Délmagyar logó

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 20°C | 29°C Még több cikk.

Mutatjuk, minek örülhetnek a bankkártyások

Az új pénzfogalmi szabályok számos esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.
Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.

A módosítások egyik legkedvezőbb eleme az, hogy a korábbi 45 ezer forint helyett 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amelyet az ügyfélnek kell állnia abban az esetben, ha ellopták a bankkártyáját. Sőt, még ezt az összeget sem kell befizetnie, ha a plasztikkártya ellopását, illetve jogosulatlan használatát a visszaélés előtt nem vehette észre, vagy a kár bekövetkezéséért a bank, vagy a pénzügyi szolgáltató tehető felelőssé, illetve ha az adott szolgáltató nem írt elő erős, egyértelmű ügyfél-hitelesítést a kártyás fizetésekre.

Továbbra is érvényben marad az a szabály, mely szerint a bank mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott fizetési művelettel összefüggésben a kárt a fizető ügyfél csalárd módon eljárva, vagy a kárt a kártyahasználati szabályok szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozta, például a PIN-kódot felírta a bankkártyára, így az másvalaki tudomására is juthatott.

Az enpenzem.hu portál a napokban részletesen írt arról, hogy szombattól, azaz január 13-ától a kártya ellopását, eltűnését bármikor díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni a kibocsátó banknál. A letiltás feloldására is ugyanezt írják elő a jogszabályban. A költségmentesség csak magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj marad, sőt még nőhet is. A kártyapótlás díja várhatóan alacsonyabb lesz, mert a bankok legfeljebb a pótlással összefüggésben ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják csak fel. Kedvező változás az is, hogy kártya, illetve az ahhoz tartozó PIN-kód ügyfél részére megküldésével összefüggő kockázat ezentúl a bankot terheli.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több termékét is visszahívta a Metro áruház

Szénsavmentes ásványvizet és és füstölt lazacot hívott vissza, illetve függesztett fel a Metro. Tovább olvasom