Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Mintegy 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria

Az év elején dönthetik el a munkavállalók, hogy milyen cafeteria elemeket választanak.
Több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria, vagyis az, hogy a cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását - hívja fel a figyelmet keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca kiemeli, hogy támogatás akár cafeteria elemként is választható.
Tavaly áprilisban lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig támogathassák dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását.

Az NGM keddi közleményében kifejti: a munkáltató ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze forint-, vagy devizaalapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága - közölték.

Az adómentes támogatást új vagy használt lakás vásárlására, és építésre is fel lehet használni, a juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál - írja a minisztérium.

Az év elején dönthetik el a munkavállalók, hogy milyen cafeteria elemeket választanak. A Szép-kártya, Erzsébet utalvány és helyi utazási bérlet mellett az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria megjelölését is. Az NGM kiemeli: a lakáshitel-törlesztés, a lakásvásárlás támogatása adómentes juttatás, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy semmilyen közterhet nem kell fizetni utána.

Közölték azt is, hogy a forintosításnak köszönhetően csaknem félmillió jelzáloghiteles 3600 milliárd forint összegű tartozását védte meg a kormány az árfolyamkockázattól. Őket is segíti a lakáscafeteria, amellyel az immár forintban fennálló tartozásukat tudják adómentesen csökkenteni - olvasható a közleményben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

200-250 milliárd forint esik ki a költségvetésből a vasárnapi zárvatartás miatt

Az ipar átlag 5 százalékos haszonnal dolgozik, a kereskedelemben a 27 százalékos áfa több ennél -… Tovább olvasom