Délmagyar logó

2016. 05. 30. hétfő - Janka, Zsanett 19°C | 27°C

Mennyi lesz a minimálbér 2013-ban? Elkezdődtek a tárgyalások

Az MSZOSZ 100 ezer forintos minimálbért, és 116 ezer forintos szakmunkás minimálbért javasol.
Elkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbérről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A munkaadói oldal megfontolandónak tartja, hogy legyen-e egyáltalán emelés, míg a szakszervezetek közül az MSZOSZ infláció körüli, a Munkástanácsok ennél nagyobb emelést javasol.

A kormány, a szakszervezetek és a munkaadói érdekképviseletek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) egyeztettek a 2013-as minimálbérről és garantált bérminimumról (szakmunkás minimálbér). Az utóbbi jelenleg 108 ezer, az előbbi 93 ezer forint.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt is közölte az MTI érdeklődésére, hogy a megállapodás tartalmáról csak annak megszületését követően nyilatkoznak.

Az MTI információi szerint a VKF ülésén a kormány hatástanulmányokat terjesztett elő; ezekben egy, a jelenlegi kormányzati inflációs előrejelzésben szereplő 4,3 százalékos tarifaemelkedéssel számol jövőre a minimálbérnél és garantált bérminimumnál, de nyitva hagyta a további emelés lehetőségét is.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: a VOSZ-nak még nincs testületi álláspontja a jövő évi bérekről, de a VKF ülésén a munkaadói oldal azt az álláspontját ismertette, amely szerint azt is meggondolandó, hogy emelkedjen-e egyáltalán jövőre a két kötelező bérelem.

A főtitkár indoklásként kifejtette, hogy kockázatos béremelést építeni egy olyan gazdaságra, amelynek állapota várhatóan nem javul jövőre, és ha az ország pozíciója is romlik, akkor a munkavállalók helyzete sem lesz jobb. Ha a gazdasági teljesítmények alig emelkednek, akkor nem lehet 7,4 és csaknem 13 százalék közötti mértékkel emelni a béreket - utalt Dávid Ferenc a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) bérjavaslataira.

Ha "túlfeszítik" a béremelést, akkor nem lesz pénz arra, hogy a munkaadók megfizessék a valóban képzett munkaerőt, veszélybe kerülhet a munkahelyvédelmi akcióterv, emelkedhetnek az elbocsátások, és előretörhet a feketemunka - hívta fel a figyelmet Dávid Ferenc, hozzáfűzve, hogy ezért nagyon körültekintően kell eljárni.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy komoly nyomás nehezedik a munkaadói oldalra az emelés érdekében, így ha el is mozdulnak az a növelés felé, legfeljebb az infláció mértékével megegyezőt tartanak elképzelhetőnek, de inkább annál kisebbet. Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy "senki nem akarja lehetetlen helyzetbe hozni a munkavállalókat", és mindenki abban érdekelt, hogy megállapodás legyen, a munkahelyvédelmi akciótervet ugyanakkor nem lehet veszélyeztetni.

A főtitkár elmondta, hogy a következő időszakban heti rendszerességgel folytatódnak az egyeztetések a minimálbérről és a szakmunkás minimálbérről, s úgy vélte, hogy november közepére akár meg is születhet a megállapodás.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke elmondta, hogy ők 100 ezer forintos minimálbért (ez 7,5 százalékos emelkedést jelent), és 116 ezer forintos szakmunkás minimálbért javasolnak 2013-ra, amely 7,4 százalékos emelkedést jelent. Az MSZOSZ alapelve, hogy legalább az infláció mértékével emelkedjenek a bérek.

Kifejtette: bár a kormány 4,3, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig 5 százalékra várja a jövő évi inflációt, az MSZOSZ a várható élelmiszer-árrobbanásra, valamint arra tekintettel szeretne 7 százalék feletti emelést, hogy az elemzői konszenzus is a kormány és az MNB előrejelzésénél magasabb fogyasztói áremelkedést vár.

Palkovics Imre, a MOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a korábban jelzettekkel összhangban 105 ezer forintos minimálbért, és 120 ezer forintos garantált bérminimumot szeretnének jövőre, mert úgy vélik, nem elegendő az infláció mértékével történő emelés. Az elnök ezt azzal indokolta, hogy jelenleg a minimálbér mindössze 75 százalékban fedezi a létminimumot.

Ő is elmondta, hogy az álláspontok ismertetése után a jövő héten már a konkrét számokról folynak majd az egyeztetések a VKF-en.

Olvasóink írták

  • 10. macs 2012. október 17. 12:19
    „Csak két kérdés:
    1. a cégek képesek lesznek kitermelni az emelt bért?
    2. a minimálbér emelésének mértékével feltolják a bérmátrix számait is?”
  • 9. egybek 2012. október 17. 09:19
    „8. comment - HÁT EZAZ!!!”
  • 8. comment 2012. október 17. 08:08
    „rendben, legyen a szakmunkás minimál bér 116 ezer, de ez az összeg a 0 éves munkaviszonnyal rendelkezőknek járna, s mi van azokkal akik 15-20, uram bocsá 35-40 évet ledolgoztak?! Nekik alig pár ezer forinttal több a bérük. Nem a kezdőkét sokallom, tévedés ne essék, hanem a több évtizede dolgozókét! Miért nem lehet arányosítan a letöltött munkaidő arányában.”
  • 7. nobody13 2012. október 17. 07:22
    „Jobban érdekelne, hogy mikorra tervezik a minimálellátás megállapítását annak tükrében, hogy ma ebben az országban havi 80 ezer alatt egy városi ember nem tud létezni. Nyugdíjas, beteg pláne. Ezt is minimálni kellene már, hogy ennyi alatt nem lehet ellátás, mert az csak éhen halni elég.”
  • 6. f.gabriella 2012. október 17. 04:46
    „Több százezres fizetés esetén nekem se lenne húsba vágó kérdés,hogy emeljük vagy se a minimálbért.De fel a fejjel,havi 47 ezerből meg lehet élni.”
  • 5. sóska66 2012. október 16. 21:41
    „Csak a cikkből idéztem... igaz egymás mellé tettem. Így is úgy is gáz amit terveznek, mert a régebb óta dolgozók bérét nem igazítják hozzá.”
  • 4. nemjogasz 2012. október 16. 21:17
    „3.
    a szakmunkás minimálbér és a garantált bérminimum ugyanaz”
  • 3. sóska66 2012. október 16. 20:49
    „Ha 116 ezer forintos szakmunkás minimálbér és 120 ezer forintos garantált bérminimum akkor itt nagyon összecsúsznak a bérek. Ez nem lesz így jó.... de nagyon nem! Megjegyzem 27 éve dolgozok bruttó 116 600 Ft-ért.”
  • 2. imre57 2012. október 16. 19:40
    „A kibicnek semmi se drága.”
  • 1. viuz 2012. október 16. 18:49
    „Egyébként pont azok a cégek szoktak fanyalogni az emelésen, amelyiknek külföldi a tulajdonosa.
    Hagyjuk már Ibolykát! Nem kell emelés. Ugyan minek?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belső felhasználásra elég a kukorica

A hétfői adatok alapján eddig az 1 millió 145 ezer hektár vetésterület 89 százalékáról 4 millió… Tovább olvasom