Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

KSH: februárban 2,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom volumene 2013. februárjában 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a három héttel ezelőtt szűkebb adatbázis alapján közölt 1,4 százalékkal szemben. A munkanaphatástól megtisztított volumenindex kisebb, 1,1 százalékos forgalomcsökkenést jelez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból.
A naptárhatástól megtisztított adatok a kiskereskedelmi forgalom csökkenésének lassulását jelzik a januári 2,6 százalékos visszaesés után.

Januárhoz képest 0,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene elsősorban a használtcikkek 6,1 százalékos valamint a csomagküldő - beleértve az interneteseket - szolgálatok forgalmának 5,0 százalékos havi emelkedése miatt, miközben élelmiszerekből 0,2 százalékkal kevesebb fogyott.

A naptárhatástól megtisztított éves adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes cikkeket forgalmazó boltok forgalma 2,6 százalékkal csökkent a januári 2,8 százalék után, míg a nem élelmiszer üzletek forgalma 0,4 százalékkal emelkedett az előző havi 3,0 százalékos zsugorodást követően.

A KSH STADAT tábláiból kiolvasható adatok szerint az élelmiszerkereslet mellett a bútorok és műszaki cikkek vásárlásának 5,6 százalékos, a vegyes iparcikkek forgalmának 4,5 százalékos és az üzemanyag fogyasztás 3,8 százalékos visszaesése okozta a csökkenést. Nőtt viszont az illatszerek (5,4 százalékkal), a használtcikkek (4,7 százalékkal), a ruházati termékek (1,1 százalékkal) és gyógyszerek és gyógyászati termékek (0,2 százalékkal) kereslete.

A kiskereskedelmi forgalom kiigazítatlan volumenindexei az élelmiszereladások szintén 2,6 százalékos csökkenése mellett, az iparcikkek forgalmának 1,0 százalékos csökkenését jelzi tavaly februárhoz képest. A kiigazítatlan adatok szerint a bútorok és műszaki cikkek forgalma 6,0 százalékkal csökkent, ami a múlt év közepe óta a legmérsékeltebb visszaesésnek számít. A csomagküldő forgalom 38,4, a használtcikk-eladás 5,4 százalékkal nőtt tavaly februárhoz képest.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Támogatás kérhető a minimálbér emeléséhez

A számos iparágat érintő probléma megoldásához segíti hozzá egy új támogatás a vállalkozásokat – egy szegedi adótanácsadó iroda segítségével összefoglaljuk, hogyan. Tovább olvasom