Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Még mindig sok a gond a webshopokkal

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzési tapasztalatai szerint egyre több a fogyasztóvédelmi szempontból kifogástalan webshop: a kifogásolási arány 85-ről 70 százalékra javult tavaly év végére, ám még így is magas.
A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) és az NFH pénteki közös közleményében kiemeli: az eNET piackutató előzetes adatai szerint 2012-ben a webshopok forgalma 177 milliárd forint volt, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom 3 százaléka. Egy év alatt mintegy 1,6 millió ember vásárolt az interneten, azaz nagyjából minden ötödik 14 év feletti magyarországi lakos.

„Mivel az internetes vásárlás mára rengeteg ember számára vált szinte mindennapossá, a fogyasztói problémák száma is megszaporodott. Ugyanakkor meglepő, hogy sokszor sem az e-kereskedők, sem maguk a fogyasztók nem tudják, milyen szabályok vonatkoznak erre a területre" – idézi a közlemény Becsky-Balku Orsolyát, az NFH Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályának vezetőjét.

A SzEK.org kiemeli: 2012 októbere óta működik a fogyasztóvédelmi hatóság szakmai támogatásával indított webshop-minősítési rendszerük.

A Vedd a neten! Webshop Minősítési Rendszer célja, hogy egyrészt segítse az e-kereskedőket a jogszabályi szempontból megfelelő webshop kialakításában, másrészt támpontot nyújtson a fogyasztóknak az ellenőrzött és megbízható webshopok megtalálásához.

Annak érdekében, hogy a webshopoknak megkönnyítsék a feltételek teljesítését, a SzEK.org március 6-án workshopot szervez a jogszerűen működni vágyó e-kereskedőknek. Ott az NFH és az Európai Fogyasztói Központ szakemberei, valamint az ellenőrzési rendszer kidolgozásában résztvevő fogyasztóvédelmi és jogi szakértők segítségével sorra veszik az összes olyan feltételt, amelyek teljesítésével jellemzően gondok vannak.

A közlemény szerint a SzEK.org webshop minősítő rendszere nem az első ilyen próbálkozás a piacon, ám míg az eddigieket általában cégek indították, elsősorban üzleti alapon, addig a SzEK.org egy nyilvánosan működő nonprofit, közhasznú szervezet, választott vezetőkkel. A rendszer komolyságát és szakmai elfogadottságát az is mutatja, hogy a legnagyobb hazai e-kereskedők az elsők között igyekeztek a minősítést megszerezni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc nyomozás három magánnyugdíjpénztár ellen

Az Aegont, az AXA-t és az Erstét érintően összesen kilenc tényállás miatt tettek feljelentést… Tovább olvasom