Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Negyedmillió lakást is be lehet vonni a szociális lakásprogramba

Ennek egyik lehetséges modellje a szociális lakásügynökségek koordinációjával valósulhatna meg.
A Napi Gazdaság szerint elméletileg akár negyedmillió lakást is be lehet vonni a szociális lakásprogramba, amelynek egyik lehetséges modellje a szociális lakásügynökségek koordinációjával valósulhatna meg.

A lap keddi számában ismerteti, hogy Magyarországon mintegy félmillió nem lakott lakás van, amelyek körülbelül ötöde önkormányzati tulajdon. Hegedüs József, a koncepció kidolgozásában részt vevő Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: a szociális lakásügynökség legalább 5-7 évre adná ki a lakásokat, ezalatt folyamatos hasznosítást garantál és a piacinál alacsonyabb bérleti díjat kérne.

A cikk szerint legkisebb költséggel a Nemzeti Eszközkezelőhöz lehetne olyan intézményeket kapcsolni, amelyek kibővített és módosított hatáskörrel, illetve szakembergárdával egy ilyen programot irányíthatnak.

Olvasóink írták

  • 2. bánki 2013. április 03. 13:25
    „1. Kovimi31 2013.04.02. 07:53
    Hát ha valami igazságtalan volt az a szocializmus ! Mellesleg a kapitalizmus is hasonló !

    Az első esetben a közép réteg tartotta el az élettelen lumpeneket és a 800 000 párttagot. Ma a közép réteg tarja el az életképtelen maflákat és a csókos elitet !”
  • 1. Kovimi31 2013. április 02. 07:53
    „Kérdezem, aki önkormányzatiban él, vette a bérleti jogot, mert saját tulajdonúra nem volt pénze, annak miért teszik lehetetlenné, hogy átkerüljön a szociális csoportba? Próbáltam, minden akadályt előgördítenek, kitalálnak mindent, ami még véletlenül sem az ügyfél javát szolgálja. Még a szociális dolgok is úgy vannak kitalálva, hogy a cégek járjanak jól, ne az ügyfél. Nekem nagyon hiányzik a szocializmus olyan, amilyen, de nagyrészt igazságos és emberközpontú szemléletrendszere, legyen szó egészségügyről, vagy csak az ÉLETRŐL.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Moszkva nem segíti ki a Cipruson pórul járt orosz befektetőket

A ciprusi nagybetétesek akár 60 százalékát is elveszíthetik a legnagyobb ciprusi bankban elhelyezett… Tovább olvasom