Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Közműadó: az állam szedi be

Szeged - Közműadó: nem a város, hanem az állam szedi be
Szeged méterenként 100 forint közműadót vetett volna ki a távhő-, a gáz-, a villany- és a távközlési vezetékek minden méterére. Az új adótörvény szerint viszont az állam szedi be a méterenként 125 forintot, és a vízműnek is fizetni kell.
Kedden kivételes sürgősséggel megszavazta a parlament Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát, miszerint januártól az állam – a tervezett 100 forint helyett – 125 forintos adót szed a közművezetékek minden métere után. Az új közterhet a víz-, a szennyvíz-, a földgáz-, a hő-, a villamosenergia- és a hírközlési vezeték tulajdonosának kell megfizetnie, vagy ha az az állam, illetve az önkormányzat tulajdonában áll, akkor az üzemeltetőnek. Az a vezetékszakasz nem adóköteles, amely a gerincvezetékről leágazva jut el az épületig, telekig, és az sem, ami az ingatlanon belül fut. Mentesülnek a közműadó alól a települések és az állam.

A távközlési szolgáltatók a vezeték hosszától függően adókedvezményt kapnak, a teljes összeget csak a vezeték 300 kilométert meghaladó része után kell leróniuk. A közműadót március 20-áig kell bevallani, és két egyenlő részletben, március 20-áig és szeptember 20-áig kell átutalni. A miniszter 30 milliárd forintos bevételt remél az új adónemtől. A pénzt az adóhivatal szedi be.

A Magyar Telekomnak – a legtöbb távközlési vezetékkel rendelkező cég keddi közleménye szerint – 9–11 milliárdos, a UPC-nek milliárdos pluszterhet jelent a közműadó.

Az új adótörvény felülírja azt a korábbi tervet, hogy a közműadót az önkormányzatok vethetik ki, és a települések költségvetésébe építhetik be. A tervezet ismeretében ugyanis Botka László szegedi polgármester a jövő évi adóemelésről szóló közgyűlési előterjesztését két variációban nyújtotta be. Az egyikben az építmény- és az idegenforgalmi adó növelésén kívül az is szerepel, hogy a város kivetné a közműadót a távhő-, a gáz-, a villany- és a távközlési vezetékekre. A távhő-, gáz- és villanyvezetékek hosszát a közműtérképek alapján hozzávetőleg 2300 kilométeresre becsülik, a távközlésről nincs információja a polgármesteri hivatalnak. Az új adónemből a tervezett bevétel 350–400 millió forint lett volna.

Ha viszont a közműadót nem az önkormányzat, hanem az állam szedi be, ettől a 350–400 milliós bevételtöbblettől elesik a város. Sőt még vesztesége is keletkezik, ha azt vesszük, hogy míg a város a víz- és szennyvízvezetékre nem fizetett volna adót, addig az állam kér. Ez azt jelenti, hogy a Szegedi Vízmű Zrt.-ben 51 százalékos tulajdonnal rendelkező városnak emiatt az osztaléka is csökken.

Tarlós nem hiszi. Tarlós István budapesti főpolgármester egy más témában tartott eseményen elmondta: szerinte a közműadót azért központilag szedik be, mert nemcsak a településeken belüli, hanem a települések közötti közművezetékek is forrást teremtenek. Kiemelte: olyat sehol nem hallott, hogy az önkormányzatok nem részesülnének belőle.

Építmény- és idegenforgalmi adó. A szegedi polgármester előterjesztésében két adófajta emelése marad, erről szavaz a közgyűlés december 1-jén. Az építményadót az eddigi négyzetméterenkénti 1250 forintról 1395-re emelik évente. Ebből 250 milliós többletbevétel származik. Az idegenforgalmi adót 5,4 százalékkal magasabban, a jelenlegi éjszakánkénti, fejenkénti 427 forint helyett 450 forintban állapítja meg. Ebből mintegy 5 millió forintos többletbevételt várnak.

Olvasóink írták

  • 12. kormoska 2012. november 23. 22:06
    „Ugyanaz lesz mint a gépjármű biztosításoknál!
    A cégek elvileg nem emelhetnek a fogyasztói árakon.
    A számlán mégis szerepelni fog a + vagy az egyéb tételek között a közműadó.Akár más néven.
    Bár ne lenne igazam...”
  • 11. kormoska 2012. november 23. 21:55
    „Ebből nem fog semmi jó kisülni!
    A cégek vagy burkoltan-lassan árakat emelnek,vagy a szolgáltatási színvonalat csökkentik,vagy egyszerűen létszámot csökkentenek!
    Áremelés,színvonal csökkenés,újabb munkanélküliek sokasága,melyiket választják majd?
    Mindenképpen a végső fogyasztókon csapódik le a hatás ha nem azonnal,később.
    Lényeg az,hogy a költségvetés gyarapodik és csak semmi megszorítás.Ugye mindenkinek ez a legfontosabb?!”
  • 10. Besenyő_Pistabácsi 2012. november 23. 21:49
    „Én azt várom kíváncsian, hogy a szolgáltatók majd milyen módon fogják ezt majd velünk lenyeletni? Mert, hogy mi fogjuk ezt megfizetni az nem kérdés!”
  • 9. Ebgondolat 2012. november 23. 18:22
    „Az önkormányzatoktól megint százmilliókat vonnak el, míg a szolgáltatóktól (pl. T-Home) tízmilliárdokat! Ennek megint elbocsájtások illetve fejlesztések elmaradása lesznek a következményei! Ez a valaha volt legnagyobb dilettantizmusú gazdaságpolitika, amit ebben ez országban valaha is folytattak!”
  • 8. studyfy 2012. november 23. 17:58
    „Tegnap kérdeztem az Invitel ügyfélszolgálatot, hogy a városban milyen ütemben fejlesztik tovább az üvegszálas technológiát. A válasz az volt, ha marad a közműadóból, akkor abból, ha nem marad, nincs fejlesztés.”
  • 7. tsoki 2012. november 23. 17:22
    „Gratula Matolcsynak, még egy remek ötlet ... 1 lépés előre, 3 hátra. Az jó hogy államadósság stb, de arra nem gondolt, hogy a közmű szolgáltatok miből fogják ezt kifizetni? Nyilván a fejlesztésre/karbantartásra elkülönített összegből, dolgozok pedig elbúcsúzhatnak a fizetés emeléstől, rosszabb esetben az állásuktól is.”
  • 6. queenmargareth1 2012. november 23. 17:07
    „nevetséges és nagyon fáj.Földből vályogból építeni kell egy tanyát, kemencét, kis földrész megvenni, 100 nm-t és kemencével fűteni, kutat ásni...menjünk visszafelé.”
  • 5. Commander-V2 2012. november 23. 17:01
    „Azért az borzalmas, hogy a (részben vagy teljesen) önkormányzati tulajdonú vízmű, távhő, stb. cégeket adóztatja meg a kormány. Ahelyett hogy Szegednek fizetne osztalékot a cég, majd adózhat az államnak.”
  • 4. Commander-V2 2012. november 23. 15:40
    „3: ingyen kapták?”
  • 3. geza 2012. november 23. 14:27
    „Szegednek átvállalják az adósságának nagy részét (27 milliárd az összes vagy mennyi)
    Amúgy meg a tisztelt Fancia cégek készen kaptak mindent, vízvezeték gáz hálózatot...”
  • 2. kiskacsa 2012. november 23. 12:29
    „Csodás!
    Ez csak a víz,a csatorna, a gáz, a villany, a telefon, a tv és az internet szerződéseimet érinti. Szinte semmiség! Észre sem fogom venni.. Kíváncsian várom, Szeged ebből mennyit kap majd vissza, mint általános kormányellenszenvnek örvendő vezetésű település.”
  • 1. lukrecia 2012. november 23. 11:58
    „A kozmuado nem mint az onkormanyzat beveteli forrasarol szol, hanem az allam adossag csokkentesrol.
    Sajnalatos hogy tovabbra is a beveteli oldalt eroltetik , pedig a kiadasi oldalon ugyanannyi ha nem tobb lehetoseg lenne”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha kell, könyvelni tanulnak a gazdák

Több mint száz fiatal Csongrád és Békés megyei gazdálkodó vett részt tegnap az agrárium jövő évéről… Tovább olvasom