest. Az elhelyezkedési esélyek így tovább romlottak, egy üres álláshelyre az egy évvel korábbi 11-gyel szemben 17 álláskereső jutott.

Olvasóink írták

  • 12. naggyistvan1952@freemail.hu 2013. január 16. 11:47
    „Ezekkel a számokkal hülyítik vagy hülyének nézik az embereket főleg azokat akik nagyon messze
    keresnek ezektől az összegektől,ha igen akkor azt sajnos nem napi nyolc órás munkával.
    Ez az átlag fizetésakkor lenne jó, ha igazolt fizetését mindenkinek a nyilatkozó cég kiegészítené azt az átlagra.
    miért nem azt írják le ,hogy a kőmíves,a lakatos ,az alkalmazott a közszférában,mennyit keres miért veszik hozzá a főorvos, a rektor, az ügyvezető,a bankár,fizetését
    Akkor aztán furcsa adatot tudnának közölni”
  • 11. Besenyő_Pistabácsi 2013. január 16. 06:27
    „De szeretnék, de szeretnék.... (nem Kun Bélával), csak egy statisztikussal beszélni aki ezeket a számokat Isten tudja honnan veszi?De, hogy köszönő viszonyban sincs azzal amit az emberek kézhez kapnak az tuti. Szerintem a felemlegetett szakmákban dolgozók közül mindenki szeretne annyit keresni mint a diagramban, de a valóságban kb. a fele igaz.”
  • 10. kontrapista 2013. január 15. 20:28
    „3.X_Y
    " a Párt a hozzászólásokért "okos"... tömi a zsebét akinek Könnyen "”
  • 9. lepkehalo 2013. január 15. 19:43
    „"ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 178, a költségvetési szervezeteknél alkalmazottak 191 ezer forintot kerestek"

    Milyen világ az, ahol a közpénzekből jobb fizetést tudnak adni, mint az azt előteremtő versenyszférában?”
  • 8. grafika88 2013. január 15. 16:07
    „Én korábban másmilyen statisztikát olvastam !
    csongrád Megy . a legtöbb a munkanélküli. országos : 10,7 % --míg itt : 11,2 % , Ebben a megyében a legkevesebb a bér !
    A legtöbb? Pest megye, Győr S. megye meg ottahol autógyárak vannak , Nyugat-Dunántúl. A dél -Alföld a legelmaradottabb mindenben.
    Akkor hogy is van ez ???Kamu valamelyik !
    Munkahely . : makó--gumigyár ??? svájci gyár ??? hány ember került utcára az elmúlt 3 hónapban ????”
  • 7. lukrecia 2013. január 15. 11:30
    „3: aki beteg az beteg, Bizonyitsd h " a Párt tömi a zsebét a hozzászolásokért.."
    csak egy nagyon apro bizonyitekot kerunk , es mindenben neked lesz azutan igazad. Addig csak beteges , arrogans tamadas.
    Miert beteges, mert nincs egy epkezlab mondatod melyben nem a Fideszt vagy veluk egytertoket szidod. Ha valaki egyetert egy part nemely intezkedesevel az meg nem parttagsag kedves elvtars., es nem is "tomes"”
  • 6. nemecsekerno_007 2013. január 15. 11:25
    „A webes, és szoftverfejlesztő start-up cégek tolták fel a számokat. Ezek külföldre dolgoznak, így hozzák a pénzt :)
    Hajrá, csak tessék őket békén hagyni.”
  • 5. deszkás 2013. január 15. 10:55
    „Ez a Debreceni Városüzemeltetésnél min:42 millió max: 159 millió éves juttatást eredményezett tavaly. Forrás:Hajdupress”
  • 4. papika56 2013. január 15. 09:25
    „Ezek a KSH adatok sajnos csak papiron lehetnek igazak !
    A VVILÁG ---MÁS !-
    mert pl. a regisztrált álláskereső : 20 496 fő ....és Mennyi a NEM regisztrált ????? min. duplája !!
    Hány tízezren MENTEK külföldre ??? mert ugye ők is munkanélküliek lehettek korábban !!!
    bruttó bér : 178 ezer ????KINEK ????? mikor a minbért fizeti minden vállalkozó..napi : 10-12 óráért !!!!!!
    egy 10 éve dolgozó, 2 diplomás pedagógus fizetése : brt: 135 400.- ..ez nettó:98 315.- !!!
    az új kurmányablak..meg járási hívatalban kaphatnak annyit !!!
    ,v. 1--munkahelyre : 11, v. 17 fő jut.
    NA EZ SEM IGAZ !!!!!
    mert :pl. 1 pedagógusi állásinterjún : 67 , egy másikon : 74. míg 1 takarítoi állásinterjún : 150 VOLTAK !!!!!!”
  • 3. X_Y 2013. január 15. 08:59
    „Könnyen "okos" az akinek a Párt tömi a zsebét a hozzászolásokért..”
  • 2. kontrapista 2013. január 15. 08:31
    „1.qrumpli
    Szemüvegcsere is aktuális lehetne, mivel a grafikon nem foglalkozik a nyugdíjakkal és a politikusok több helyről felvett járadékaival.Így továbbra is maradtál ...”
  • 1. qrumpli 2013. január 15. 07:39
    „Tehát statisztikailag kimutatott tény!:
    Kisnyugdíjasként sokkal több a jövedelmem mint hazánk nagy politikusainak.
    Hű de hülye voltam idáig!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kissé visszaerősödött a forint

Kissé erősödött a forint hétfőn négy óra körül a délelőtti árfolyamhoz képest a bankközi… Tovább olvasom