Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

NGM: 20 éves csúcson a nők foglalkoztatottsága

Magyarországon jelenleg több mint 1,8 millió nő dolgozik a 15-64 éves korcsoportban, ilyen magas értéket 1992 óta nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) - ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében.
A tárca kiemeli: Magyarországon a foglalkoztatottak száma 2010 harmadik negyedéve óta folyamatosan bővül, jelenleg 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor.

A KSH legfrissebb adatai szerint a 2012. augusztus-októberi időszakban 71 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban; ezen belül 44 700-zal nőtt a női foglalkoztatottak száma. 2007 óta először fordul elő az is, hogy a női munkanélküliségi ráta alacsonyabb az európai uniós átlagnál - hangsúlyozza az NGM.

A nőknél 2012 második negyedéve volt az első olyan időszak, amikor minden korosztályban nőtt a foglalkoztatottak száma. A legjelentősebb emelkedés a 40 év felettieknél mutatható ki, de többen dolgoznak a 20-24 éves fiatalok körében is.

Az iskolai végzettség alapján az érettségivel rendelkező, de egyetemi diplomával nem rendelkező csoport járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez, és emelkedett az alacsony iskolai végzettségűek rátája is.

A bővülés háromnegyedét a teljes munkaidős, egynegyedét a részmunkaidős foglalkoztatottak adták. Így a legutolsó lezárt teljes negyedévben - az idei harmadik negyedévben - 100 nőből 53 dolgozott, közülük 48 teljes munkaidőben és 5 részmunkaidőben.

Az NGM szerint ezek az értékek azt mutatják, hogy az új Munka törvénykönyvének hatályba lépése úgy indította el a munkaerőpiac rugalmasabbá válását, hogy közben a teljes munkaidős foglalkoztatás is bővült. Legjelentősebb a növekedés a kereskedelemben, az egészségügyi és szociális ágazatban, valamint a mezőgazdaságban.

Fontos kiemelni, hogy az idei harmadik negyedévben minden hónapban a nők ugyanakkora létszámban voltak érintettek a közfoglalkoztatásban, mint az előző év azonos hónapjaiban, tehát a közfoglalkoztatás nem befolyásolta érdemben a foglalkoztatási rátát - jegyezte meg az NGM.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyengült a forint csütörtök estére

Az euró 20 órakor 279,80 forinton állt, míg 16 órakor 279,15 forinton, kora reggel 281,04 forinton… Tovább olvasom