Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Kinek éri meg magánnyugdíj-pénztári tagnak maradni?

Gazdaság – Január 31-éig, személyesen lehet kérni, ha magánnyugdíj-pénztári tagok akarunk maradni. Döntésünkkel lemondunk az állami nyugdíjról, megéri? Válaszok, az mnyp-ről, mindenkinek.
2010. november végére kiderült: az 1998-ban létrehozott kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer az eddig ismert formájában megszűnik. A tavalyi őszi cikkünkben azt mutattuk be, miért lett volna jó, ha „életben" hagyják az öngondoskodást fejlesztő rendszert. Kiderült, a kötelező magánnyugdíj-pénztárakat az állam saját maga megsegítésére hozta létre. Azért, hogy a 20–30 év múlva nyugdíjba vonulók ellátása már ne a központi költségvetést terhelje. Kiemeltük azt is, hogy tévhit, miszerint a mai nyugdíjasok a 40 év alatt befizetett járulékaikat kapnák. – Az állami nyugdíjrendszer felosztó–kirovó elvű, ami azt jelenti, hogy a ma befolyt járulékokból fedezik az éppen kifizetendő nyugdíjakat. A nyugdíjasaink, az éppen dolgozó emberek járulékaiból kapják nyugdíjaikat.

A felosztó-kirovó rendszer miatt a jelenleg dolgozók fizetik az idősek nyugdíját. Illusztráció:
A felosztó-kirovó rendszer miatt, a jelenleg dolgozók fizetik az idősek nyugdíját.
Illusztráció: http://www.thehistorybluff.com/?p=1558

A magánnyugdíj-pénztárak „temetésével" egy időben kampány is indult, hogy maradjon mindenki mnyp-tag. November 26-án megpróbáltuk azt a téves feltételezést eloszlatni, hogy az állam elveszi a „megtakarításainkat", ugyanis kiderült – az 1998-as magánnyugdíj-pénztári indulás egy forint többletterhet nem rótt a lakosságra, az államhoz befolyó befizetések egy részét utalták tovább. Mint megírtuk, a magánnyugdíj-pénztári tagdíj 6 százaléka 1998. január elsejétől nem a költségvetésbe, hanem a nyugdíjrendszer megsegítésére létrejövő kötelező magán-nyugdíjpénztárakba került. Azaz, az adóterhelés nem változott, csak átrendeződött.

Leegyszerűsítve: az állam 1998-tól kezdve először 6, később 7 majd 8 százalékot a TB-től a kötelező magánnyugdíjpénztárak felé utalt – az összegnek megfelelő lyukat ütve a költségvetésbe. A szerkezeti reformok híján a nyugdíjkasszából kieső összegeket az állam egyéb forrásokból finanszírozta. A felosztó–kirovó rendszer nem változott, finanszírozása a kötelező magánnyugdíj-pénztárak létrejöttével viszont nehezebb helyzetbe került. A magánnyugdíj-pénztári átutalás ütötte költségvetési lyukat, a 13. havi nyugdíjat az állam egyéb helyekről történt elvonásokkal foldozta be.

Kétségkívül siker is lehetett volna a 3 pilléres nyugdíjrendszer. A hozamokat elemezve, az OTP egyenlegközlőjén feltüntetett adatok szerint, az átlagos nettó hozamráta 2001–2010 között 6,97 százalék volt.

A következő napokban mindenki kézhez kapja magánnyugdíj-pénztári egyenlegértesítőjét. A levél mellé egy nyilatkozatot is mellékeltek, hogy mire szeretnénk fordítani a hozamgarantált tőke feletti összeget – amit február 28-áig kell a pénztáraknak visszajuttatni. Az OTP tájékoztatójából megtudtuk, hogy aki 2011. január 31-éig nem nyilatkozik a kijelölt TB Igazgatóságok valamelyikénél, akkor a magánnyugdíj-pénztári tagsága 2011. március elsejével megszűnik.

Öröm az ürömben. 2010-ben az OTP nettó 13,52 százalék hozamot ért el.
Öröm az ürömben. 2010-ben az OTP nettó 13,52 százalék hozamot ért el.

A nyilatkozatot azért fontos kitölteni, mert azok, akik nem kérik, hogy magánnyugdíj-pénztári tagok maradjanak, a hozamgarantált tőke feletti részt felvehetik adómentesen, vagy kérhetik, hogy önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba átvezessék. Harmadik választás pedig, hogy „a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlára" jóváíratják a hozamgarantált tőke feletti összeget.

Az OTP levele szerint a „kivehető összeget" az elszámolás napján lehet csak pontosan meghatározni, előzetes kalkulációjuk szerint a teljes hozam 5-25 százaléka lehet – piaci információk szerint legkorábban 2011 májusában juthatunk hozzá.

Az állami rendszer egy mai 30-asnak több nyugdíjat ad, mint a tiszta MNYP rendszer. Persze, csak ha lesz aki befizesse...
Az állami rendszer egy mai 30-asnak több nyugdíjat ad, mint a tiszta MNYP rendszer. Persze, csak ha lesz aki befizeti...

Aki maradni szeretne a magánnyugdíj-pénztári rendszerben, a tajekozodjon.com segítségével kiszámolhatja, hogy az állami rész lemondásával milyen nyugdíjra számíthat. Kalkulációnk szerint egy mai 30-as éveinek elején járó állampolgár, 5 év munkaviszonyt feltételezve több állami nyugdíjra számíthat, mintha a tisztán magánnyugdíj-pénztári befizetést vállalja. Azonban, mint korábban szakértőnk is kiemelte, a mai 30–34 éves aktív korban lévő embereket már nem lehet a majdani befizetésekből ellátni. Azért a 30–34 éves korcsoporttal kezdte, mert e generációtól kezdve látszanak tisztán és végérvényesen a csökkenő társadalom jelei. Igaz, lehet mondani, hogy „hol van az még, mire ők nyugdíjasok lesznek?" Ugyanakkor a mai 50-es korosztály sincs jobb helyzetben. A tisztán felosztó–kirovó elven működő rendszernek meg vannak számlálva a napjai. Ez nem politikai nézet, ez demográfia – olvashattuk.

A fentiek tükrében nehéz kérdés – menni vagy maradni? A befizetéseinkre szüksége van a TB-kasszának, az elmúlt 12 év kifizetései órási lyukat ütöttek a költségvetésben. Ha magánnyugdíj-pénztári tagok maradunk, akkor is csak lehet, hogy lesz nyugdíjunk. Bármelyik elkövetkező kormány megteheti, hogy egyetlen tollvonással megszünteti a megmaradt magánnyugdíj-pénztári rendszert és azt ott felhalmozott tőkét ismét visszavezeti az állami költségvetésbe. És akkor már választásunk sem lesz.

A demonstrációk, tiltakozások csak kevesek figyelmét keltette fel: 2011. január 20-áig mindössze 24 ezer 380-an nyilatkoztak, maradnak. A közel 3 millió tagból kevesebb mint egy százalék. A honlapunkon is megjelent összefoglalóból az is kiderült, hogy aki a magánrendszerben marad, „kiírja magát" az állami nyugdíjrendszerből. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban csak a béréből levont nyugdíjjárulékot (10 százalék) fogják a magánkasszába utalni, a munkáltató által fizetett nyugdíjjárulék (24 százalék) továbbra is az állami nyugdíjalapba kerül, ám a pénztártag nem szerez utána további szolgálati időt. (A korábban megszerzett jogosultság megmarad.)

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. THK 2011. január 28. 09:07
    „42,
    talán próbáld is meg értelmezni, vajon mit jelent ha egy HOZAM-százalék nevű grafikon vízszintes...”
  • 46. -Franky- 2011. január 26. 20:32
    „A 43. hozzászólóval értek egyet. A nagy kérdés miért csak kb. tíz százalék maradt benn a magánnyugdíjpénztárban? Ezt kérdezi Orbán is. A válasz:Senki sem ellensége a saját pénztárcájának, leendő nyugdíjának. Hiszen, ha marad a magánnyugdíjpénztárban: a költségvetés elnyeli azt a kevés pénzt is amit utána a munkaadó fizet nyugdíjjárulék címen. A BKV-s gurukat rongyos százmilliókért letartóztatták-ez helyénvaló-de mit érdemel az a parlament, kormány, miniszterelnök akik ezt kitalálták, törvényerőre emelték?
    A foltot most betömik a mi pénzünkkel, nem kell IMF hitelt felvenni, de a rendszer néhány éven belül kártyavárként fog összeomlani! Nesze neked öngondoskodás.”
  • 45. la-za 2011. január 25. 22:22
    „42. DobóI 2011.01.25. 06:24

    Javaslom fussál neki még egyszer és próbáld meg értelmezni is a grafikont, ne csak hülyeségeket írogass....

    Amúgy - bár nem sok közöd van hozzá - maradtam mnyp tag, de képzeld el nem vagyok sem mszp, sem gy.f. hívő....viszont én képes vagyok szakmai és nem politikai szempontok alapján döntést hozni...”
  • 44. Morpheus_RexXx 2011. január 25. 16:35
    „"A felosztó-kirovó rendszer miatt, a jelenleg dolgozók fizetik az idősek nyugdíját."
    A volt felosztó rendszer miatt... stb. nem most veszett el az a pénz.
    Annak éri meg maradni aki tesz magáért és nem mástól várja, hogy megtoldozza-foltozza a pénzét. Könnyű úgy panaszkodni, hogy teszünk is meg nem is, és majd az állam leesik... ill. fizet.
    Önállótlan még ez az ország nagyon... ezt tudják kihasználni a nagyfejűek a parlamentben is...
    és... nem vagyok egyik párt híve sem, teszek a politikára ahogyan illik... kivéve, ha az az alkotmányt zülleszti tovább...”
  • 43. bozozoli 2011. január 25. 11:59
    „A tízparancsolat azt mondja, ne lopj! Ne ölj! A FIDESZ most megölte a magánnyugdíjpénztárakat, és ellopta 3 millió ember megtakarított pénzét! És még ezek után a megyéspüspök is őket élteti mindig!
    A lyukat a költségvetésben nem az MNYP-k okozták, hanem az Antall, Boross, Orbán kormányok Torgyán segítségével.”
  • 42. DobóI 2011. január 25. 06:24
    „-Amúgy fenti grafikont megtekintve mindenkinek feltünhetne, hogy 98 óta közel vizszintes vonalat sikerült a pénztáraknak produkálni, GYF idióta reformjainak következtében még jókora veszteséget is összehoztak (persze a pénztárakat ez kevésbé aggasztotta a nekik fixált haszon mellett): Csak most amikor már vége a dalnak akkor kezdenek megtáltosodni? Alig feltünő...”
  • 41. DobóI 2011. január 25. 06:10
    „Gondolom a magán nyugdij pénztárban maradtatok, hizlaljátok csak az erre berendezkedett szoci elvtársak pénztárcáját, aztán majd öreg kortokban szembesültök azzal, hogy felélték a pénzeteket, kuncsoroghattok majd alamizsnáért és rabolhatjátok reggelente a kukákat! Szimpla matematika, egy ismerősömnek 12 év allatt 2 évre való nyugdij jött össze.. Vegyétek elő a nyugdijpénztártól kapott értesitőt és számoljatok ki (segitségként elővehettek kalkulátort is) hagy évig kellene dolgoznotok ahhoz, hogy kb 80 éves korotokig kitartson..”
  • 40. h65535 2011. január 24. 22:33
    „azért orbán és bandája bekaphatja bő nyállal...”
  • 39. sörpocak 2011. január 24. 21:38
    „Tudják ezek, hogyan kell államilag lopni. A 24%-t úgy ellopják a zsebünkből, ahogyan azt tanítják. És ennek fejében nem adnak semmit! Azt is tudják, hoghy az emberek , akik most 35-45 évesek, már nem fognak nyugdíjat kapni, mert nem érik meg. Az én szüleim, mindketten 61 éves korukban haltak meg. Nyugdíjat sem kaptak, csak fizettek. De, azért azt nem értem, ha az államnak is kellett és a mnyp-nek is kellett fizetnem, akkor miről beszélnek? Milyen lyukról, hiszen a két befizetést külön-külön levonták. Baromi nagy állami meglopása ez az embereknek, mert ki tudja, amit eddig a magánnak befizettünk és ezt az állam lenyulja, mikor adják, ha adják vissza? Szerintem ezt soha nem látjuk.”
  • 38. JungHeinrich 2011. január 24. 21:06
    „DoboI ....hagyd már abba ezt a szocizást elég fárasztó.Próbálj meg értelmesebben érvelni,mert már elég sokan unják ez a süketelést :-)”
  • 37. kispacni 2011. január 24. 20:50
    „"24. Eltart élete végéig, csak nem mindegy, hogy mennyi pénzről beszélünk. Az mnyp-nél is te mondhatod meg, hogy mennyi ideig fizessenek, azért a genetikából lehet látni, hogy csak 70 éves korodig fogsz élni, vagy esetleg megéred a 100-at is."
    Ettől dobtam egy hátast. Ennek a genetikai résznek fuss neki még egyszer, de ne Nostrdamust olvassál előtte, hanem kölcönöz ki a könyvtárból egy genetika könyvet :-)”
  • 36. la-za 2011. január 24. 20:17
    „35. DobóI 2011.01.24. 19:23

    Én úgy látom, hogy te élsz egy kis politikai befolyásoltság alatt:
    -szerinted a szocik hozták létre. Ha ez egy olyan hihetetlenül szemét találmány, akkor 1998-2002 között miért nem akartak rajta változtatni???
    -2013-ban megindultak volna a kifizetések. Ez elég jelentős terhet vett volna le az államkincstárról, de ezt nem lehetett megvárni mert akkora gáz van...
    -úgy gondolom hogy 2/3-os többséggel nem csak adókat lehetne átrendezni és az AB jogait megnyírbálni, hanem lehetne szabályozni az MNYP-k működését is....ha ténylegesen a rossz gazdálkodás lenne az oka ennek a baromságnak....”
  • 35. DobóI 2011. január 24. 19:23
    „32. la-za 2011.01.24. 18:02

    Álom világban élsz. A szocik ezt úgy hozták létre, hogy akkor is jól élnek a pénztárak, ha veszteséget termelnek.”
  • 34. Larsson 2011. január 24. 19:09
    „27.

    Ellentmondásba keveredtél saját magaddal, mert lopott pénz után nincs nyugdíjjárulék! :D”
  • 33. brexa 2011. január 24. 18:34
    „12. joniwalker
    Van olyan nyomtatvány, hogy " azért nem maradok a mnyp-ban, mert kényszerítenek átlépni, de amint Orbán orrára koppintanak, rögtön szeretnék visszalépni" Ez az ún jogfenntartó nyilatkozat, melyet innen lehet letölteni:
    http://stabilitas.hu/?p=15151
    http://stabilitas.hu/wp-content/uploads/JOGFENNTARTO_NYILATKOZAT_OK.pdf”
  • 32. la-za 2011. január 24. 18:02
    „29. DobóI 2011.01.24. 16:39

    A portfóliók választhatók. Azaz ha valaki nem akarja, hogy esély legen eltőzsdézni a pénzét, válassza (ill választhatta volna) a klasszikus portfóliót, ami ugyan kisebb hozamú, de kicsi a kockázat is, ugyanis a pénz nagy részét állampapírba fektetik....”
  • 31. 10karakter 2011. január 24. 17:00
    „27. DobóI 2011.01.24. 15:44

    Ugyan, nézd már meg, melyek a legnagyobb mnyp-k.
    Aztán gondolkozz.
    Bár, beírásod alapján nem erősséged...”
  • 30. focabacsi 2011. január 24. 16:56
    „29. hozzászólás DobóI 2011.01.24. 16:39

    Akinek főleg állampapírokat tartalmazó portfólióban vannak a befizetései azok nyilván az állammal együtt csődölnek be :) A pénztárak elvileg csak a szabályoknak megfelelő mennyiségű költségek vonhatnak le a befizetésekből ill. vagyonkezelés címén, ezért csőd esetén nem ugrik a tagi vagyon. Természetesen ha menet közben elsikkasztják és a felügyeleti szerv hagyja (PSZÁF) akkor igen :) de át most nem szoci kormány van és én bízok a szigorukban. Másrészről gondolom ennek az esetnek a kimeneteli valószínűsége nem 1 és az is előfordulhat, hogy a végén fizetnek valamit :)”
  • 29. DobóI 2011. január 24. 16:39
    „28. hozzászólás focabacsi 2011.01.24. 16:23

    Őrölhető, hacsak mire a kedves focabácsi oda nem kerül és közlik vele, hogy elvesztették az elvtársak a tőzsdén vagy esetleg csődöt jelentenek. Ez a szocira bízott pénz gyakori sorsa. Amúgy ez nem gyűlölet, ez szimplán undor a Kádár rendszerből átmentett paraziták iránt.”
  • 28. focabacsi 2011. január 24. 16:23
    „27. hozzászólás DobóI 2011.01.24. 15:44

    Neked is érdemes lenne maradni, mert ha ilyen sokáig fortyog benned a gyűlölet a végén még az egészséged rovására megy, s mint tudjuk a MNYi befizetések örökölhető. Bár én hosszú életet kívánok Neked :) Elnézést a személyeskedésért :)”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Presztízs gála: a díjazottak nyilatkozatai

Kiadónk és lapjaink 2004-ben alapított Presztízs díját hat kategóriában, hetedszerre adtuk át a 2010-es esztendőt értékelő és a 2011-es évet megnyitó rendezvényként. Tovább olvasom