Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 24. péntek - Eszter, Eliza

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Gazdaság > Még mindig felszámolás alatt a Kistér Tész: lemondtak a pénzükről

Még mindig felszámolás alatt a Kistér Tész: lemondtak a pénzükről

Csongrád megye - Tavaly kezdődött el a Kisteleki Kistér Tész felszámolása, de előrelépés azóta sincs. A logisztikai központot nem lehet eladni, a termelők egy fillért sem láttak eddig a pénzükből. Nem is fognak.

Fekete Klára - Délmagyarország napilap - 2012.05.08. 05:51
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
A 2003-ban alapított kisteleki Kistér Tész 2011. június 21. óta áll felszámolás alatt. A felszámolóbiztos, Fórián Csaba egy évvel ezelőtti tájékoztatójában elmondta: a szövetkezettől közel 700 millió forintot követelnek a hitelezők, a legnagyobb összeg, 400 millió forint az OTP Banknak járna. Mivel a tész egyetlen vagyontárgya, a hűtőház és annak üzemcsarnoka könyv szerint legfeljebb 400 millió forintot ér, kevés reményt lát arra, hogy a többi hitelező pénzt kaphasson. A biztos ma sem tud mást mondani, mint 2011-ben: tart a felszámolási eljárás, amelynek során többször tett kísérletet a vagyon eladására, sikertelenül: senki sem adott be pályázatot a „logisztikai központra".

Az elnök 8 év letöltendőt kaphat

Információink szerint Kreiniker Sándort, a Kistér Tész elnökét a Szegedi Törvényszéken április 6-án 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől való eltiltásra ítélték csalás és magánokirat-hamisítás miatt. Ezen kívül 10 évig gazdasági társaság vezető tisztségviselője sem lehet. Az ítélet nem jogerős. Kreiniker több társaságban volt ügyvezető, az egyik, a KertUnió Kft. például még hetekkel ezelőtt is a Kistér „vagyontárgyában" működött, készpénzért vásárolt fel árut, és csomagolva adta tovább, bérleti díját rendesen fizette. Mint ahogy azt a felszámoló, Fórián Csaba elmondta, ez jobb megoldás volt annál, mint hogy az ingatlan üresen álljon, és az őrzésére költsenek milliókat.

A helyzetet bonyolítja egy, a volt elnök, Kreiniker Sándor ellen indított per – erről szól keretes írásunk –, amelyben még csak egy nem jogerős ítélet született.

Nem tudni, hogy végződik az ügy, és a végeredmény hogyan befolyásolja majd a szövetkezet vagyonát is. Egyharmada ugyanis az önkormányzaté, mégis jelzálogot jegyeztek be rá jogtalanul, az önkormányzat tudta nélkül.

A károsult termelők szinte a felszámolási eljárás elindításával egy időben hitelezői választmányt alapítottak, noha már akkor sejtették: egy fillért sem látnak viszont a követelésükből. Molnár József őstermelőnek 30 millió forintja ragadt bent a Kistér Tészben, több év termése, árbevétele, egy egész család életének munkája. A termelő azt mondta, reménykedik, de nagy valószínűséggel nem marad pénz a követelése kifizetésre. Bízott a szövetkezetben és a tész-alapelvekben, de csalódnia kellett. Ma saját maga keresi meg azokat a csatornákat, amelyeken keresztül értékesítheti az áruját. Harmath Sándor – aki fuvarozást vállalt a tésznek – több mint 20 millió forintját sirathatja. Ő nem is adta be az igényét a felszámolónak, mivel az érték 1 százalékát kellett volna előre kifizetnie, és eleve reménytelennek tartotta a helyzetet. Információink szerint a hitelezők teljes követelése elérhetné az 1 milliárd forintot is.

A Kistér Tész 2008-ban még több mint 2 milliárd forintos, 2009-ben pedig már csak 360 millió forintos forgalmat ért el.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 5. katalin 2012.05.15. 05:18

síkvidéki!
Nem akarom kiemelni K.S-t, de több emberek, családnak megélhetést biztosított.
Igyekezett, hogy kifizesse fizesse a termelőket, és ezt a lehetőséget nem kapta meg.
És aki a mai napig sikkaszt, és még munkahelyet sem biztosít, megkeseríti sok ember életét, családokat tesz tönkre, a mai napig, ezt tűrni kell, ezekkel mi történik? Ezeknek van igazán nagy becsülete, csak nem az én szememben.
A sok seggnyaló, aki még tiszteli is ezeket a férgeket. Remélem mindenkit utolér a sors...

Moderálásra küldöm 4. síkvidéki 2012.05.09. 08:18

3. katalin
nehogy palzsra emeljük már szegény K.S.-t a több száz milliós sikkasztás miatt! ha bűnözött, börtönben a helye!természetesen ez vonatkozik a többiekre is, akikről te beszélsz, ez nem kérdés!

Moderálásra küldöm 3. katalin 2012.05.08. 21:10

Valakinek nagyon útba volt K.S., remélem rövidesen kint lesz, és működik tovább a felvásárlás. Dolgoztak eddig is, hogy ki tudják fizetni a termelőket, ezt megakadályozták. Cserben hagyták, ki ugráltak a süllyedő hajóból.
Bízom benne ezek nem ússzák meg szárazon....

Moderálásra küldöm 2. fer981 2012.05.08. 15:49

itt se lesz bűnös, bezzeg, ha én nemtom kifizetni 20 e ft.-os birságot azonnal küldik rám a végrehajtót:) sz...i , b...a !!!

Moderálásra küldöm 1. Ganxta 2012.05.08. 13:01

Mórakert 2



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...