Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Kötelezettség-vállalással zárult a Mol ellen indult GVH-eljárás

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Mol Nyrt. kötelezettség-vállalásait a gázolaj nagykereskedelmi listaárainak megállapítására vonatkozóan, így lezárult az erőfölénnyel való visszaélés miatt még 2010-ben indult eljárás - jelentette be a GVH Versenytanácsa sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A GVH emellett 150 millió forint eljárási bírságot szabott ki a Molra.

A vállalásnak megfelelően a gázolaj nagykereskedelmi listaárainak változásai 2014-ben és az azt követő négy évben a Platts jegyzésárakat szorosabban fogják követni, azoktól éves átlagban maximum plusz-mínusz 1 százalékkal térhetnek el.

A Mol a nagykereskedelmi listaárait az úgynevezett import paritásos elv alapján határozza meg, a referenciaár a Platts energiaipari portál által közzétett jegyzésár, amelyet korrigál különböző többlet költségelemekkel.

Bara Zoltán, a GVH Versenytanácsának tagja elmondta, hogy az eljárási bírságot azért szabta ki a GVH, mert a Mol mintegy másfél évvel a vizsgálat megindítása után tette csak egyértelművé a hivatal számára a listaárazásának gyakorlatát, vagyis hogy a tényleges listaárak eltérhetnek a tőzsdei jegyzésáron alapuló számított listaártól. Hozzátette, egyebek közt ez volt az egyik oka az eljárás elhúzódásának.

A bírságot az eljárás közben, még 2012-ben szabta ki a GVH és azt a Mol már befizette.

Az ügy elhúzódásához hozzájárult az is, hogy a GVH az eljárás során több magatartást is vizsgált az eredetileg tervezettnél, és a nagyszámú adatkérés feldolgozása időigényes volt. A vizsgálat kiterjedt arra, hogy a Mol nagykereskedelmi árai túlzottan magasak-e, a vállalat listaár-képzési gyakorlata megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, továbbá, hogy bizonyos nagyfogyasztókkal szemben alkalmazott túlzottan alacsony árak alkalmasak-e a versenytársak kiszorítására, és az alkalmazott kedvezményrendszer alkalmas-e az erőfölénnyel való visszaélésre - fejtette ki Bara Zoltán.

A GVH nem találta jogsértőnek a Mol árképzését, és elegendőnek tartotta a vállalat kötelezettségvállalásának elfogadását, amely a versenytanács álláspontja szerint hatékony jogi eszköz a versenyprobléma kezelésére.

Megítélésük szerint ennek hatására a versenyjogi szabályokkal való összhang meg fog valósulni, továbbá a lehetséges jogsértés megszüntetéséhez fűződő közérdek is érvényesül - sorolta a versenytanács tagja. Hozzátette, hogy további hozadéka ennek a döntésnek, hogy csökkennek a hivatalt terhelő plusz költségek is, amelyek az ügy további elhúzódásával, vagy egy esetleges bírósági eljárással járnának.

Elmondta azt is, hogy a GVH a nemzetközi gyakorlatot is követte, hiszen sok országban folyt hasonló vizsgálat a magas üzemanyagárak miatt, azonban egy kivétellel sehol sem állapítottak meg jogsértést, vagyis más nemzeti eljárások is a GVH-éhoz hasonló megállapítással zárultak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre bezárja a Danone a budapesti gyárát

A Danone budapesti gyárának kapacitáskihasználtsága olyan kritikusan alacsony, ami hosszú távon már nem tartható fenn. Tovább olvasom