Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Kukoricáznak a búzával - kezdődik az őszi csiki-csuki

Szeged - Jó ára van a búzának, 50 ezer forintért kel el egy tonna, a termés jelentős hányada ezért raktárakban pihen. A termelő a még magasabb árra, a felvásárló pedig arra spekulál, hogy az idő majd neki dolgozik: ha kell a hely a még lábon álló kukoricának, akkor a parasztok eladják a kenyérnek valót. Idén lehet, hogy nem jön be a szokásos őszi csiki-csuki.
Az aratás óta azt latolgatják a termelők, mikor járnak jobban: ha még a nyáron, a számukra kedvező magas áron eladják a gabonájukat, vagy ha várnak vele egy kicsit. Várni természetesen csak az tud – akár tavaszig is –, akinek van tároló kapacitása. Akinek nincs, az általában kénytelen eladni, hogy a kukoricának is legyen helye.

– Minden évben ugyanazt játsszák el egymással a termelők és a malmok – mondta az egyik gazdaság vezetője. – A felvásárlók visszaélnek azok helyzetével, akiknek se raktáruk, se pénzük – tőlük már a búzatábla szélén megveszik a búzát, a létező legnyomottabb áron. Majd kivárnak, egészen a kukorica betakarításáig: ekkor abban bíznak, sokan megválnak a termésüktől, hogy a helyére betárolhassák a tengerit. Persze, csak akkora mennyiséget vásárolnak, amennyi 1–2 hónapra elegendő. Legtovább az tud kitartani, akinek vannak tartalékai, és nem számít se az ár, se az, hogy meddig foglalja a helyet a gabona.
Idén azonban egyedi helyzet állhat elő: kukoricából ugyanis a vártnál kisebb lesz a termés, tehát messze nem kell akkora tároló kapacitás.

A kukoricát megviselte a kánikula. Fotó: Schmidt Andrea
A kukoricát megviselte a kánikula.
Fotó: Schmidt Andrea

– A kukorica betakarítása a megye egyes területein akár napok múlva elkezdődhet, másutt még 2 hetet is várni kell, hogy kiszáradjon – mondta Szakáll Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója. Hozzátette: jó közepes termés várható. A megye mintegy 50 ezer hektárjáról hektáronként átlagosan 5,5, legfeljebb 6 tonnát takarítanak majd be. Lehetett volna jobb a termés, ha nincs az augusztus végi rekkenő meleg, amikor is „besült", talpon megégett a termés egy része. Az az egy hét kánikula 20 százalékot elvitt a várható termésből.

Szakáll Sándor szerint van akkora tároló kapacitás a megyében, hogy befér a kukorica, de azt elismerte, hogy lesznek, akik megszorulnak. – Össze kell dolgozniuk a gazdáknak – mondta a vezető. – Vannak próbálkozások, hogy letörjék a jelenlegi 50 ezer forint per tonnás árakat, de remélhetőleg nem fog sikerülni.

– Közel 50 ezer forint lesz a kukorica tonnánkénti ára is, akárcsak a búzáé – fejtegette Stadler Ferenc, a Csongrád megyei mezőgazdasági szövetség titkára. Szerinte akár 30 százalékkal is kevesebb a várható termés annál, mint amire számítottak. Ez csak egy szempontból jó: befér a magtárakba a búza mellé. Arra ösztönzi a gazdaságokat, akinek van ereje, tartson ki: ne spekuláljon senki arra, hogy alacsonyabb lesz a gabona ára.

Fajtabemutató

Országos kukorica, szója és takarmánycirok szakmai napot, valamint fajtabemutatót rendeztek tegnap Szegeden, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.-nél. A kutatóintézetben sikerült több olyan rövid tenyészidejű, szuper korai érésű hibridet is előállítani – mondta Szél Sándor, a gabonakutató főosztályvezetője –, amelyekkel még az északi területeken is lehet kukoricát termeszteni. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács elnöke szerint az EU-ban Franciaország után Magyarország a második legnagyobb kukoricavetőmag-előállító. A 1,3 millió hektáros hazai kukorica vetésterület elenyésző hányadán, 16 ezer hektáron termelnek vetőmagot. Idén hazánk volt Oroszország legnagyobb hibrid kukorica-vetőmag beszállítója – tette hozzá a szakember.

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2011. szeptember 07. 13:17
    „EGYÜGYŰ! :)))) Honnan tudná az állambácsi hogyan fosztogatják? A közraktári törvény tudatosan ilyen.”
  • 1. Együgyű 2011. szeptember 07. 08:46
    „Kukoricáznak a búzával - kezdődik az őszi csiki-csuki

    Most meg ez lesz a baj!

    Jó esetben eladjuk papíron jó pénzért Romániába vagy más külföldi országnak.
    Amikor itthon hiány jelentkezik, ezt szintén papíron visszavásároljuk.
    Extra haszon ellenében eladjuk a kiszolgáltatott helyzetben levő állam bácsinak.
    Egy másik lehetőség:
    Közraktárakban őriztetjük hozomra.
    Amikor busás haszon érdekében el akarjuk adni, meglepődünk, hogy eltűnt.
    Mercivel, BMV-vel, Aduikkal, terepjárókkal meg elmegyünk követelőzni, hogy az állam
    bácsi a mi pénzünkön kártalanítson bennünket.
    Nem én találtam ki már régen az ötletek szabadalmaztatva vannak!
    Felelősséget persze senki semmiért nem vállal!

    Gazdagodni, gyarapodni így lehet a fejőstehénen!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

230 forint a svájci frank, 277 az euró kedd este

A forint rekord mértékben erősödött kedden a svájci frankkal szemben. Tovább olvasom