Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

KSH: csaknem 80 ezerrel dolgoztak többen az első negyedévben

A KSH adatai szerint a 15-64 éves korcsoportban 4 millió 86 ezren dolgoztak,
Az idén az első negyedévben 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel (2 százalékkal) több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.

A KSH adatai szerint a 15-64 éves korcsoportban 4 millió 86 ezren dolgoztak, így foglalkoztatási arányuk 1,8 százalékponttal, 62,4 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak számának növekedése a munkaerő piacon megjelenő aktívak létszámának 62 ezres növekedése mellett a 17 ezer embert szívott föl az egy évvel azelőtt még munkanélküliek közül - derül ki a KSH adataiból. A számok azt is megmutatják azonban, hogy a korosztály lélekszáma az előző negyedévhez képest 17 ezerrel, egy év alatt 62 ezerrel csökkent, ami szintén megjelenik az aktivitási arány 1,6 százalékpontos növekedésében, amely így 67,7 százalékosra emelkedett.

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 éves korosztályban 39 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, amivel 1,3 százalékponttal, 79,5 százalékosra javult a foglalkoztatottsági arány. Ugyanilyen arányban javult a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatottsága és 23,9 százalékos rátát hozott a foglalkoztatottak 264 ezres száma. Az idősebb, 55-64 éves korosztályban 2,8 százalékponttal 43 százalékra javult a foglalkoztatottság és a dolgozók létszáma megközelítette a 600 ezret.

A 15-64 éves férfiak foglalkoztatási aránya 1,7 százalékponttal 68,3 százalékosra javult azzal, hogy a foglalkoztatottak száma 37 ezerrel nőtt egy év alatt és meghaladta a 2,2 milliót. A korosztályban foglalkoztatott nők létszáma 41 ezerrel 1,882 millióra nőtt és a foglalkoztatottsági ráta 1,8 százalékponttal 56,7 százalékosra javult.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vegyes árfolyamok a forintpiacon

Az eurót a kedd esti 300,64 forint után szerda reggel hét órakor 300,98 forinton jegyezték. Tovább olvasom