Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Milliárdokkal tartozunk a szolgáltatóknak

Csongrád megye - Egyre nagyobb a közművek kintlévősége, mivel az emberek csak nehezen tudják kifizetni a számláikat. Ezért az energiaszolgáltatók a legkülönfélébb ösztönzőket dobták be, hogy ügyfeleik időben egyenlítsék ki a díjakat.
A legtöbb energiaszolgáltató üzletpolitikájának fontos elemévé vált, hogy a fizetési határidőket betartó pontos ügyfeleket jutalmazzák. Ennek nyomós oka van: a lakosság áram-, földgáz- és távhőtartozása a Magyar Energia Hivatal (MEH) friss adatai szerint elérte a 143 milliárd forintot, aminek majdnem fele, 65 milliárd forint már 90 napnál tovább görgetett elmaradás.

Megkérdeztünk több Csongrád megyei szolgáltatót, nekik mekkora összeggel tartozunk. A GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. nem adott választ arra, mennyi a kintlévősége. Azt írták válaszukban, hogy a lakosság és a kisvállalkozások tartozása ugyanannyi, mint tavaly. „Szerkezeti romlás" azonban történt, mivel emelkedett az éven túli tartozások aránya. A közepes és nagyvállalatoknál, illetve az államigazgatási szektorban – önkormányzatok, kórházak – viszont nőtt a tartozás. Adósságuk júliusban 30 százalékkal volt magasabb, mint 2011-ben, a 7. hónapban.

„Kártyás" mérők
Június végéig már 5655 darab előre fizetős mérőt szerelt fel az EDF DÉMÁSZ a rászorulóknak. A köznyelvben „kártyásnak" nevezett óra ugyanúgy méri az elfogyasztott villamos energiát, mint a hagyományos típusok, de előre kell fizetni, akárcsak a feltöltőkártyás mobiltelefonoknál. Ha elfogy az összeg, a készülék kikapcsolja az áramot.

A 7 hónapig határidőre fizető kisfogyasztóknak még tavaly hirdettek egy nyereményjátékot, amelynek eredményhirdetését nemrégiben tartották: a fődíjat, az 1 millió forint értékű, elektronikai áruházban beváltható vásárlási utalványt 3 szerencsés nyertes vehette át a GDF SUEZ székházában.

A Szegedi Vízmű Zrt. kintlévősége 2012-ben továbbra is kezelhető mértékű – mondta el Balaton Krisztina. A társaság sajtószóvivője hozzátette, 2011 hasonló időszakához képest csökkentek ugyan a határidőn túli kintlévőségek, de míg a gazdálkodó szervezeteknél apadt a tartozás, addig a lakosság adóssága bő 10 százalékkal nőtt az első 7 hónap adatai szerint. A jelenlegi összes kintlévőség közel 49 százaléka lakossági tartozás, 51 százalék pedig az úgynevezett nem lakossági fogyasztóké.

A vízmű behajtási intézkedései némileg szigorodtak az elmúlt években, a fizetési felszólításokon kívül több családnál helyezték kilátásba, hogy csak korlátozott mennyiségű vizet kaphatnak. Határidőre történő fizetést ösztönző akciót jelenleg nem hirdetett meg a Szegedi Vízmű Zrt.

Az EDF DÉMÁSZ Zrt. szolgáltatási területén jelenleg 6 milliárd forint a ki nem fizetett hátralék összege. A teljes hátralék csaknem kétharmadát a lakosság „gyűjtötte össze", a fennmaradó összeget a vállalkozások és önkormányzatok halmozták fel. Az elmúlt év hasonló időszakához képest mégis 9 százalékkal csökkent az EDF DÉMÁSZ ügyfelei által felhalmozott hátralék. Hogyan ösztönzi a társaság az embereket a pontos fizetésre? Ők a csekkmentes fizetési módok népszerűsítésére szerveznek folyamatosan akciókat. Egy korábbi akció keretében 1000 forintot írtak jóvá azon ügyfeleiknek, akik erre a fizetési módra tértek át, és minden századik e-számlára váltó ügyfelet ajándékkal jutalmaztak. Az EDF DÉMÁSZ ősszel újabb értékes nyereményekkel díjazza majd a jól fizető ügyfeleket.

A Szegedi Hőszolgáltató Kft.-nek közel 716 millió forinttal tartoznak a fogyasztók, az összegből mindössze 2,3 százalék a „közületeké" – mondta Básthy Gábor ügyvezető igazgató. 2011 hasonló időszakához képest 10 százalékkal több a kintlévőség. Tavaly július 1-jétől csoportos beszedési akciót indítottak, amely az év végéig tartott. Aki vállalta, hogy legalább 12 hónapon keresztül csoportos beszedéssel fizet, 4000 forint kedvezményt kap. Egyéb akciókat korlátozott lehetőségeik miatt nem indítottak.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. olvastam 2012. augusztus 27. 21:48
    „42. murphyka
    Tényleg. Hová lett Juszt László? Azért volt néhány ronda dolog, amit el tudott/tudtak intézni. De nem gondolod: elég szomorú, ha mindenhová ügyvéddel kell menni?”
  • 42. murphyka 2012. augusztus 27. 09:58
    „A szolgáltatók jó lesz ha csöndben maradnak.Olyan bírságokat szabnak ki, amelyek megalapozatlanok és olyan magasak hogy irreálisak.Ma telefonált egy 75 éves bácsi akit a nagy hatalmú DÉMÁSZ 750000 Ft-ra büntetett.Valószínű az évei számát szorozták be 10000-el.Mindenki tájékozódjon az interneten, mert vannak jogi lehetőségek csak az "egyszerű"ember nem tudja ezeket.A DÉMÁSZ-nál pszichológiai nyomást, megfélemlítést alkalmaznak az erre a célra kiképzett emberek.Magam is találkoztam ilyennel K.F.Ha behívnak valakit ügyvéd nélkül el se induljon.Nem hiszem el hogy ma Magyarországon nincs egy újság vagy TV aki ezt az áldatlan helyzetet a nyilvánosságra hozná!!Vagy Ők is le vannak fizetve?Aki tudja a választ írja meg.”
  • 41. macs 2012. augusztus 26. 22:36
    „39. geza,
    lehet, hogy azért tartom soknak, mert nálunk a havi hideg víz mennyiség fejenként 2m3 körül van, és ehhez jön még kb. 2m3 melegvíz.
    Vagyis, ha nálunk a meleg vizet ők melegítik bojlerrel, akkor tévedtem. Bocs, magunkból indultam ki. :-)”
  • 40. Mike3 2012. augusztus 26. 21:46
    „32: nyugodj meg! nekünk 30 és 40 között van. szóval 1 köbös tartály kerestetik fél órára kölcsibe!”
  • 39. geza 2012. augusztus 26. 20:51
    „#38 Nem sok
    Ha tovább számol, ez 175 liter /nap/fő (az europai/magyar átlag 150 l/fő/nap)
    Sajnos a "szolgáltatás" ilyen drága a csatornadíj rettentesen drága...”
  • 38. macs 2012. augusztus 26. 18:06
    „32. papika56,
    bocsáss meg, de elkezdtem számolni.
    számla összege 14 000 forint/2 hó, középértéket vettem (11-17 eFt)
    ebből alapdíj 492 forint/2 hó
    ivóvíz+csatorna 13 508 forint/2 hó
    elhasznált víz m3 21,01 m3/2 hó
    5,25 m3/fő/hó.
    Kérlek számolj utánam, mert szerintem nagyon sok a víz mennyisége.”
  • 37. Mike3 2012. augusztus 26. 14:18
    „ó. azért gondolom olyan nagy baj nincs, hiszen a topmanágerek 5-6 millás havi fizuját azért még ki tudják szorítani. iszonyú haszonnal dolgoznak ezek a külföldi cégek”
  • 36. deszkás 2012. augusztus 26. 09:32
    „Ezt tegnap Pesten hallottad?”
  • 35. Apátfalvi** 2012. augusztus 26. 00:22
    „A Föld energiaforrásai a Föld népéé. Csak és kizárólag a kitermelés finanszírozásához lehet beszedni a zsét, amiben benne van mind a technológiai rész, mind a kitermelő munkaerő tisztességes megfizetése. Aki ezen nyerészkedni próbál, azt ki kell végezni. Aki egyetért a nyerészkedéssel, a népek energiával való zsarolásával, vagy bármely más módon védeni próbálja a "szolgáltatóknak" eufemizált rablóbandát, azt börtönbe vágni úgy, hogy rárohadjon a műanyag lakat.

    ELÉG VOLT! TISZTÍTÓTŰZ KELL! LÁNGOLJANAK A HIVATALOK, A BÜROKRÁCIA FELLEGVÁRAI ÉS PUSZTULJANAK A KIZSÁKMÁNYOLÓ ÉLŐSKÖDŐK!!”
  • 34. kormoska 2012. augusztus 25. 20:27
    „Akcióznak,ajándékoznak ezek szerint van haszon amiből futja!Milyen elkúrt ország lett ez,ahol azért kapsz ajándékot mert kifizetsz egy szolgáltatást?!
    Sokan passzióból sem fizetnek,mert a hazai szolgáltatók többsége lenézi,hülyének nézi az ügyfeleket,tisztelet a kivételnek.A számlák többsége nehezen értelmezhető,legalább 4-es matekszint alatt hozzá se fogj!
    Rengeteget költenek szponzorációra(pl Démász,T-Home),ezt mind beépítik az áraikba.De ez más országban is így van.
    Más országban viszont jóval több a fizetés,az embereket egyszerűen nem foglalkoztatja ennyire,nem napi téma!”
  • 33. olvastam 2012. augusztus 25. 20:23
    „Szandokán! Ha nem is sötétség, de 1 égő ég a csillárban mindkét helyiségben. Télen sincs 17-18 foknál több, mert NEM TUDNÁM kifizetni. És igen, van tartozás - nem is kevés - a családban, de sajnos segíteni nem tudok, pénzem nekem is épp annyi, hogy ne kelljen másokon élősködni. És hidd el. könnyebben ki lehetne fizetni az adósságot, ha nem halmozódna és nem rakódna rá a rengeteg kamat. ne cikizz, mert nem bántani akartam senkit, csak lenne megoldás, ha mindenki úgy akarná. Ha kártyás az órád, annyit költesz, amennyi pénzed van. mert enni fontosabb. És képzeld, vasalmi is lehet világosban, akkor se kell a lámpát használni. Ilyen apró trükkökkel lehet egy keveset spórolni. Érted??? Gőzöm nincs , ki ír mirelite néven, de miért ne lehetne neki is igaza? Vagy csak NEKED???”
  • 32. papika56 2012. augusztus 25. 20:06
    „T. 16.
    Ez a víz számla : szegedi, 1 garzon és 2 fő .
    Mindig kiver a víz --ha megkapom a számlát ! 11--17 000.-ft között !”
  • 31. szandokán 2012. augusztus 25. 18:32
    „olvastam. Nem is várja tőled senki sem hogy megértsd azt hogy lehet fölhalmozni ekkora adósságot,addig amig nálad is nem lesz örök sötétség a lakásodban,lehet mire ezt felfogod akkor már lakásod sem lesz,de legalább hátha megkönyörül rajtad millerlite,barátod és befogad egy pár napra.”
  • 30. Linka11 2012. augusztus 25. 18:08
    „szandokán
    nálam te vezetsz egy ponttal ! Ha minden jól megy akkor minden jó! Ha meg semmi nem működik, ez mért működne ?!
    Aki mindig tud pontosan fizetni annak még soha nem kellett azon gondolkodni melyik úját harapja, ha baj van.”
  • 29. szandokán 2012. augusztus 25. 17:52
    „millerlite, te hallottál már olyan esetről,hogy valaki egyszer csak elveszti a munkahelyét,és nem szórakozásból nem tud fuzetni?Ez nem a becsületről szól,hanem egy tönkrevágott leigázott nép kinlódásáról.Neked azt kivánom,hogy veszitsd el az összes jövedelem forrásodat és azután fizess rezsit becsületesen.”
  • 28. kiokushyn 2012. augusztus 25. 17:48
    „millerlite 17:22
    Nálad a pont!”
  • 27. olvastam 2012. augusztus 25. 17:48
    „Érthetetlen számomra, hogy lehet fölhalmozni ekkora adósságot. Ha 2 hónap után nem egyenlítik ki a tartozást, kikapcsolni, vagy fölszerelni kártyás mérőt! Érdekes, én 40 éve egyenlítem ki a számláimat pontosan, határidőre, mégse kapok semmiféle engedményt, kedvezményt. Na nehogy már nekem kelljen a másokéba beszállni! A számlák már követhetetlenek, lassan a ceruzahegyező árát is beleszámolják!”
  • 26. szatyi 2012. augusztus 25. 17:46
    „"19. kriszmol 2012.08.25. 16:05 "
    Valamit kellene csinálnod a gépeddel, nem tűnt fel a sok kérdőjel?”
  • 25. millerlite 2012. augusztus 25. 17:22
    „jó lenne ha mindenki fizetne vagy kapcsolják ki nála! az azért tiszta kabaré, hogy a becsületesen fizetőn hajtják be emelésekkel!soha egyetlen fillér elmaradásunk sem volt,nem kell általánosítani,mert vannak becsületesen fizető emberek ebben az országban.Ha igénybevesz valaki egy szolgáltatást,azért fizetni kell,ez így van a világon mindenütt.”
  • 24. Besenyő_Pistabácsi 2012. augusztus 25. 17:07
    „Gedeon like, és még finoman fogalmaztál mert fogalmazhattál volna akár állatjelzőkkel is!”
43 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összegezték az egészségügyi fejlesztéseket

Az Új Széchenyi-terv eredményeit bemutató kampánykörút második állomása volt tegnap Szeged. Tovább olvasom