Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 18°C Még több cikk.

Percenként és SMS-enként 2 forint az adó

Szeged - A mobilszolgáltatók közül a Telenor és a Vodafone árat emelt, a T-Mobile nem nyilatkozik, a Tesco Mobile viszont lenyeli a vasárnaptól fizetendő telefonadót. Az Invitel jövő hétre ígér tájékoztatást.
Április végén a kormány nyilvánosságra hozta a Széll Kálmán Terv 2.0 részleteit: bejelentették, hogy bevezetik a telefonadót, amely minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után 2 forint lesz. Az új adót papíron a telefonszolgáltatók szedik, és fizetik be az államkasszába, ugyanakkor több cég jelezte, hogy nem nyeli le az adót, hanem vagy az egészet, vagy egy részét áthárítja ügyfeleire. Idén magánszemély ügyfelek után legfeljebb havi 400, üzleti ügyfelek után 1400 forintot szed be az állam, jövőre azonban 700, illetve 2500 forintra ugrik az adó felső határa.

Vasárnaptól ketyeg a telefonadó. Összegyűjtöttük, hogy ki emel és ki nem. A mobilszolgáltatók közül a Telenor jelezte elsőként, ha a kormány nem változtat tervein, az ügyfelekre hárítja az adót. Az új tarfiákra viszont nem július elsejétől, hanem július 16-ától számíthatunk. A lakossági ügyfelek havidíjai nem változnak, a kis- és középvállalati ügyfelek hívásköltségei pedig nem a használat alapján módosulnak. Megtudtuk, bruttó 1,8 forinttal emelkedik a kártyás ügyfelek percdíja, a családi csomagban korlátozzák az ingyenes lebeszélhető percek számát. Bevezetik a kapcsolási díjat, a bruttó 2,5 forintos összeget minden sikeresen felépült hívás után kiszámlázza a szolgáltató. Az SMS-küldés után fizetjük a kapcsolási díjat.

zazazza
"Önnek egy új adója érkezett."
Illusztráció: Karnok Csaba

A Vodafone-nál az egymás közti ingyenes beszélgetéseknél nem lesz változás, a feltöltőkártyás ügyfelek percdíjai viszont 2 forint/percnél kevesebbel emelkednek. A lakossági előfizetői tarifáknál pedig sávosan változik a havidíj.

Szerencsésnek mondhatják magukat a BTel és a Tesco Mobile ügyfelei – mindkét cég úgy döntött, teljes egészében lenyeli az új adót.

Felbonthatjuk a szerződést

A cégeknek a bevezetés előtt harminc nappal tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a díjváltoztatás szándékáról. Ha ezt nem teszik meg, akkor – legalábbis az első havi adagot – a telefonadót kénytelenek lesznek lenyelni – írja a Napi Gazdaság. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság tájékoztatása szerint az új adó lehetővé teszi az előfizetők számára, hogy kötbérfizetés kötelezettsége nélkül felmondjanak egyes – kedvezményes percdíjakra vonatkozó –, hűségnyilatkozattal kötött (határozott idejű) szerződéseket.  

Nincsenek könnyű helyzetben a vonalas telefont használók, ugyanis a legtöbb előfizetővel rendelkező Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága lapunk megkeresésére csak azt közölte: „a Magyar Telekom a távközlési adó kapcsán eddig semmit nem tett közzé a díjakról és árakról". Ugyanakkor kiemelték, a cégük a 2012. július–decemberi időszak után megközelítőleg 8 milliárd forint távközlési adót fizet. Mivel július elsejével a cég nem jelentette be az áremelést, így egy hónapig biztosan a régebbi tarifák mellett telefonálhatnak a Telekom ügyfelei.

Nem nyeli le a telefonadót a UPC és a DIGI sem. Igaz, ők sem elsejétől, hanem július 15-étől emelik a vezetékestelefon-szolgáltatásaik használati díját.

A DIGI telefoncsomagját havi 200 forintos előfizetési díj ellenében biztosítja, helyi vonalas hívások percdíja ugyanakkor bruttó 2,5 forinttal emelkedik, míg a mobilhálózatok irányába induló hívások után percenként bruttó 4,5 forinttal kell majd többet fizetniük az ügyfeleknek.

A UPC-nél augusztus 1-jétől változnak az árak, de ez nem érint minden díjcsomagot. Megtudtuk, a szolgáltató a díjcsomagok listaárát nem módosítja, helyette az elérhető kedvezmények mértékét csökkenti. A változás összességében havi 300–600 forint növekedéssel jár.
Az Invitel a telefonadóval kapcsolatban a jövő hétre ígért tájékoztatást.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. szegedi75 2012. július 02. 18:39
    „A Munkás osztályról lehet a legtöbb bőrt lehúzni!”
  • 50. maci53 2012. július 02. 12:42
    „A legnagyobb lenyúlók a telefon cégek.Mind kiviszik a profitot.Hazazavarnám az összeset.Ebbe a pici országban 1 is elég,de az magyar legyen.”
  • 49. scott1 2012. július 02. 09:54
    „Ebgondolat!
    Eltörölhetitek majd az egykulcsos 16%-os szja-t, de sokkal több pénz nem marad az embereknél, a kompenzálásokkal a nagy többség nagyjából ugyanannyit keres! Ahogy már írtam, nem hiszem, hogy visszakerülne 500 milliárd, a gazdagok előtte is megtalálták a kiskapukat az adózás elkerülésére, ugyanúgy nem adóznának a bevételeik nagy része után - lásd a példám a jegybankelnök a volt pénzügyminiszter és a volt miniszterelnök offshore cégeiről! Ők "forradalmárok", "oligarchák" a "pórnép" meg kb. annyira érdekelte őket mint amennyire baloldaliak...”
  • 48. Ebgondolat 2012. július 02. 08:38
    „45. scott1 2012.07.01. 23:12
    Talán pontosan épp azért, mert az embereknek már nincs pénzük fogyasztásra, kellene eltörölni az egykulcsos 16%-os szja-t! És a költségvetésbe így visszakerülő több, mint 500 milliárd miatt nem lenne szükség 27%-os áfára, telefonadóra, tranzakciós adóra, csipszadóra, stb!
    De hát ugye a fülkeforradalmároknak sokkal fontosabb az oligarchák kiszolgálása, mint a "pórnép" életét megkönnyíteni.”
  • 47. balihoho 2012. július 02. 05:12
    „Meg mondta a Selmeczi nagyságos asszony, hogy akinek nem tetszik, hogy a szolgáltató díjat emel, akkor másik szolgáltatót lehet választani. De mit tegyünk okos Selmeczi, ha minden szolgáltató díjat emel?”
  • 46. mihaly-1 2012. július 02. 00:08
    „T-mobil is áthárította a 2 Ft percentként, a dominó nap csomagnál 41 Ft percről 43 Ft és 44 Ft perc díjat kell fizetni, de lehetséges a többi csomagnál is, ha tudja valaki a régi perc díjat az interneten már az új díjak vannak!
    Ezért hallgat a T-mobil szolgáltató!”
  • 45. scott1 2012. július 01. 23:12
    „Persze, hogy máshol nincs nagy válság, azért vannak a kőkemény Uniós csúcsok, 25%-os munkanélküliség spanyolba, Szlovéniába csőd közeli helyzet... ez a stagnálás... Felhozod azokat a szlovákokat akik, amíg itt 100 napos programokba osztogattak, addig ők olyan megszorításokat eszközöltek, hogy éhséglázadás tört ki Kelet-Szlovákia több helyén!
    A magyar kivitel valóban gyorsan nőtt, le is írtátok számtalan esetben, hogy ez nem is igazán számít...
    Az építőipari visszaesés valóban több mint 10%-os, mivel még a "valós fedezet" nélküli devizahitelezésben megépült lakások nagy része - a rövid távú éves GDP növekedés érdekében küldték padlóra az ágazatot - is eladatlan...
    A kiskereskedelmi forgalomtól te mi az Isten nyilát vártál, amikor olyan szinten eladósodott devizában a lakosság, hogy emiatt még az ország kockázati besorolásán is rontottak... a szerencsésebbjei törleszteni tudnak nem fogyasztani! Akkor nyiss kisboltot Görögbe... Szerinted hosszú távon milyen hatása van a kereskedelemre egy országban, ha megkétszereződik a munkanélkülisége? Dinamikus növekedéssel ugye?
    Én vagyok hangulatkeltő amikor te keserged teli a fórumot az újabb benzinárcsökkenés! után is, vagy nemzethalálról írogatsz napokig a havi 100-200 forintos átlagos tranzakció miatt? Ne viccelj!”
  • 44. ISD_Avenger 2012. július 01. 23:05
    „Matelcsi”
  • 43. scott1 2012. július 01. 22:19
    „Ja 39. átlagba 2 naponta ha hozzászólok bármihez akkor is inkább helyi témában vagy a sporttal kapcsolatban.
    Látod nem kell olyan negatívnak lenned, hiszen olvasol te még itt olyanokat, aminek tiszta szívből tudsz örülni...”
  • 42. xenopus 2012. július 01. 20:57
    „Remélem ez a Kormány nem sokáig rontja a levegőt!”
  • 41. Anmari51 2012. július 01. 18:23
    „Anmari51
    Ha mindenki a saját telefonálási szokásait végig gondolja racionálisan ráfog jönni sokkal több pénz maradhat a zsbébe, számláján ha egy kicsit odafigyel rosszul beidegződött telefonálási szokásaira.
    Nekem mobil a vonalasom is néhány száz forint havi előfizetési díja ami lebeszélhető és 6,5 forint a percdíj másodperc alapú számlázás van és bármely vezetékes telefont hívom Magyarországon azonos a díj. A " rendes" mobilom is előfizetéses 1780 Ft ÁFA együtt szintén lebeszélhető 23 forintos percdíj szintén másodperc alapú számlázással. Telefonadó nélkül is elég rég óta figyelek arra, hogy lehetőleg ne lépjem túl az előfizetési díjaim, nekem jó szolgáltatóm van 12 éve vagyok hűséges ügyfelük. Akivel tudok azzal meg skype-on beszélek egyenlőre ingyen van! Mind ezt elmondhatom a bankomról is eddig havi 355 forintból megúsztam havonta, most ennél is kedvezőbb csomagra váltottam egyszeri díjjal és innentől ingyenes lesz, a tranzakciós díjról még nem tudok átvállalják e. De ha nem pénzügyi szokásaim és anyagi lehetőségem úgy is behatárolja az egy ezreléket ami havonta max. 70,- 90 Ft. Nem sírok tudomásul veszem és nekem fontos a pénzügyeimre figyelni, vigyázni elvégre a saját pénzemről van szó! Nincs belőle sok, sőt elég sem de arra ami van nagyon odafigyelek mikor mennyit mire költtök! Szerintem ez ilyen egyszerű csak mindenki gondolja végig a saját lehetőségét pénzügyekben is!”
  • 40. roxper 2012. július 01. 18:08
    „Jó lenne ha kispacni és szkotti is jól a fejébe vésné hogy nincs itt nagy válság, pusztán nálunk, hisz nálunk csak a görögök és a portugálok teljesítenek rosszabbul és van mély recesszióban mo, emiatt egy helyben toporog az ország, elsősorban a nagyon rossz hazai gazdaságpolitika miatt! Ezalatt az eu átlagra maximum stagnálás jellemző, de ott is a németeknél 1,5% növekedés van, akik ugye a legnagyobb export partnereink (de a szlovákok is jóval pluszban vannak és szegények azon keseregnek, hogy miért nincs meg az elvárt növekedés)! Szóval kéretik a nari kúrmány baklövéseit nem válságra, meg nem eu válságra fogni, mert ez puszta hazug hangulatkeltés (ami ugyebár szkottitól nem áll messze, sőt...)!

    Ezt meg jól fejbe kell vésni, nem én írtam, de ez mo 2012-ben (hiába állítja ellenkezőjét eltolcsi és bandája):
    "Az idei első három hónapban a magyar ipar termelése csak stagnált, ezen belül belföldi értékesítése csökkent. A magyar kivitel - amely korábban gyorsan nőtt - csaknem változatlan. Az építőipari visszaesés több mint 10%-os. A kiskereskedelmi forgalom ugyan nem esett vissza, de ebben a tavalyinál korábbi időpontra esett húsvétnak is szerepe lehetett. A munkanélküliségi ráta kissé magasabb az egy évvel korábbinál. A foglalkoztatás statisztikailag ugyan emelkedett egy kicsit, ez azonban csak a bővülő közfoglalkoztatás eredménye, az ezen kívüli költségvetési szférában 2,4%-kal, a versenyszektorban 1,3%-kal, csökkent a létszám. Az infláció a tavaly decemberi 4,1%-ról áprilisra 5,7%-ra ugrott, és az év során várhatóan marad ezen a szinten. A reálkeresetek az első három hónapban 3,7%-kal csökkentek, a versenyszektorban 2,2%-kal, a költségvetési szektorban 7,5%-kal, de a közfoglalkoztatottak nélkül "csak" 4,4%-kal. Az év egészében összességében ennél kisebb, 3% körüli visszaesés prognosztizálható. A reáljövedelem hasonló, a fogyasztás 2,5% körüli mérséklődése valószínű. A beruházások az I. negyedévben 8,6%-kal estek vissza, ráadásul új, jelentős fejlesztések indulásáról szinte nincs információ. Növekedésre csak a kivitelben lehet számítani, részben a belépő autóipari beruházások hatására."”
  • 39. roxper 2012. július 01. 17:57
    „38.
    Már értem miért esz itt egyfolytában a penész és állítasz valótlanságokat! :D :P”
  • 38. scott1 2012. július 01. 15:20
    „Az egykulcsos adót részemről eltörölhetnék (munkanélküliként nekem olyan mindegy...), ugyanakkor a többkulcsos adórendszer nem feltétlen hozza meg a kívánt bevételt (számtalan példa volt az előző kormányzati ciklusban, hogy a megváltoztatott rendszer nem hozta a várt szja szintet) Híresen hírhedt a magas keresetek adókerülési morálja... persze meglehet ezt oldani, de arra azért ügyeljetek, hogy legközelebb legalább jegybankelnöknek meg pénzügyminiszternek olyan embereket találjatok, akik milliárdos bevételeket nem offshore cégeken menekítenek külföldre adózatlanul :D
    Az IMF-nek konkrét kérése volt, hogy Magyarország fejezze be a költségvetési konszolidációt.
    Meg is határozva azokat a területeket ahol kiadáscsökkentő vagy bevételnövelő intézkedéseket várt el. Nem csak az általatok emlegetett Jegybank függetlensége... volt feltétel.
    Ilyenekre emlékszem mint a - szociális kiadások csökkentése, - az állam működési költségeinek csökkentése, - állami bevételek növelése... ezt minden egyes uniós állam számára kötelezővé tették akivel megállapodtak. Meg is bukott szinte az összes aki rábólintott :D
    Az iránycélokat Ők határozzák meg, a konkrétum az valóban az adott ország saját döntése, mégis az ellenzék volt az amely más országok olyan "független döntéseit" pufogtatták a médiába - a találkozó után - mint a nyugdíjak megadóztatása, vagy az ingatlanadó...”
  • 37. X_Y 2012. július 01. 14:56
    „33. kispacni 2012.07.01. 12:47

    "Bertie, ébredj fel VÁLSÁG VAN. Mindenkinek szarabb. Nálunk is, és a piszkos nyugaton is. "

    Te szegény kis pacni... Te még mindig a hetvenes években élsz, amikor minden hozzád hasonló elhitte hogy rothadó kapitalizmus - Magyarisztán meg minden létezőnél jobb...

    Tudod hol igazán szar: nálatok , magyarisztánban... Valahogy ez a rohadék válság begyűrűzött mán megint..”
  • 36. anya57 2012. július 01. 14:45
    „Tők mindegy ki van hatalmon .Úgy is mi szívjúk meg de nem teszünk ellene semmit.Ha fel emelnénk a szavunkat lehet levernének minket mint anno egy paraszt lázadást sajna.De nem baj a magyar csak tűr és tűr.De kérdés meddig?”
  • 35. macs 2012. július 01. 13:50
    „27. scott1,
    az IMF nem mond semmit, nekünk kell letenni a javaslatokat, ők megnézik és számolnak, van-e esély a hitel visszafizetésére vagy nincs.
    Nem kell itt nyugdíjadó, meg ingatlanadó, elég lenne a több kulcsos SzJA ismételt bevezetése. É ami az ingatlanadót illeti, nagyon sok településen volt és van illetve lesz. Nem az állam, az önkormányzat veti ki.”
  • 34. Ebgondolat 2012. július 01. 13:30
    „33. kispacni 2012.07.01. 12:47
    Ismétlem: a telefonadónak, 27%-os áfának, tranzakciós adónak, stb SEMMI KÖZE sem az IMF-hez, sem az "elmúltnyólcévhez"!
    Ezek az adók KIZÁRÓLAG az egykulcsos, 16%-os, gazdagokat még gazdagabbá tevő adó miatt kerültek bevezetésre, mivel a rendszeresen felbukkanó, több mint 500 milliárdos kiesést okozó egykulcsos adóra máshogy nem találnának fedezetet! Tehát azért, hogy az amúgy is 800 ezer-1 milliós havi fizetéssel rendelkezők további százezreket tegyenek zsebre, került bevezetésre a 27%-os áfa, telefonadó, tranzakciós adó, stb...!!!!”
  • 33. kispacni 2012. július 01. 12:47
    „30. Természetesen vannak ebben a rendszerben ilyen példák is. Egyszerűen ebbe aza esetben megemelték a maximálisan kiróható adóval az előfizetés díját. vagyis a telefonszámlád ezen kívül ugyanaz mint eddig. nem állítom, hogy jó dolog, de ez van. Én konkrétan azokról a példákról beszéltem, amely ellen a legtöbben berzenkednek. A beszélt moblitelefonálásról. Annak megemelték a díját 2 forinttal, az amugy akár 20-25 forintos percdíját. és mégis mit látzs az utcán. Mindenki mindenkivel egész nap beszél.

    Mike rosszul fogalmazott, de ott a léyneg amit mondott. Mvel 2001- és 2008 között elképesztően rossz gazdaságpolitikát folytatott magyarország. Az eredméyn,e az, hogy a GDO hiány elérte a 80 %, és gazdasági tétel, hogy GDP 60-65 % felett az ország elveszti függtelen fizetőképességét, vagyis azt, hogy az ország a kötvényekből és állampaprikból finanszirozn tudja napi működését. onnan kezdve köldökzsinorra kerül, és enm ő dönt, hanem külföldi spekulánsok. 2009-ra két gazdasági irányvonal között választhataott Magyarország. IMF vagy IMF nélkül. Bajnai az IMF vonalat választotta, és most mindenki ugy beszél róla, mintha aranykorszak lett volna. pedig egyből mintegy 12-15 százalaékkal csökkent a jövedelemünk (13. ahvi fizetés és nyugdíj). és csak aez első lépés lett volt, ugyanis a választás utánra jött volna a többi. A jövedelem csökkenés 25-ra emelkedik, és TB és adóköteles lett volna a nyugdíj. Pont ugy mint Romániában. orbán nem ezt választotta. hogy helyes-e vagy sem ezt mindenki döntse el maga. Én nem tudom eldönteni, csak azt tudom, hogy az IMF vonal sem lett volna jobb. Jelenleg anyagilag ott tarok, ahol 2010-ben voltam. Amit megnyertem a egykulcsos adóemelesémelle, kb el elvitték a válságadók. nem örülök, de tudom, hogy az válságadók egy részét el tudom kerülni. kevesebbet vásárlók, vagy olcsóbb termékeket. A telefonadó részben érint (nyilván a vezetékes előfizetésem nekem is emelkedik amjd), de esetleg a mobillal kevesebbet beszélek. Persze akár le is adhatom a vezetékes telefont mint mások.
    Bertie, ébredj fel VÁLSÁG VAN. Mindenkinek szarabb. Nálunk is, és a piszkos nyugaton is. nem tudom, hogy jó irányban haladunk, de az IMF biztosan enm húz ki. Elgondolkoztál, hogy 2008-ba a hirtelen csődbe ment Izland kitől kért segítséget. Nem az IMF-től. És lassan kilábaltak, pedig ők is angy szarban voltak. Tudom, hogy rosszak ezek a "válságadók" és látszólag értelmetlenek is. Lehet, hogy nemcak látszólag. De az IMF 25-százalékkal csőkkentette volna egybőla fizetésemet, évi többszázres ingatlanadót adott volna, és mintegy 20 százalékkal megadóztatta volna a nyugdijasokat. pont min t Romániában, tehát konkrét példa van rá, nem feltételezesés.”
  • 32. szatyi 2012. július 01. 12:47
    „A Selmeczi Gabika azt mondta, hogy szolgáltatót kell váltani! Fordulj hozzá bizalommal!”
51 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Tesco 9 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak

A vállalat az idén közel 200 millió forintot fordít munkaruhára. Tovább olvasom