Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Két embert kell felvenni az utcáról, ha pénzt akarnak

Csongrád megye - 10 milliárd forintot ad idén a kkv-knak a Nemzetgazdasági Minisztérium országosan. A munkahelyteremtő beruházásokra fordítható támogatásért március 30-ig kell pályázni.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal szerdán fórumot tartott Szegeden arról a 10 milliárd forintról, amit a kkv-k kaphatnak meg pályázat útján, amennyiben beruházásukkal 2 fővel bővítik a létszámot, s őket további 2 évig foglalkoztatják teljes munkaidőben. A tervezett fejlesztés 60–70 százalékát fedezheti a támogatás, a vállalkozásoknak 25 százaléknyi saját forrással kell rendelkezniük.

A megyei munkaügyi központ tavaly 86 pályázatot fogadott be, a legtöbbet a 3 dél-alföldi megye közül. Mivel az országban rengetegen pályáztak, csak 35 vállalkozóval tudtak szerződést kötni 273 millió forint támogatásra. Az összegből 163 új munkahely létesült, és további 570-et sikerült megőrizni. Az elnyerhető összeg idén munkahelyenként 1,4–2,5 millió lehet, a maximumot a legfejletlenebb kistérségekben élők kaphatják, ha tartós munkanélkülit vagy romát foglalkoztatnak. A teljes feltételrendszert és a pályázat lebonyolításának menetét is ismertették a fórumon, amit B. Nagy László kormánymegbízott nyitott meg.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szakemberei a munkahelyteremtő és megőrző alapok lehívását mutatták be. Megtudtuk: további 21 milliárd forint juthat azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a kötelező bérkompenzáció során még az 5 százalékos emelést sem tudják megadni az alkalmazottaknak.

– Annak, aki pályázik, eleget kell tennie a kormány bérkompenzációra vonatkozó előírásainak is, ez a tavalyi pályázatokhoz képest az egyetlen változás – mondta a kormánymegbízott. Zámbó Anita, a munkaügyi központ igazgatója hangsúlyozta: a vállalkozások eszközbeszerzések, fejlesztések támogatására nyújthatják be a pályázatot. A határidő március 30, az elbírálás határideje május vége. Vagyis a júniusi bérekben már a tavalyi nettót kapják meg a dolgozók.

Olvasóink írták

  • 2. polo 2012. március 08. 13:23
    „ez a Magyar hozzáláss a negatívumot kel hangsúlyozni ez a probléma a pesszimizmus ezért nem haladnak sokan az életben bevonzzák a sz... aztán meg csak sírnak 1. racionalitás? 2012.03.07. 14:57”
  • 1. racionalitás? 2012. március 07. 14:57
    „lesz és marad is pénz...majd 6 óra...vagy 4 óra...és ha nem tetszik kirúgás...ki az a hüle vállalkozó-aki kevesebb nyerőt akar...ébresztő már ott fent!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázattal támogatja a GVH a civil szervezeteket

Pályázattal támogatja a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja (GVH VKK) a civil… Tovább olvasom