Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

MNB és Matolcsy: 250 milliárdos refinanszírozás

Nulla százalékos kamatú növekedési hitelprogramot, devizahitel-kiváltó eszközt vezet be a jegybank - jelentette be Matolcsy György.
Növekedési hitel program néven új stratégiai program elindításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a tanács rendkívüli ülése után.
Videó: Live Info

A növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére három intézkedésből álló növekedési hitelprogram indításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa - jelentette be a testület eseti, csütörtöki ülését követően Matolcsy György jegybankelnök.

Elmondta: az ülésen olyan lépésekről döntött a monetáris tanács, amelyek a következő évek magyar gazdaság- és monetáris politikáját kedvező irányba változtatják. A program előképe a brit jegybank "finanszírozás a hitelezésért" programja - tette hozzá.

Az első intézkedéssel a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 250 milliárd forintos refinanszírozási hitelkeretet biztosít a jegybank a kereskedelmi bankokon keresztül fejlesztési és forgóeszköz célokra, illetve uniós programok saját erejére. Az MNB a kereskedelmi bankoknak nulla százalékos kamattal nyújtja a forrást, amelyek maximum plusz 2 százalékos kamatot számíthatnak fel, ezt esetleg egy 0,5 százalékos garancia-díj növelheti.

Kiemelte: a programot először egy három hónapos próbaidőszakra, június elsejétől vezetik be. A kereskedelmi bankok döntik el, hogy hitelképes-e egy adott vállalat és ennek a kockázatnak a kezelése továbbra is a bankrendszer feladata lesz, de a hitel az MNB mérlegében jelenik majd meg. Ez egyfajta kockázatmegosztást és gyorsított, egyszerű hitelfolyósítási folyamatot eredményez - mondta.

További 250 milliárdos keretből a kkv-knak devizahitel-kiváltó lehetőséget biztosítanak, aktuális árfolyamon, az előzővel megegyező kamatfeltételekkel, a devizatartalék terhére, legfeljebb a hazai bankok kkv devizahitel-állományának 15 százalékáig. A jegybankelnök emlékeztetett rá, hogy a kkv-hitelállomány 54 százaléka devizahitel.

A harmadik intézkedéssel a kéthetes MNB-kötvényállományt 4500 milliárd forintról 3600 milliárdra csökkentik, a devizatartalékokból biztosított devizacserével, amely 3 milliárd euróval csökkenti a devizatartalékot. Ezt a lépést - amelyről egyeztetnek a bankokkal - a magyar pénzügyi rendszer sebezhetőségének csökkentésével, illetve a külső rövid lejáratú adósság mérséklésének szükségességével indokolta az MNB.

Matolcsy György hangsúlyozta, az intézkedéseknek "célzott és korlátozott, ám minden esetben kedvező hatásai lesznek a gazdaságra". Egyben leszögezte, hogy a program kockázatai "tűréshatáron belül vannak".

Hozzátette: amennyiben a 250 milliárd forintnyi új hitel kerül a gazdaságba, akkor 39 százalékos adócentralizációval számolva 100 milliárd forinttal nőhetnek a költségvetés bevételei.

Matolcsy György hangsúlyozta: az inflációs cél teljesülése és a pénzügyi stabilitás lehetővé teszi a kormány növekedési stratégiájának jegybanki támogatását. Hozzátette: Magyarországnak növekedési fordulatra van szüksége és ez indokolja, hogy a jegybank támogassa a kormány növekedési programját.

Matolcsy György jelezte azt is: a monetáris tanács "egységes, hatékony és együttműködő", és tagjai hasonlóan gondolkoznak a magyar gazdaságpolitika kérdéseiről.

Kérdésre válaszolva elmondta: a jegybank mérlegfőösszege a kkv-hitelprogram és a devizahitel-kiváltó hitelintézkedés hatására 500 milliárd forinttal nőhet, ami nem jelentős a jegybanki mérlegfőösszeghez viszonyítva.

Az MNB honlapján megjelent közlemény szerint a növekedési hitelprogramjának alapvető célja: kedvezményes jegybanki finanszírozással a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetének segítése, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A közlemény kitér arra: Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken, ami különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel azokat a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást.

Hozzáteszik: a mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehetnek az intézkedések. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.

Az ismertetett adatok szerint 2012 végén a mikro- és kisvállalkozások devizahitel-állománya 866,5 milliárd forint, a középvállalkozásoké 997,6 milliárd forint, együttesen 1864,1 milliárd forint volt.

A közleményben felhívják arra is a figyelmet, hogy a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló kidolgozását.

A program része a gazdaság külső sérülékenységének mérséklése, ami lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv-hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és a forrásoldalon a kéthetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1 százalékához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége – amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével – azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.

A közlemény kitér arra: a jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre „kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4 százaléka, a kkv hitelállomány 7 százaléka.

A közlemény szerint a hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását sem. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.

A monetáris tanács a keretekről döntött

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa csütörtökön a növekedési hitelprogram kereteiről döntött, és ezt követően tárgyal majd a bankokkal a részletekről - mondta Palotai Dániel, az MNB monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója a jegybank elemzői fórumán.

Határozottan jobb megoldásnak nevezte, hogy nem előbb tárgyaltak a bankokkal. Úgy fogalmazott: sokkal hatékonyabb eljárást eredményez, ha a kereteket már lefektették annál, mintha a szakértők a monetáris tanács felhatalmazása nélkül tárgyalnának.

Palotai Dániel Matolcsy György bejelentésére utalva emlékeztetett: a jegybank elnöke hétfőn bankvezetőkkel tart közös munkareggelit, majd más pénzintézetekkel is egyeztetni fog.

Az elemzői fórumon Nagy Márton, a pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgató elmondta: a hitelprogram során még tárgyalni kell a pénzintézetekkel arról, hogy a kedvezményes hitelfolyósítás pontosan milyen felár, célzottság, futamidő és időzítéssel történik.

Az elemző leszögezte: nem adminisztrációs korláttal csökkentik a jegybanknál tartott kéthetes kötvényállományt, hanem a bankokkal, illetve más szereplőkkel kidolgozott "pozitív ösztönző" eszközök révén, és a 3600 milliárd forintos összegre jegybanki célként kell tekinteni, semmint a kötvényállományra kivetett felső korlátként.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a kéthetes kötvényállomány csökkentésére vonatkozó terv révén, és abban az esetben, ha a devizahitel-állomány kiváltására vonatkozó programot teljes egészében a devizatartalékokból finanszírozza a jegybank, akkor legfeljebb 4 milliárd euróval csökken a jegybanki devizatartalék. (Február végén a jegybank devizatartalékai 35,9 milliárd euróra rúgtak.)

Leszögezte: a devizatartalékok szintje ugyanakkor - a csökkenő rövid lejáratú külső finanszírozási kitettség miatt - így is megfelel majd a konzervatívabb hüvelykujj-szabályoknak.

Matolcsy György kijelentésére, amely szerint a jegybanki kötvényállomány csökkentésének másodlagos hatása révén a jegybank idei eredménye a korábban jósolt 380 milliárd forintos veszteség helyett akár nullszaldós is lehet, a szakértők kiemelték, hogy ezen kívül számos hatás befolyásolhatja a jegybanki eredményeket.

Palotai Dániel emlékeztetett: a devizatartalékban szereplő euró átlagos bekerülési árfolyama 270-275 forint körül van, így a devizatartalék egy részének piaci áron történő felhasználása pozitív hatással lehet az eredményre.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. v.imre 2013. április 06. 08:56
    „40. NP1 2013.04.06. 05:55
    "...Egyébként pedig az IMF-től a kölcsönt fele akkora kamattal vette föl mint amit Orbánék fizetnek az államkötvényre...."

    Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni az általam is látogatott pénzügyi szaklapok anyagára támaszkodva, hogy az IMF az igénybevétel gyakorisága és nagysága szerint eltérő kamatokat számít fel. Első felvétel (Bajnai) esetében a kamat (hirtelen nem is tudom) 1% körül volt. De, ha az adott ország másodszor fordul hitelért az IMF-hez, akkor 3 milliárd eurót elérve már 3,75% kamatot számítanak fel! Én is csak autodidakta módon vagyok "pénzügyi szakértő", éppen ezért keresem az összefüggéseket a mostani (a kommunikációban gyakran elégtelen) kormány gazdasági lépései mögött. Azért az ő munkájukat is egy szakértő háttér támogatja, ők nem feltétlenül ugyanazok, mint a kritikát támogatók. A közgazdaságtanban sokféle megközelítés, megoldás mód létezik ugyanazon cél eléréséhez.
    Barátsággal: V.Imre”
  • 40. NP1 2013. április 06. 05:55
    „39. v.imre 2013.04.05. 17:39

    Látod ez az amikor ugyanazokat a tényeket teljesen másként értelmezzük.
    Szerintem éppen Bajnai a nagyon kevés hiteles politikusunk egyike. Egyrészt mutass még egyet közülük aki azzal a kijelentéssel kezdte regnálását: "igen, fájni fog". Nem hazudott ingyen ebédet, egymillió munkahelyet, átháríthatatlan bankadót...
    Egyébként pedig az IMF-től a kölcsönt fele akkora kamattal vette föl mint amit Orbánék fizetnek az államkötvényre....”
  • 39. v.imre 2013. április 05. 17:39
    „38. Bcsabi75 2013.04.05. 15:47

    Az együtt 2014-et éppen Bajnai Gordon hitelteleníti nemcsak azért, mert a csődmentő hitelt és feltételeit az országra terhelően vállaló miniszterelnök volt 2008-10 között, hanem mert Orbán gazdaságpolitikája kritikájában figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy idén az ország 15.000 milliárd forintos költségvetés kiadásából kell 1.500 milliárd forintot fizetnünk hiteltörlesztésre. Az akkori csődmentő hitelek és kamatai törlesztésére. Persze, neki is könnyű lenne a kormányzás 2015-től, amikorra az ország megszabadul ettől a résztehertől. De addig is Orbánéknak éltetni kell az ország testét. Mert az ország is olyan, mint a test: minden részének működnie kell, különben megbetegszik, vagy belehal. Hiába jó mondjuk a szív, ha a tüdő (vese, máj, izomzat, stb.) nem működik. Az MSZP is volt kormányon, nem is keveset, tudatában kellene lennie ezzel az általa is gyakorolt felelősség összhanggal. Engem, volt MSZMP-s ként, az MSZP alapító tagjaként bosszant, hogy a parlamentben dolgozó MSZP-s képviselők úgy beszélnek, mintha sosem lettek volna kormányon. Csintalanra gondolsz velem kapcsolatban, mint hogy árulók lennénk? Ostobaság. Mi lenne a rendszerváltozással, a teljesen megváltozott gazdasági feltételek között létezni akaró Magyarországgal, ha mindazok, akik valaha az MSZMP jelöltjeire szavaztak, amíg élnek, addig elkötelezetten erre a pártra kellene szavazniuk?”
  • 38. Bcsabi75 2013. április 05. 15:47
    „33 Vimre:

    "Kiakadok az ilyen ellenzéki sommás véleményektől: "...Ezt mondja ő de a hátsó szándék ...", "...Három pillért emleget,de mindez parasztvakítás ..."
    - Parasztvakítás, amit O.V. és a hozzád hasonló csatlósok tesznek!!!

    Csak az MSZP!!!!!!!!!!!!!! A szocialista párt véleménye... Csak az az igazi! Értettek ők már mindenkor mindenhez (ezt felismerve, benőve a fejem lágya) hagytam ott őket. Szállást csináltak a lenini, sztálini kommunistáknak, a nyugati liberalizmusnak, nem megfeledkezve a rendszerváltozás pálfordulat adta politikai hatalom gazdasági transzmissziójáról, tevékeny szerepet játszottak az ország, intézményei és állampolgárai eladósodásában. És még mindig ők tetszelegnek a megújulás lehetősége hordozójaként. Ha e mostani kormány kicsit ad, akkor többet is adnának. Ha e mostani kormány kicsit mutat, nekik akkor is nagyobb van. Ha nincs rajta sapka, az a baj, ha van rajta, az a baj.
    - Ez a mostani kormány kicsit mutat? Hol és mikor? 2020-ban valamikor??? Alig egy hónapja van Matolcsy az új székben, máris kellene neki minden és még a minden is kevés!!! Meddig marad így meg az MNB devizatartaléka??? Ezek szerint neked Csíntalan a bálványod, na gratula!!!! Fejed lágyáról: most meg narancsban van a fejed lágya...

    Elég unalmas, ugye? A szocialista párt helyett kellene egy megújult szocdem párt a leszerepelt szocialista-liberális arcok, háttér, múlt nélkül. Majd, egyszer, ha lesznek a polgári társadalom eszmeiségét megértő integráló elmék. Most akkora posztkommunizmus dúl az országban, hogy csak ihaj! Meg csuhaj!"
    - Egyszerű erre a válasz. EGYÜTT 2014! Egyébként Mesterházyra sem mondhatod, hogy komcsi, nemúgy mint Matolcsy a maga III/2-es múltjával!!!! Egy ilyen akar most dumálni????”
  • 37. szatyi 2013. április 05. 11:51
    „Kérdés, hogy a kerbankok elfogadják-e a 2%-os kamatlimitet? Lehet, hogy ennyiért nekik nem éri meg!
    Ha igen, mennyi lesz az egyéb -hitelfelvevő által fizetendő- költség: hitelbírálati, kezelési, rendelkezésre állási, és ki tudja még hányfajta költség!”
  • 36. v.imre 2013. április 05. 10:54
    „35. saturnus 2013.04.05. 10:14

    Éppen itt a baj. Az MSZP azt az 1988 óta a pozíciójából eredő, a rendszerváltozás folyamatban érintetlenül hagyott előnyéből származó felelősségét igyekszik elfelejtetni a felnőtt korosztállyal. Ami által visszakerült a hatalomba 1994-ben, 2002-ben és igyekszik hasonló előnyt éleszteni a tájékozatlanokban. A tájékozatlanok nem értik a nagy számok értékét. Könnyű elhíresztelni, azzal befolyásolni, hogy Orbán Viktorék is meggazdagodtak, tehát loptak, miattuk is van a nagy eladósodottság.

    "...felnőtt már egy korosztály rendszerváltás óta aki lázad jelenlegi hatalom ellen,és születik egy új aki elfelejti ezeket is..."”
  • 35. saturnus 2013. április 05. 10:14
    „33. v.imre 2013.04.05. 09:41 térjünk vissza ezekre a témákra egy vagy talán még annyi év sem kel hozzá,hogy minden állítás bizonyítottá váljon.
    Hogy ki adósította el az országot ? Úgy érdemes 1900 évig vissza nézni. Első és második világháborúk ,kik robbantották ki ezeket a háborúkat ami egyrészt országvesztést,embervesztést,vagyonvesztést hozott. Ma amikor azóta eltelt vagy 113 év és iszonyatos vagyonokat kellett kifizetni háborús kártérítés okán amit országfejlesztésbe lehetett volna fektetni. Az mszp-t is elerodálja a történelem de elfogja a fideszt is. Mert ezek a pártok száz,nyolcvan,hatvan,negyven évvel ezelőtt nem léteztek.Mert tudjuk egyéni érdekeket néznek a politikai hatalom szereplői nem pedig a tömegek a lakosság több mint kilencven százalékát. Kihal természetes úton egy korosztály,felnőtt már egy korosztály rendszerváltás óta aki lázad jelenlegi hatalom ellen,és születik egy új aki elfelejti ezeket is. És azt is milyen károkat okoz a hatalom avval ,hogy Albánia és Ázsia felé viszi az országot.”
  • 34. csakmosolyogva 2013. április 05. 10:13
    „33.v.imre 2013.04.05. 09:41

    Nyugodjon meg,mert drága a gyógyszer-a lényeg: az államnak 5%-ba kerülő hitelt kiadatja 05-ért...nagy üzlet, de az abank-aki meg továbbadja köteles fedezetet bemutattatni, azaz megint nem kap senki ,mert nem hitelképes.

    32.pala1964 2013.04.05. 09:35

    Ezt a 285ft-t nagyon sokszor elmondta, egyéni véleményem, hogy a 280-290 -es sáv jó exportörnek-importönek is,már csak azért is,mert ma mo-n csak 99%-ban munkaértékhozzáadás történik, ami tényleges export, a gyógyszer és a mezőgazdasági termékek.

    AZ IGAZI NAGY BUKTA OTT LESZ, HOGY ELEVE MINUSZ 5% A KAMATKÜLÖNBSÉG , VALJUK BE RENTÁBILISAN MÜKÖDŐ CÉG -amin nincs hátszél, nagyon kevés van.A boltok , tüzépek tele----csak vevő nincs és piac nélkül lehet termelni és szolgáltatni-de ez mind csak raktáron fog maradni .”
  • 33. v.imre 2013. április 05. 09:41
    „Kiakadok az ilyen ellenzéki sommás véleményektől: "...Ezt mondja ő de a hátsó szándék ...", "...Három pillért emleget,de mindez parasztvakítás ..."

    Csak az MSZP!!!!!!!!!!!!!! A szocialista párt véleménye... Csak az az igazi! Értettek ők már mindenkor mindenhez (ezt felismerve, benőve a fejem lágya) hagytam ott őket. Szállást csináltak a lenini, sztálini kommunistáknak, a nyugati liberalizmusnak, nem megfeledkezve a rendszerváltozás pálfordulat adta politikai hatalom gazdasági transzmissziójáról, tevékeny szerepet játszottak az ország, intézményei és állampolgárai eladósodásában. És még mindig ők tetszelegnek a megújulás lehetősége hordozójaként. Ha e mostani kormány kicsit ad, akkor többet is adnának. Ha e mostani kormány kicsit mutat, nekik akkor is nagyobb van. Ha nincs rajta sapka, az a baj, ha van rajta, az a baj.

    Elég unalmas, ugye? A szocialista párt helyett kellene egy megújult szocdem párt a leszerepelt szocialista-liberális arcok, háttér, múlt nélkül. Majd, egyszer, ha lesznek a polgári társadalom eszmeiségét megértő integráló elmék. Most akkora posztkommunizmus dúl az országban, hogy csak ihaj! Meg csuhaj!”
  • 32. pala1964 2013. április 05. 09:35
    „10. csakmosolyogva, lehet, hogy Neked van igazad, és rosszul emlékeztem foltozóVargánk célárfolyamára - bár ugye a 285 huf/eur-nak sincs semmiképpen sem jelenleg realitása.

    és igen, jogos, a hitel kínálata csak egy dolog, a kereslete pedig a másik... nyilván a jelenlegi piaci viszonyokra alapozott új beruházásokat nem túl életszerű elképzelni, csak akkor, ha van politikai hátszél is, ha a befektető biztos lehet benne, hogy őt kivételesen és célzottan nem fogja érinteni a kormány, akár rosszindulatból (lásd "mocskos multik", "kecsege EU", stb.), akár dilettantizmusból mint elefánt a porcelánboltban elkövetett einstandjainak sorozata...

    de ez nyilvánvaló is, mert ha a hazai éves gdp kb. 25-30 ezer milliárd ft, akkor a belengetett 250 milliárd ft még az 1%-ot sem éri el - viszont jól jöhet a tüzhöz közel ülőknek...

    azért 1 kérdés még maradt: a bankok vajon megelégszenek-e a 2%-0%=2% fedezettel? a válasz alapvetően a nem, mert ennél magasabb a jelenlegi marzsuk, és bolondok lennének egy ilyen szűkre szabott forrást felhasználni...
    persze van tűzhöz közeli bank is, majd az folyósít...”
  • 31. Együgyű 2013. április 05. 08:58
    „,,Csak azok nem értik akik nem akarják, vagy az IQ túl kevés hozzá!
    Az azért tetszik, hogy úgy "veséznek ki" gondolatokat,amiről szó sincs sehol....Ilyen pl.: a folyósítási díj, stb..De tudom, vannak "mindenttudó" és "előrelátó" emberek, s ezekre nagyon nagy szükség van."
    Az ilyen hozzászólók nem értik mihez szolnak hozzá! Csak pufogtatnak a vakvilágba és a másikat fel akarják bosszantani. Mindenkit ellenségnek tekintenek! Tudás nélkül, IQ nélkül, intelligencia nélkül, válogatott szavak nélkül mindenkit le szeretnének döngölni! Nekik ez a demokrácia. Ezen személyek magukat ,,De tudom, vannak "mindenttudó" és "előrelátó" emberek, s ezekre nagyon nagy szükség van." tekintik! Ezen személyeken már egy részletes szakmai magyarázat sem segít, mert olyan elvakultak! Mostanában e személyek érvényesülhetnek. Tisztelet a kivételnek!”
  • 30. csakmosolyogva 2013. április 05. 08:58
    „jaja sok-sok kis közgazdász!
    aki felveszi-mert megy a cége-2%-os hitelt---AMI AZ ÁLLAMNAK MINIMA 5%-BAN VAN---ADÓFIZETŐK ISMÉT FIZETNEK-DE PERSZE MEGÉRDEMLI A BIRKA NÉP !!!!---a saját tőke megy bankba dupla kamatért-ezzel meg dolgozik-de új beruházás-új munkahely csak akkor lesz, ha nő a fogyasztók tőkehelyzete , akinek sok van az így is felhalmoz , ainek meg nincs az ezután is napról napra él.A tőkeprobléma mindig ott volt, olyan cégeknél, akik előre felélték a beszállítóik pénzét---lásd drága utak , autók,erőn felüli értelmetlen beruházások , stb-------ettől még a végfogyasztás nem fog nöni.”
  • 29. kvendi 2013. április 05. 07:56
    „"Ezzel végleg lezárult a Simor-korszak"- írja a Magyar Nemzet:

    "Világosan lezárult a csütörtöki nappal a Simor-korszak a Magyar Nemzeti Bankban, ami egyebek között azzal volt jellemezhető, hogy a kereskedelmi bankok szívesebben tartották bent jó kamatozású kéthetes banki betétben a pénzüket, mint hogy a gazdaságban dolgoztatták volna. A meghozott intézkedéssekkel szakítanak ezzel a szemlélettel, így a hazai kis-és középvállalkozások rekordalacsony kamatozású forrásokhoz juthatnak."

    Nekem volna pénzem én sem adnám oda akárkinek, csak aki már bizonyított..., tett valamit le az üzletbe/vállalkozásba...!

    Sokat hallom van jó ötlete, de nincs hozzá pénze..., ilyenekből nálunk közel 10 millió ember szaladgál + még az itteni sok okos hsz.-t is ha hozzá adjuk...ajjaj...! :)”
  • 28. saturnus 2013. április 05. 05:45
    „7. Cillit_bang 2013.04.04. 13:05
    Hogyha volna egy kis közgazdasági alapfogalmad és társadalom gazdasági körképed alap információkkal,akkor bőszen hallgatnál és figyelnéd a folyamatokat. Három pillért emleget,de mindez parasztvakítás. Mert ugyan is mire adja ezeket a pénzeket. Ő azt mondja kísérletet tesz a gazdaság motorjának a megmozdítására. Van aki él vele van aki nem. Helyzete adja. Mikró,kis és közép vállalkozásokra szánják. Ezt mondja ő de a hátsó szándék az,hogy CH frankban felvett hiteleket kiváltsák és egy olcsóbb forint hitelre váltsák át. Kihelyezi ezt a pénzt a bankokhoz ,/egynémelyeikhez/majd azokkal kell ama bizonyos leendő ügyfeleknek tárgyalni. 2%kamatot tehet rá az érintett bank de többet nem. Tehát ezek a pénzek célzott pénzek. Másra nem használhatóak fel. A bankok nem fogják átvállalni a kockázatát mert őnekik garancia kell 1./visszakapják a pénzt mert azt a termelésbe invesztálják a kölcsön felvevők,csak ezt ők is tudják,hogy nincs vásárló erő a piac kiszáradt. Tehát a bankok nem fogják ezt lenyelni mert a két százalékos kamattal 4.5% veszteség érné őket és azon felül egy termelő vállalkozásnak csak akkor érné meg ez a hitel ha van piac és egy éven belül nyereségessé válik hosszú távon a beruházás. Tehát ez már hamvába holt lesz.
    Már a választásokig nem fog érdemben megmutatkozni mondhatnám ez olyan mint a szív újra indításának próbálkozása elektromos ütésekkel.
    Sztm már ők is látják ,hogy ez egy kétségbe esett kísérletezés ,mert ezek az összegek éppen határon belül van amit az EU-s szerződés megenged. Vagy azoknak jön jönne jól akik 180 Ft felett vettek fel CH frank hitelt vállalkozásaikhoz és be bukták ezeket a fidesz kormány 2010-es gazdasági intézkedéseinek negatív hozományaként, mert onnantól nemcsak a nemzetközi gazdasági váltság hanem a orbán-matolcsy unortodox adó és gazdasági elbaltázott intézkedéseik vágták földre őket. Nekik ez egy menekülési lehetőség de nem mindenkinek csak pár százalékának amit ki is mondott matolcsy.
    Ne felejtsük ez még nem lefutott dolog a fent említett okok miatt,azon felül még eztán tárgyalnak a számításba jöhető bankokkal/bizalom elvesztése/akik kiadnák a pénzeket ha bevállalják az előre bekódolt veszteségeket ,kétlem tehát ezen felül ha egy negatív nemzetközi pénz és árupiaci földrengés érné a Magyar pénzrendszert azt már nem bírná ki tartalékok szétszórása miatt/900 milliárd nemzetközi valutáról van most szó/CH-Euró az egyenlő az ország bedőlésével.
    Eredményesebb lett volna,/és még egy fontos tényező ezekből a pénzekből nem lesz adóbevétel/ha az EU által adott Eurós támogatásokat kiegészítve igazi gazdaság élékítő beruházásokra azaz több ezer munkahelyeket lehetett volna teremteni.”
  • 27. Egyolvasó 2013. április 04. 20:39
    „Csak működik az a fránya cenzúra és a szólás szabadságot is eltemettük rég.”
  • 26. mivan? 2013. április 04. 20:37
    „Nagyon remélem, hogy tudják mit csinálnak. Itt az utóbbi időben 10 millió közgazdász országa lettünk. De ez a mai bejelentés feladja a leckét. Szerintem itt beruházás nem lesz így se.”
  • 25. Cillit_bang 2013. április 04. 18:18
    „Csak azok nem értik akik nem akarják, vagy az IQ túl kevés hozzá!
    Az azért tetszik, hogy úgy "veséznek ki" gondolatokat,amiről szó sincs sehol....Ilyen pl.: a folyósítási díj, stb..
    De tudom, vannak "mindenttudó" és "előrelátó" emberek, s ezekre nagyon nagy szükség van.”
  • 24. igazságkereső 2013. április 04. 18:00
    „A magyarországi bankok indexálási trükkjeit kell megszüntetni visszamenőlegesen és véglegesen, így megszűnik minden probléma, persze a bankok által tönkretett közel másfél millió embert is kártalanítani kell, mert a bankok trükkjeikkel bizony nagyot kaszáltak, akár elismerik, akár nem!!”
  • 23. tucat 2013. április 04. 17:24
    „22. macs
    Ha jól értem, jól érted, de ez nem jelenti, hogy érted, érted? Ha mégis, akkor se érted, nem is értem, és nem is értem, kiért. Vagy mégis értem? :S Érted, mit nem értek akkor sem, ha jól értem, hogy jól érted?
    Wá! Brrr! Megyek futni! Világgá! :D

    - Hogy vagyunk, hogy vagyunk? - tréfálkozott Lenin a parasztokkal.
    - Jól vagyunk, jól vagyunk! - tréfálkoztak a parasztok...
    Én is! De én komolyan! Nem kell mentő! Elment ő! Vagy mehetne már... :D
    Jó´ van, na! Tökre vágok én mindent, ki´csíra, amit csak lehet. Tök állat ez is! Zsír! Vér királyság, magna viktória, ember! Há´!
    Pá!
    (Tényleg ne küldd a mentőt, jól vagyok - a körülményekhez képest. :))”
  • 22. macs 2013. április 04. 16:17
    „Jól értem, hogy az MNB a február végi 35,9 milliárd eurós tartalékát a program 2. pillérével 1, a 3.-kal 3, összesen 4 milliárddal csökkenti?
    Jól értem, hogy a 2. pillér keretében kizárólag a devizahitelek forintra váltására ad devizát az MNB és a konverzió a piaci árfolyamon történik meg?
    Jól értem, hogy a 3. pillér során a devizakötvényeket forintra akarja cserélni? Vagyis, ha a bankok a rövid lejáratú külső adósság visszafizetése mellett döntenek, akkor ehhez az MNB a devizatartalékból nyújt devizát?
    És szerintem ezen a bizniszen lesz az MNB-nek profitja, mert a deviza beszerzési és eladási ára között biztosan van 25-30 forint különbség.”
41 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az OTP 120 forintos osztalékot fizet részvényenként

Az OTP Bank Nyrt. igazgatósága részvényenként 120 forintos osztalék kifizetését javasolja a bank… Tovább olvasom