Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Negyven éve dolgozik a magánszférában – Tóth István: fontos a korrektség

Az év vállalkozója díjat vehetett át a szegedi Tóth István a hónap elején Budapesten, a Művészetek Palotájában. Családi vállalkozásuk jelenleg 35 embernek ad munkát Sándorfalván. Fontosnak tartja az üzleti életben a korrektséget, bízik az adott szó erejében.
Budapesten, a Művészetek Palotájában tartott Prima Primissima-ünnepség keretében rendezték meg a vállalkozói fórumot, amelyen Demján Sándortól vehette át Az év vállalkozója díjat a szegedi Tóth István. A Szegedi Ipartestület terjesztette fel az elismerésre, amelyet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége adományozott. Éppen negyven esztendeje kezdte kisiparosként, mára komoly céget tudhat magáénak.

A vasas szakmának hagyománya van a Tóth családban, édesapja lakatos volt, bátyja is ezt a szakmát választotta, ő maga esztergályosként kezdett dolgozni. 1971-ben döntöttek úgy testvérével – a szülők kétségbeesésével kísérve –, hogy kiváltják az ipart.

Tóth István az elismerést tanúsító oklevéllel. A szerző felvétele
Tóth István az elismerést tanúsító oklevéllel.
A szerző felvétele

– Régen elég volt az adott szó, a kézfogás az üzletkötéshez, a megrendelő és a gyártó is tudta kötelességét, nem verték át egymást. A bizalom, a korrektség a legfontosabb, így tud az ember talpon maradni, megőrizni üzleti jó hírét – fogalmazott Tóth István.

Három díjazott

Csongrád megyéből hárman kapták meg Az év vállalkozója díjat 2011-ben. Tóth Istvánon kívül elismerésben részesült Lipták Tibor, a szegedi Felni Kft. tulajdonosa és a hódmezővásárhelyi CSOMIBER Kft. ügyvezető igazgatója, Honti György.

A rendszerváltás évében kft.-t alakítottak, családi vállalkozásként dolgoznak a mai napig, felesége és fia is cég alkalmazottja. Mindig a vállalkozás fejlesztését tartották szem előtt, a gépparkot évről évre gazdagították. Szerényen élnek, de ami a lényeg, úgy fest, a kft. stabil lábakon áll. A négy évtized alatt 5–6 alkalommal kényszerült profilváltásra, a piac igényeihez kellett alkalmazkodni. Sőt az igazi az, amikor egy vállalkozás elébe tud menni a piaci igényeknek. A Tóth Kft. Sándorfalván működik, 35 helybelinek ad munkát. Jelenleg termékbemutató állványokat készítenek, valamint lakossági forgalomban ruhaszárítókat, fregolikat, tárolópolcokat.

Negyven év alatt sokat változott a világ, manapság a számítógépes ismeretek, a nyelvtudás elengedhetetlen a cég életében. Tóth úr fia – aki pályát is módosított a családi vállalkozás kedvéért – angolul intézi az ügyeket, ha a partner úgy kívánja.

Tóth István a mai napig tagja maradt a Szegedi Ipartestületnek, jól érzi magát a régi kollégák között. Ahogy fogalmaz, lényegében megmaradt ő régi kisiparosnak, még ha nagyobb céget is irányít. Úgy véli, a tisztességes munkának mindig is meglesz a becsülete.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elemzők: a leminősítésnek még lesznek negatív hatásai

Negatívak lesznek, de nem hatalmas mértékben - jósoltak a hitelminősítéssel kapcsolatban… Tovább olvasom