Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Két nap maradt a kötelező felmondására

December 1-jéig be kell érkeznie a felmondásnak a biztosítóhoz, ha váltani akarunk.
Már csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban biztosítót  szeretnének váltani - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége  (Mabisz).      
   
A szövetség keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye felhívja a  figyelmet arra, hogy azon járműtulajdonosok felmondásának legkésőbb december 1-jén, csütörtök éjfélig meg kell érkeznie jelenlegi biztosítójukhoz, akik kgfb-szerződésüket jövő évtől egy másik biztosítóhoz szeretnék átvinni.     
   
A Mabisz adatai szerint a segédmotor-kerékpárokat nem számítva  közel 1,7 millió gépjármű - az összes gépjármű 37,2 százaléka - rendelkezik még mindig január 1-jei évfordulóval. A magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik esetében is hasonló az arány: az  ilyen járművek esetében összesen 1,1 millió autó szerződése naptári  évfordulós.    
   
Kitérnek arra: évről évre folyamatosan csökken a naptári  évfordulós szerződések száma, mivel 2010 óta a kgfb-szerződések  szerződéses évfordulója a gépjármű megvásárlásának, illetve a kgfb-szerződés megkötésének napja. Ennek hatására évről évre kevesebb jármű szerződése fordul az év elején: 2013-ban az összes  gépjármű 65 százaléka, 2014-ben 52 százaléka, 2015-ben pedig már  csak 44 százaléka volt január 1-jei évfordulós. 
       
Annak az autósnak, aki december 1-jéig felmondja a korábbi  kgfb-szerződését, december utolsó napjáig, december 31-ig van lehetősége az újonnan választott biztosító társaságnál megkötni a jövő évre vonatkozó kgfb-szerződést. Amennyiben ezt valaki elmulasztja, az komoly kockázattal és következménnyel jár. A  biztosítatlan időszakra lényegesen magasabb, úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetnie, károkozás esetén pedig a  károkozónak meg kell térítenie a kártalanítási számla által a károsultnak kifizetett kártérítést - közölte a Mabisz.   
   
A díjak és kedvezmények összehasonlításához megfelelő eszköz lehet a Mabisz díjnavigátora: a szövetség hiteles kalkulátorában valamennyi érintett biztosító "kötelező" tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt. A Mabisz díjnavigátorában szereplő adatokat a biztosítók előzetesen  ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták, így a rendszerben megtalálható díjak minden esetben hiánytalanok és pontosak.   
   
A biztosítók díjtarifáira továbbra is jellemző a korábbi  kedvezménystruktúra. A legtöbb biztosítónál díjkedvezmény kapható az e-kommunikáció, a csekkes befizetést helyettesítő banki átutalás vagy csoportos beszedési megbízás választása, illetve az éves  díjfizetés vállalása esetén. Díjkedvezményt kapnak egyes szakmákban foglalkoztatottak, egyes szakmai szervezetekhez, szakszervezetekhez, egyes cégcsoportokhoz tartozók, illetve a  mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők - tudatta a szövetség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden harmadik magyar megcsúszik néha a törlesztéssel

Minden harmadik magyar megcsúszik néha a törlesztéssel
Tízből három magyarban pedig felmerült már a külföldre költözés gondolata a rossz pénzügyi helyzete… Tovább olvasom