Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

KSH: a negyedik negyedévben 1,4 százalékkal nőtt a GDP

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011. IV. negyedévében 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A növekedés hajtóereje elsősorban a mezőgazdaság, másodsorban az ipari export volt; a gazdaság teljesítménye 2011-ben 1,7 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken honlapján.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. Az adatok megegyeznek a gyorsbecslés alapján korábban közöltekkel.

A bruttó hazai termék értéke folyó áron 28.154 milliárd forint volt 2011-ben, egy főre vetítve 2 millió 823 ezer forintot tett ki.

Az Európai Unió (EU27) bruttó hazai terméke 2011 IV. negyedévében 0,6 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A negyedik negyedévben a mezőgazdaság átlagos teljesítményt mutatott, de az előző évi alacsony szinthez képest 27,8 százalékkal nőtt. A növénytermesztés volumene elsősorban a gabonafélék, az ipari növények, valamint a zöldségfélék előző évit meghaladó terméseredményei következtében emelkedett, míg az állattenyésztésé – a sok éve tartó folyamatokhoz hasonlóan – stagnált. A mezőgazdaság 0,9 százalékkal járult hozzá a növekedéshez mind a negyedik negyedévben mind az év egészét tekintve.

Az ipar hozzáadott értéke 3,5 százalékkal növekedett, főként a feldolgozóiparban bekövetkezett 4,5 százalékos bővülés következtében, amely az egy évvel korábbi 17 százalékos növekedést jelző magas bázisra tevődött rá. A legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártása maradt el az egy évvel korábbitól. Az ipar egészében 0,8 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.

Az építőipar teljesítményének hatodik éve tartó visszaesése folytatódott, bár az előző negyedévi 14,3 százalékos hanyatláshoz képest jelentősen, 1,4 százalékosra lassult részben az út- és vasútépítési munkák növekedésének az eredményeként. Az építőipar 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedését a tavalyi negyedik negyedévben.

A mezőgazdaság, az ipar és az építőipar együttesen 1,6 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 0,6 százalékkal csökkent, így 0,3 százalékponttal mérsékelte a GDP változását. A legjelentősebb mértékben a pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye csökkent, 6,4 százalékkal, amiben fontos szerepet játszott az új hitelkihelyezése alacsony szintje. A lakosság által felvett deviza alapú hitelek végtörlesztése miatti veszteség a hitelintézetek bruttó hozzáadott érték adatát nem befolyásolja, mert ezt a tételt a háztartásoknak nyújtott tőketranszferként számolja el a statisztika - jelezte a KSH.

Stagnálást figyelt meg a KSH például a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, a szállítás, közigazgatás, oktatás, egészségügy ágazatokban, nőtt viszont az információ, kommunikáció, és az egyéb szolgáltatás ágak hozzáadott értéke.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása 2011 negyedik negyedévében 0,2 százalékkal mérséklődött, miközben fogyasztási kiadásuk 0,1 százalékkal emelkedett. Volumencsökkenés mutatkozott például az élelmiszerek fogyasztásában és a vendéglátásban.
A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 1,4 százalékkal volt alacsonyabb, a közösségi fogyasztás 4,4 százalékkal esett, így a végső fogyasztás 0,2 százalékkal csökkent az előző év utolsó negyedévéhez képest és 0,2 százalékponttal csökkentette a GDP-t.
A bruttó állóeszköz-felhalmozásban a visszaesés 4,4 százalékos volt volt, ami 1 százalékponttal mérsékelte a GDP-t.

A készletek állománya a negyedik negyedévben folyó áron hosszú idő óta a legnagyobb összeggel 325 milliárd forinttal nőtt, míg az előző év azonos időszakában 252 milliárd forint, az előző negyedévben 211 milliárd volt a növekedés.

A két felhasználási tétel együtt - a bruttó felhalmozás 5,4 százalékos csökkenése mellett - 1,3 százalékponttal mérsékelte a GDP-t. A belföldi felhasználás a negyedik negyedévben összességében 1,6 százalékkal csökkent.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron 464 milliárd forint aktívum keletkezett romló cserearányok mellett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások - beleértve az idegenforgalmat is - exportja 4,9 százalékkal, míg importja 1,7 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi forgalom pozitív egyenlege 2,9 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.

A 2011 egészében a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar együttes teljesítménye 6,3 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké pedig 0,6 százalékkal csökkent. Éves szinten a mezőgazdaság, ipar és építőipar együttesen 1,9 százalékponttal, a termékadók és –támogatások egyenlege 0,1 százalék-ponttal növelte, míg a szolgáltatások 0,3 százalékponttal mérsékelték a GDP-t.

A háztartások tényleges fogyasztása 0,1 százalékkal csökkent az előző évi 2,7 százalékos csökkenés után, míg a közösségi fogyasztás 5,4 százalékkal csökkent. Mindennek eredményeként a végső fogyasztás 0,1 százalékkal mérséklődött, ami 0,1 százalékponttal csökkentette a GDP-t.

Tavaly a bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,4 százalékkal esett vissza az előző évi 9,7 százalékos hanyatlást követően, míg a bruttó felhalmozás 2,4 százalékkal volt alacsonyabb. A belföld felhasználás 0,5 százalékkal csökkent, s 0,5 százalékponttal csökkentette a GDP-t. Az export 8,4 százalékkal, az import 6,3 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi forgalom tartósan pozitív egyenlege 2,2 százalékponttal járult hozzá tavaly a GDP növekedéséhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

19 ezren regisztráltak a kamaránál

A kötelező kamarai regisztráció február végi határidejéig közel 19 ezer adatlap érkezett a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarához. Tovább olvasom