A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók a gyerekszámtól függő kamattámogatáson felül egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak, amennyiben belépnek az árfolyamgát rendszerbe. Akkora összeget kapnak, mintha már február elsejétől a rögzített árfolyam mellett fizettek volna.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) erről szóló, szerdai közleménye szerint a kormány az Országgyűlés 2012. évi első üléséig - várhatóan február 13-ig - benyújtja a vonatkozó törvényjavaslatot. A törvény hatályba lépését követően a közszférában dolgozó jogosultak jelzik az árfolyamgát rendszerbe való belépés szándékukat a bankoknak, amelyek soron kívül bírálják el a kérelmüket, ez akár több hónapos előnyt jelent.
Az egyszeri támogatás összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége, a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között. Utóbbi legkésőbb 2012. július 1-je lehet.
A minisztérium hangsúlyozza: ezzel a közszférában dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012 februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam mellett törlesztették volna hitelüket.
Ez 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2,50 forintos jen árfolyamot jelent.
A lehetőséggel az a közszférában dolgozó élhet, aki deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel, a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig, továbbá ezt bejelentette munkáltatójának, de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - áll a közleményben.
Emlékeztetnek rá: a törvény a hiteladósok számára 2011. december 31-ig tette lehetővé, hogy kezdeményezzék a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését, amelynek eredményeként rögzített árfolyam mellett fizethetik törlesztőrészletüket. Az akkori árfolyamgát 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2 forintos japán jen árfolyamot jelentett.
A kormány azonban 2011. december 15-én megegyezett a bankszövetséggel arról, hogy a korábbi árfolyamgát rendszerét a hitelesek számára meghosszabbítja és kedvezőbbé teszi. A megállapodás szerint a deviza jelzáloghitel-adósok 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírása a gyűjtőszámlán 2016 végéig lesz biztosítva 2014 vége helyett.
Az új árfolyamgát feltételei szerint a rögzített árfolyamon fizetett törlesztés és az aktuális árfolyamon fizetendő törlesztés különbözetét két külön számlán könyvelik. Az egyiken a fix árfolyam feletti tőketörlesztés, a másikon a fix árfolyam feletti kamat gyűlik. Utóbbit 50-50 százalékban az állam és a bankok vállalják magukra. Az ügyfél terhét jelentő tőke-gyűjtőszámla a bankközi kamat szerint, kedvezményesen kamatozik.
Az állam ezen túl a közszférában dolgozóknak gyermekszámtól függően kamattámogatást nyújt a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen családok számára 3 százalék a kamattámogatás mértéke, és ezen felül minden gyermek után plusz 1 százalék kamattámogatás jár.
Hallottam beharangozni, de szerintem sokan nem vették komolyan, vagy késő volt, vagy nem feleltek meg a feltételeknek, úgyhogy végül nem sok embert fog érinteni. NE AGGÓDJ, NEM IRIGYLEM TŐLETEK, FŐLEG AZ UTÁN, HOGY LEVEZETTED (Bocs a CapsLock-ért)
46. jq 2012.01.26. 08:55
Nagyon sokan vannak akik ennek megfelelnek, mivel karácsonykor jött a levél, hogy mindenki adja be, mivel majd a kormány átvállalja és kedvezményes munkáltatói hitelt fog nyujtani a közszolgáknak. Aztán ebből nem lett semmi, helyette ajánlgatják ezt.
Ezt az óriási kedvezményt amúgy is csak az veheti igénybe, akinek péntek délután fél három és három között piros volt a haja:)
"A lehetőséggel az a közszférában dolgozó élhet, aki deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel, a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig, továbbá ezt bejelentette munkáltatójának, de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével"
Ezek száma erősen korlátozott, hiszen ki tudhatta volna előre tavaly év végén, hogy rá négy héttel majd értesítik arról. hogy később majd lesz valami...
mattil
Köszi a levezetést, de itt igazából nem észérvekről van szó, hanem sajnos zsigeri indulatokról.
A forinthiteles közalkalmazottakkal - főleg a gyerekesekkel - mi lesz? Nekem a kamatom emelkedett. A feltörekvő gazdaságpolitika miatt. Az amúgy sem kicsi kamatom. Nekem a bank csak forintot adott annak idején. Kérdezzétek meg tőle, miért? Nekem nem kötötték az orromra. A törlesztőm jóval magasabb volt évekig, mintha chf-ben, euro-ban, jen-ben adósodtam volna el (csak mattil példája alapján az enyém 20000-rel indult többről, mint az övé, pedig nem több a hitelem). Nekem is emelkedett a törlesztőm a forint romlásával párhuzamosan (és még fog is), a hitelfelvétel óta ráadásul a gyerekkel is egyedül maradtam, a fizetésem reálértéke meg jelentős mértékben csökkent. Mivel csak 1 gyerekem van, a családi adókedvezményt elviszi az adózás rendjének átalakítása. Semmire nem kapok támogatást, mert nem vagyok nagycsaládos (sőt inkább kiscsaládos vagyok), minden költségét a gyermekemnek egyedül vagyok kénytelen állni (apja külföldön, hatóságok tehetetlenek), még az óvodáért is teljes árat fizetek… Tovább olvasom »
....és még mindig ott tartunk, hogy "az én adómból ne!". Ismét megkérdezem: a közalkalmazott nem adózik??? Nem feltétlenül a közigazgatásban, magas beosztásban dolgozókra gondolok, hanem a tanár, ápoló, stb, kis keresetű közalkalmazotra, aki a munkáltatójától (állam) kapna támogatást. Ha bármelyik cég anyagi segítséget nyújt az alkalmazottjának (legyen mondjuk egy multi....tecsó), azt is mi (nem csak TI) fizetjük meg, mert mi ott költjük a pénzünket. Ugye nem bonyolult.
Ezt is leírtam már többször: nem csak luxuslakásokra vettek fel devizahitelt, ráadásul nagyon sok embernek csak deviza alapú hitelt ajánlottak a bankok....
Most, hogy újraolvastam, rájöttem, hogy elszúrtam a számolást! Bocsánat ezért. Annál a résznél kezdődik a baj, hogy " A 14ezret megszorozzuk 12-vel, ami 151200ft" Helyesen: 14*12 az 168 ezer. Na gyorsan számoljuk ujra:
168000x0,07 az 11760 ami osztva 12-vel 980 forint. Ez tehát az alap, és ennek megfelelően kamattámogatással 168000x0,04 az 6720 osztva 12-vel 560 forint havonta. A kettő különbsége 420 forint. Tehát nem 378, hanem 420 forint havonta a közalkalmazottak támogatása, ha a családban nincs gyerek, és ez négy gyerek esetén maximum 980 forint.
Valami miatt kivontam az 1400-az a 14 ezerből. Bocsánat érte még egyszer!
Az előző hozzászólás folytatása:
A fenti cikk nem azzal kezdődik amit eddig írtam, hanem egészen mással, egy bizonyos egyszeri vissza nem térítendő támogatással. Nézzük mi is ez!
"Az egyszeri támogatás összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége, a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között. Utóbbi legkésőbb 2012. július 1-je lehet.
A minisztérium hangsúlyozza: ezzel a közszférában dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012 februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam mellett törlesztették volna hitelüket."
Nos tehát arról van szó, hogy az új árfolyamgát még nem lépett életbe. Áprilisig dolgozzák ki ennek rendszerét, és aki az elsők között igényli, az májusban törleszthet először így. Ha viszont valaki a kollegák közül úgy dönt, hogy rendben nekem most kell azonnal, akkor -gondolom bizonyos határidőig- ezt… Tovább olvasom »
34. exluzer 2012.01.25. 19:45
Pontosan-de thgk-nincs cégautóadó...viktátor tehet egy szívességet....ja és bármelyik szgk -val versenyképes.---lóerőben-kényelemben.....10 cm-es hóban pláne.Egy vadrács pedig a legkonokabb audis -mercis és bmw-s nagy vasakat is féken tartja-tudom-mert tapasztalom nap,mint nap.Tudják , hogy hol a helyük.
Az előző hozzászólás folytatása:
"Az állam ezen túl a közszférában dolgozóknak gyermekszámtól függően kamattámogatást nyújt a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen családok számára 3 százalék a kamattámogatás mértéke, és ezen felül minden gyermek után plusz 1 százalék kamattámogatás jár."
Mit is jelent ez? Nos az előbb már kitöltöttük az összes kört, de a középső kör a közszolgánkál másképp is alakulhat. Ugyanis a "gyermektelen családok számára 3 %-os kamattámogatást ad". Azt már megállapítottuk, hogy az alapkamat 7%, és azt is kiszámítottuk, hogy ez havi szinten 882 forint plusz. Ha a hétből leveszünk hármat, akkor négy marad és ekkor újraszámolva a példánkat 151200x0,04 az6048 ft éves kamat, ami 12-vel osztva 504 forint pluszt jelent havonta ami ugyan kevesebb mint a mindenki által elérhető 882 forint, viszont csak 378 forinttal!! ez tehát az az "iszonyatos támogatás" havonta amit az állam a közszolgáknak ad. Mivel minden gyerek után 1%-al nő… Tovább olvasom »
hirdetés
