Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Letagadják a nyelvvizsgát a fiatal munkanélküliek

Szeged - Gyakran a nyelvvizsgát, de akár egy diplomát, képzettséget is letagadnak a munkakereső fiatalok, hogy álláshoz jussanak. A külföld általában csak a végső megoldás.
– A kettőből egy nyelvvizsgámat le kell tagadnom, arról, hogy beszélek németül, inkább hallgatok az életrajzomban – mondja Zoltán, egy 27 éves munkanélküli. A teljes neve elhallgatását kérő fiatalember egy éve az angol, két esztendeje a szociológia szakot végezte el Szegeden. Állást azóta nem talált, csak alkalmi munkái voltak.

Egy friss felmérés szerint sokan járnak ilyen cipőben a korosztályában. A K&H Bank a Free Association kutatóügynökség közreműködésével nemrégiben létrehozta a pályakezdők jóléti indexét, amely azt vizsgálja, mennyire elégedettek a mai 19–29 évesek. A megkérdezett fiatalok 51 százaléka aktív kereső, 22 százalék pedig diák. 24 százalék a munkanélküliek aránya, ez az országos 10,7 százalék körüli munkanélküliségi rátához viszonyítva magas. A kutatásban részt vett fiatalok 15 százaléka rendelkezett legalább főiskolai diplomával, a munkanélküliség körükben 6 százalékos. Zoltán többdiplomás barátja keres munkát, mint mondja, nála értékesebb végzettséggel is. – Tartok magánórákat, de ez nem elég semmire, édesanyámék segítenek mindenben. Nyáron megyek mosogatni Angliába, nincs más hátra – mondja.

Nem stabil

A felmérés kimutatta: munkahelyét a válaszadók közel negyede nem érezte stabilnak, és mindössze 10 százalékuk gondolja csak azt, hogy könnyen találna magának új munkát. Az aktív dolgozók 37 százaléka veszi fontolóra egy időre a külföldi munkavállalás lehetőségét, a diákok körében ez az arány 59 százalék.  

– A fiatalember példája nem egyedi eset – vallja Kovács Márk, egy fővárosi ügynökség fejvadásza. Szerinte sokan titkolnak el nyelvvizsgákat, de akár képzettséget is, hogy ne kerüljenek magas fizetési kategóriába, amit aztán a munkaadó nem tud megfizetni. – Egyszerű oka van ennek a helyzetnek, a fiatalok gyakran túl drágák, vagy túl sokat kérnek. Mostanság gyakran a 30-as, 40-es korosztályt keressük, még ha kevésbé képzettek is, mint az iskolapadból frissen kikerülők – mondja a szakember.

Zoltán korosztályához tartozik egy 28 éves férfi, aki szintén nem akarta a teljes nevét adni, hiszen munkamegbeszélésre készült, nem akarta, hogy romoljanak az esélyei. – Falazni hívtak egy házhoz, fürdőszobát csinálunk. Fél éve ez az első munkám. A segély sajnos nem sok mindenre elég – mondta. Két hónapon belül Németországba megy. – A bátyám már ott van, előkészíti a terepet. Nincs diplomám, így itthon esélyem sincs semmilyen munkára. Sajnálom, hogy nem tanultam semmit.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. joy 2013. március 12. 06:57
    „Igen!
    A magyarokat, és a külföldieket nem említetted.”
  • 34. kvendi 2013. március 12. 06:18
    „Nagyon sajnálom a cikkben nyilatkozó fiatalt, de az országnak nem szociológusokra (Uram bocsá filozófusokra) van most szüksége..., fölöslegesen járt iskolába..., persze lehet demonstrálni,tiltakozni hogy szociológus,szociológus,szociológus akarok lenni, de ennek sok értelme nincs...! :(
    Most betanított munkásokra, szalag mellé termelő munkát végzőkre van igény, vagy lesz igény.!

    Valakiknek termelni is kell, hogy árút adjunk el a világpiacokon..!”
  • 33. tzrtz 2013. március 12. 01:26
    „Magyarul tehát diszkriminálják az alulképzettet, a túlképzettet, az öreget, a fiatalt, a nőt, a férfit, a családost és az egyedülállót. Valamit kihagytam?”
  • 32. kormoska 2013. március 11. 23:20
    „27.furioso
    Talán nem fogalmaztam meg helyesen a mondanivalómat...,vagy Te nem értettél meg.
    Nem volt és most sincs szándékomban lenézni a szakmunká(s)t,csak az utóbbi időben nagyon feltűnően előtérbe helyezik-erőltetik a felsőoktatás rovására!Én az eröltetett állami manipulálás ellen vagyok,hagyjuk meg az embereknek a választás szabadságát.Orbánék azt hiszik,hogy a"szalagos"munkások nem fognak kérdezni,nem fognak sztrájkolni,nem fognak tiltakozni a kormány politikája ellen,tehát igazából ők nézik le a szakmunkásokat.A tisztességes szakmunkás(kényszer)vállalkozókkal semmi bajom,bár akad köztük kontár!
    Annál is inkább mert nekem is"csak"érettségim van+2 szakmám és most tanulom a harmadikat hátha így el tudok helyezkedni.....,a nyelvet meg azért tanulom,hogyha a városban megszólítanak angolul(ami már többször előfordult),elfogadhatóan válaszolni tudjak!”
  • 31. kontrapista 2013. március 11. 21:47
    „26.rózsakert
    " pszt ! " alszik a " kicsike " ?”
  • 30. Misi72 2013. március 11. 20:17
    „Igen sajnos a képzetteket nem szeretik a vállalkozók. A múltkor fel voltam háborodva iskolába gyerekek fel vannak mentve matematikából meg Magyarból.Ennyire hogy lehet le zülleszteni az oktatást.”
  • 29. lepkehalo 2013. március 11. 18:37
    „27. furioso 2013.03.11. 15:56
    Igazad van. De sajnos nem sok becsülete van a kétkezi munkának. Szokták emlegetni, hogy mennyire keresett egy CNC esztergályos, vagy hegesztő, de hát mindenki nem lehet az. Amikor a zseniális egykulcsos adót bevezették, és a keveset keresők még kevesebbet kaptak kézhez, az volt a reakció, hogy miért nem tanulnak, és akkor többet keresnének. De mindenki nem lehet bróker. Pl. kíváncsi lennék, hogy milyen keresett NŐI kétkezi foglalkozások vannak.”
  • 28. furioso 2013. március 11. 16:25
    „Elnézést, korrigálok.
    ...ki a franc fogja megjavítani, ha mások is így gondolkodnának, mint Te, s gúnyolnák a szakmunkásképzést?”
  • 27. furioso 2013. március 11. 15:56
    „23. kormoska!
    Gondolkodjál! Évek múlva, ha elromlik a mosógéped, hűtőszekrényed, tűzhelyed, a szél megborítja a házad tetejét, stb. ki a franc fogja megjavítani, ha mások is így , mint Te, s gúnyolnák a szakmunkásképzést?
    Igenis kellenek a szakmunkások, a szalag mellé a betanított munkások, mert ki végzi el a munkájukat? A diplomások?
    Miért kell lenézni az ilyen munkát?”
  • 26. rózsakert 2013. március 11. 13:40
    „17.kontrapista 2013.03.11. 10:13

    pszt !”
  • 25. Smerdis 2013. március 11. 12:20
    „én nem tagadom le se a nylvvizsgám, sem a diplomám, mégis baromi nehezen találok normális munkát. és nem, nem fogok elmenni utcaseprőnek, amíg a tartalékaimból futja, és nem, nem kelrülök neketek semmibe, eltartom még magam meg a családom.”
  • 24. dean23 2013. március 11. 12:06
    „Magyarországon ha nincs papírod nem kapsz munkát, ha van akkor meg túlképzett vagy és azért nem kapsz! Ha fiatal vagy tapasztalatlan vagy, ha elmúltál 50 éves akkor meg öreg vagy! El kell innen menni...”
  • 23. kormoska 2013. március 11. 11:57
    „Ez kell ennek az országnak!
    Sok-sok"cakmunkás"sok-sok betanított dolgozó a szalagok mellé....,nem kérdeznek csak szótlanul termelnek és termelnek.
    Én most készülök letenni az angol középfokot,ha esetleg sikerül akkor majd tagadjam le??
    A fiatalok szerintem nem hogy nem drágák,de lassan kérni sem mernek.Pár év múlva mi leszünk az 500.000(részben diplomás)közmunkás országa.
    A kormányunk elégedetten dőlhet hátra"jó mulatság,férfimunka volt":-(!”
  • 22. jozko 2013. március 11. 11:53
    „Legalább 20-25 éve folyik gazdálkodás helyett garázdálkodás...
    Az ország gazdasági lehetőségeit, a magasabb képzettséget, de a szakképzést biztosító oktatást is szétdúlták, kiöntötték a fürdővízzel a gyereket is!
    "Rendszerváltóink" szétrúgták a tervgazdálkodást - de helyette csak zűrzavar maradt, fejlettebb struktúrák helyett!
    Egy ilyen elszabott folyamatot csak emberöltők /20-40 év / léptékével lehet úgy ahogy visszafordítani,
    haladó pályára állítani.
    Örömhír viszont : az országból kisíbolt pénzeket önként visszahozók csak 10%-os sarcot fizettek az -"offshor" törvény kihasználásával - és a kutya nem kérdezheti, honnan a lopott pénz?
    Pénzmosás, adóelkerülés egy kalap alatt!
    A hazaárulás ehhez képest csak bolhapiac!
    És a nagy pénzek még így sem kerültek elő....

    Miért törnék munkahelyek létesítésén azok a fejüket, akik munka nélkül is meg tudtak gazdagodni?!
    A tarackot gyökerestől kell kihúzni: ha itt ott darabolják, csak elburjánzik!
    /Kormányokon átívelő időszakok alatt más sem folyik/

    Akik csak gondolnak egyet és ukk mukk fukk - elindulnak világot látni, azokért nem nagy kár.
    Amikor viszont a képzett, tanult, életerős, ambíciózus emberek mennek el - az a társadalmi összeomlás előjele!
    Ez a folyamat pedig kezd felerősödni!
    Tökölődéssel nem lehet elejét venni!
    A húsz éve regnáló minden vezető politikai erő felelőssége számonkérhető - de a megoldás arra vár, aki éppen hatalmon van.
    Nem lehet tovább görgetni, nem lehet a szőnyeg alá söpörni a problémát - ha a nemzet elfogy, sőt ha elöregszik - az a vég!
    Talán nem kellene megvárni!
    A lovak szőre nem a keféléstől fénylik jobban - hanem a zabtól!
    A megélhetés biztonságát kell kínálni - és a vonzó ösztöndíjak, biztos munkaszerződések, megélhetést biztosító jövedelmek erősebb köteléket jelentenének, mint a röghöz kötés.
    Volna rá lehetőség - de amíg álláshalmozó kriptaszökevények , pészmékeres múmiák jövedelme és nyugdíjai alkotják a magyar jövedelem és nyugdíjátlagot - addig a fiatalok nem sok eséllyel rúgnak labdába!
    Nem a tiszteletlenség mondatja ezt velem - viszont önmagában sem státuszt, sem kort nem becsülök az értéke, a társadalmi hasznossága fölött!
    Ezen persze nem nekünk, hozzászólóknak kellene elgondolkodni.
    Ha pedig a Moderátor teszi a dolgát - az sem old meg semmit.
    Növeli, ki elfedi a bajt!”
  • 21. szgddd 2013. március 11. 11:40
    „nagyon ismerős a helyzet...sajnos itt magyarországon kicsit a lapitalizmus és ennek a gondolata, elképzelése jócskán félrecsúszott - nem most már :( a meghirdettt állások fele kb szakközépiskolai érettségivel, betanulással betölthető lenne, jo nyelvtudással, de mindenhol egyetemet/fósikolát követelnek meg! Magam is egyetemet végzett vagyok, de tökre nem értem minek erőltetni ezt.....Ismerősöm Pesten könyvel egy multi szolgáltató központjában BSc diplomával, de olyan egyszerű ismétlődő munkaként irja le hogy csak valójában 1 fajta számlákat könyvel-középfokú angol bőven elég hozzá....majd lehet előrelépni, bár ő nem olyan törtetős...Sztem erre a melóre akkor egy szakérettségi max egy könyvelői tanfolyam bőven elég lenne, de nem??
    Egyik másik ismerősöm Dániában Koppenhágában tanul, azt mondja ott a fiatalok nem is mennek ennyien felsőoktatásban-főleg nem középsuli után, Master képzésre meg még kevesebben, inkább elmennek dolgozni...mert van hol meg mit és nem gyötrik magukat hülyeségekkel, itt meg erőltetik hogy csak az a valami, valaki....Kifordult gondolkodás...”
  • 20. agi50 2013. március 11. 11:37
    „Szerintem amilyen állást megpályázik valaki, ahhoz adja be az önéletrajzát. Tehát ha valaki takaritói állást pályázik meg, akkor mi a fenének irná be hogy hány diplomája van, de ha valami középvezetői-felsővezetői állásra pályázik, akkor azért nyugodtan beirhatja a diplomájait és a nyelvtudását. Ilyen egyszerü. Minden munkakörhöz-megfelelő végzettség igazolása.. Az más kérdés, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy megkapja az állást, mert azért lehet szükség van ismerettségre is (sokan ezt állitják), de lehet nagy a tuljelentkezés és mindig van jobb nála..aki megpályázta az állást.”
  • 19. Qllancs 2013. március 11. 11:01
    „Sajnos se a fiatal..se a középkorú nem kell,
    csak ismeretség útján lehet állást kapni. Családtagom most lett munkanélküli..2 diploma, 2 nyelv ismerete. 10 év után szünt meg a munkahelye.
    Bármit elvállalna amit bejelentenek, megfizetnek. Végső kétségbeesésében ..még a fideszbe is belép ..1 évre ..ha ezen múlik a munkahelye !
    Sajnos okos, képzett nem nagyon kell, mert több helyre is jelentkezett..nem vették fel ---mert a főnöknél több iskolája van , 1000 X okosabb ..így nem kell. Volt olyan helyen ahol a főnöknek okj ..érettségije volt , de a tulaj barátnője volt.”
  • 18. kovboj3 2013. március 11. 10:28
    „a túlképzettség egy dolog - a nagy baj az hogy munkavállalóként alig lehet elhelyezkedni, az egyéni vállalkozás meg nagyon borulékony csónak. hosszú távra tervezni lehetetlen, amíg kijár az ember egy iskolát gyökeresen megváltozik a munkaerőpiac.”
  • 17. kontrapista 2013. március 11. 10:13
    „15.rózsakert
    Vedd már észre, hogy blokkol a Shift - gomb!
    u.i.
    A Média- Markt-nál árleszállítás van , ki kell használni !”
  • 16. f.gabriella 2013. március 11. 09:56
    „6.Linka11
    Ott a pont!Ez a magyar valóság!Sajnos!”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedett a BUX az elmúlt héten, áprilistól új papírokkal bővül

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a forgalom nőtt az előző… Tovább olvasom