Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Nő az érdeklődés a hazai gyógyturizmus iránt

A termálvízre alapozott gyógyturizmusra évente több tízmilliárd forintot költenek a hazai és külföldi vendégek.
Növekszik az érdeklődés a magyarországi gyógy- és fogászati turizmus iránt, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig már a 2014-től 2020-ig tartó periódus iparstratégiáját készíti elő - mondta a Világgazdaságnak Feketéné Fényi Ágnes, a tárca egészségipari osztályának vezetője.

A lap szerdai számának írása szerint a termálvízre alapozott gyógyturizmusra évente több tízmilliárd forintot költenek a hazai és külföldi vendégek, emellett Magyarország egyre jobban kihasználja az egészségmegőrzés területén jellemző kapacitásait és erősségeit. Egy brit felmérés szerint a fogászati turizmus mellett jó az ország pozíciója a mesterséges megtermékenyítési programokban és a plasztikai sebészetben is.

Az osztályvezető arról is beszámolt, hogy már készül a 2014-2020-as ciklus iparstartégiája, amelyben az ágazati szereplők bevonásával azonnali, közép- és hosszú távú beavatkozási pontokat, fejlesztési irányokat határoznak meg. Ezekre alapozzák majd a következő uniós pályázatokat - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. Qllancs 2012. november 14. 10:11
    „Ugye ezt olvassák pl.Makón is ,a fürdő már nem lesz veszteséges --mert Feketéné megmondja !
    Mindenki tudja, hogy a Nyugat _Dunántúlon milyen jól mennek a dolgok. Fogászat stb. odajár a fél EU ból akinek igénye..pénze van rá. DE SZÁMLÁT ott sem adnak !!!
    Vajon orbán MIÉRT utalt a saját fogorvosának --1 milliárd ft tavaj ????Amikor százmilliárd ft hasznot hajtanak..és külföldre viszik ki a nyereséget !!
    Van több Csongrád megyei orvos ismerősöm ..aki Sopronba, Győrbe költözött éppen ezért. Ott van magánrendelője .
    A magyar nők...MIÉRT mennek inkább Ausztriába ?? abortuszra ?? meg vért adni ?????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jövő héten devizakötvényt dob piacra az állam

A jövő kedden kezdődik a lakosságnak szánt új euró-állampapírok forgalmazása - olvasható a szerdai… Tovább olvasom