Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Megalakul az állami mobilszolgáltató

Az előírásoknak megfelelően kedden alakul meg a negyedik mobiltelefon-társaság.
A frekvenciapályázatot lezáró határozat szerint ugyanis a konzorciumi tagoknak (a Magyar Posta Zrt.-nek, az MFB Invest Zrt.-nek és az MVM Zrt.-nek) a jogerőre emelkedéstől számított tíz napon belül kell megalapítaniuk az új céget - írta kedden a Napi Gazdaság.

A jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül a pályázatok valamennyi nyertesének be kell fizetnie a frekvenciadíjat, ami a Vodafone-nál 15,6, a Telenornál 7,3, a T-Mobile-nál pedig 10,9 milliárd forintot jelent. A lap szerint az új szolgáltató 10 milliárd forintjával együtt csaknem 44 milliárd forint öt napon belül érkezik meg a büdzsébe.

Az új társaságról részletek egyelőre nem ismertek, ezek a Magyar Posta korábbi közlése alapján a megalakulás után válnak nyilvánossá.

Szakemberek szerint az MVM hálózatának apportálásával az új társaság még nem tudja megkezdeni a szolgáltatást, ahhoz ugyanis elengedhetetlenek a bázisállomások. Piaci vélemények szerint az sem kizárt, hogy egy beszállítóval sikerül olyan megállapodást kötni, hogy az induláshoz szükséges beruházási összeget csak később kelljen kifizetnie az új társaságnak - írta a Napi.

Olvasóink írták

  • 12. fidxaros 2012. március 21. 08:05
    „1.Nincs verseny, mert a 3 multi kartellezik.(pl. 41Ft/perc volt, mindegyik előrefizetős napi tarifája..., miért is?)
    2.Különadót azért lehetett kivetni, mert VOLT VASTAGON MIRE, ugye ki is vonulhatna a 3 legnagyobb földbirtokos(bázisállomásokkal tejeszkednek)
    3.A különadót most átváltják piaci részesedésre, persze ezután sem lesz verseny csak az állam is VASTAGON részesedik.
    4. Nagy számú kádert el lehet majd helyezni,
    5. TEHÁT NEM IRIGYKEDNI KELL A KERESKEDŐRE, HANEM ÚGY VISELKEDNI VELE SZEMBEN IS, AHOGY Ő TESZI VELÜNK!!!!”
  • 11. Thomas_Anders 2012. március 21. 05:22
    „nem azért... de milyen 4. szolgáltató?

    06-20 Telenor
    06-30 T-Mobile
    06-31 Tesco Mobile
    06-70 Vodafone

    Akárhogy számolom ez a 4. lesz :D”
  • 10. fili-busz 2012. március 20. 20:47
    „9. X_Y 2012.03.20. 18:39
    Elfelejtetted megköszönni a 2/3-nak!?”
  • 9. X_Y 2012. március 20. 18:39
    „Csak nehogy jövőre kötelezően választható legyen az állami mobilszolgáltató.... Maradhatsz Vodafonos/Pannonos/akármi, csak ha nem lépsz át az "államihoz" akkor mondjuk az egykulcsos adó az esetedben 16%-ról 61%-ra emelkedik, valamint havi 10.000 Ft nemzeti hozzájárulást kell fizetned...”
  • 8. Lakos 2012. március 20. 14:04
    „Orange-mobile?”
  • 7. elgergho 2012. március 20. 12:16
    „Kedves Hős! Igazuk van, még ha nem is azért amiért gondolják :) Azért az ugye nem véletlen, hogy egy ÁLLAMI cég beszáll, az amúgy nem igazán nyereséges telekom bizniszbe főleg azután , hogy ezt a szektort is sújtja a különadó. Az a pénz, most ide vándorol, és az sem véletlen, hogy a konzorcium egyik tagjának (FHB) volt vezérhelyettes, most miniszterként bírálta el a pályázatokat, majd utasította el a Telekom egyébként jogos kifogásait. Azt már meg sem kellene említeni, hogy kik ülnek a 3 cég FB tagjai között, és , hogy minek, vagy kinek a holdudvarához tartoznak. Ez nem lehet véletlen. Alapból a cél az lenne, hogy az állami cégek dolgozóit kiszolgálja, de ez egy kis piaci cél, és nem nyereséges a legtöbb esetben, ezzel szemben tízmilliárdokba fáj, az adófizetőknek a hálózat kiépítése, majd fejlesztése. Jogos a kérdés, hogy kinek kel ennyire ez a cég, és miért?”
  • 6. lamuria 2012. március 20. 12:00
    „MINEK ?????????????????????”
  • 5. 267222 2012. március 20. 09:48
    „Minek a 4.szolgáltató.Magyarázat persze van de nem reális.”
  • 4. hős 2012. március 20. 09:37
    „Gratulálok az első három hozzászólónak! ANNYIRA"OKOSAK"!”
  • 3. lajosbácsi 2012. március 20. 08:53
    „na melyik politikusunk familiája fog ezzel is jóljárni??????????? 44milliárd????? minek nekünk a kohéziós alap? minek ide IMF pénz? van itt lé, kérem szépen. támogathatjuk kolompárékat....”
  • 2. KamuNeni 2012. március 20. 08:11
    „Na es ki az a beszallito akire gondolnak hogy a magyar allamnak ad majd milliardokat hogy a posta elindtsa a mobil szolgaltatasat.? Hat maguk az adofizeto szegenyek. Senki mas nem fog. Csianlank majd egy (ill mar magcsinaltak) ceget ami allami tulajdonu es az szepen el szifonozza az adopenzbol. Megint egy vesztesseges allami vallakozas ami majd negativ milliardokat termel.

    Mint mindenki tudja, az allami vezetesben nincsenek uzletemberek vagy qualifikalt vezetok akik kepesek lennenek atlatni egy profitable ceg mechanikajat. Arrol nem is beszelve hogy azt meg at is kellne adni a dolgozoknak hogy mindenki egy cel fele haladjon. A fu mindig zoldebb a masik oldalon es azt hiszik hogy ha a T-Mobile vagy Vodafone (amik magan cegek ugye), megtudjak csinalni, akkor ok is. Csak mikor aternek a tuloldalra akkor kezdik el meglatni a sok barna foltot a fu kozott, amit aztan munkasok probalnak zoldde tenni. MO-n hianyoznak a munkasok felvetelehez szukseges tudomanyok es gyakorlatok. Ott nem tudjak hogy kell a fuvet zoldde tenni.”
  • 1. Lámpion 2012. március 20. 08:05
    „A Posta minden évben árat emel, január első napján.
    Ezt már előre tudjuk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Takarékos fűtés, pontos elszámolás

Rádiós költségmegosztóval panellakásban is annyit fizethetünk, mint amennyit fűtünk. Több maradna a… Tovább olvasom