Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Levélben érkezik a nagy átverés: vigyázzon és ne fizessen!

24 ezer forintot kért szegedi olvasónktól egy államinak látszó cég, a Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet - szerencsére nem dőlt be a trükknek.
– Állami intézménynek adja ki magát a Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet (MKNI), és így kér pénzt a cégektől, vállalkozásoktól – terjedt el a múlt héten a világhálón. Azóta egy szegedi, Szabadság téri olvasónk is megkapta a levelet és majdnem el is utalta a pénzt a valóban államinak és hivatalos-hatóságinak tűnő felszólításra. Mint ahogy törvénytisztelően megtette ezt olvasónk például a kamarai tagdíjjal. (Vasárnap este az egyik kereskedelmi tévé is foglalkozott a témával, lehet, hogy ez is segített olvasónknak a "megvilágosodásban".)

A levél fejlécében még működő honlapjára hivatkozó társaság oldala hétfő délután már nem volt elérhető az interneten, amin azért ne csodálkozzunk annyira. A Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet - e hét pénteken lejáró határidővel - 24 ezer forintot kért szegedi olvasónktól, mondván, hogy különben nem lesznek nyilvánosan elérhetőek az MKNI adatbázisában. A meglehetősen bonyolult jogi nyelvezettel fogalmazó levélből nehéz kihámozni a lényeget, de segítenek: vastag betűvel kiemelik a szükséges részletet.

A teljes levélért kattintson a képre
A teljes levélért kattintson a képre

Az ügyet az elsők között megszellőztető index.hu szerint szerint az "intézet" mögött valójában egy azonos nevű kft. áll, a megadott bankszámlaszám is a cégé. A kft.-t tavaly alapították, félmillió forintos tőkével, tulajdonosa és egyetlen tagja Lupse Péter. A cég ajánlata pedig nem egy kötelező nyilvántartás, hanem hirdetési lehetőség. A magyar címerhez meglehetősen hasonló logóban egy szélkakast vehet észre a figyelmesebb szemlélődő – ez azért egy kicsit már pofátlanság.

A múlt héten még elérhető honlapról az ügyet megszellőztető portál azt írta, hogy a maga műfajában egy igazi mestermunka – viszont nem derül ki egyértelműen, hogy ez nem egy állami intézmény. Azt már mi tesszük hozzá: lehet, hogy nem nettó jogsértés ilyen fizetős nyilvántartást készíteni, de ez megoldás több mint megtévesztő. S persze meglehetősen árulkodó az is, hogy az mkni.hu az interneten már nem elérhető.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is azt ajánlja, senki ne fizessen, mi több, már feljelentést is tettek az ügyben.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordkorán szüretelhetünk meggyet és cseresznyét idén!

Az enyhe tél miatt egy hónappal korábban borultak virágba a gyümölcsfák. Tovább olvasom